-
Amikor a Symposion megérett a börtönre…
„...nagy melléfogás, nagy csalás és öncsalás, ha valaki olyat mond, olyat állít, hogy túl nagy a szabadság, túl nagy a demokrácia; a szabadság és a demokrácia soha nem lehet túl nagy, az mindig kevés, az mindig többet igényel, többet követel ahhoz, hogy az alkotó ember többet tudjon produkálni...”
Ma már kevesen jegyezzük azt is, hogy egyáltalán létezett valaha egy Topolyai Film- és Videotábor néven szerveződő mozgóképes alkotói műhely Vajdaságban. Tizenhét éves, harmadikos középiskolás srácként azonban anno nekem ez volt az egyetlen komolyabb fogódzóm arra, vagy inkább csak afelé – annak irányába –, hogy filmezéssel foglalkozhassak. Amikor 1989 tavaszán megjelent a tábor forgatókönyv-pályázatának felhívása, minden olyan témát összeírtam, ami akkoriban foglalkoztatott, s amiről úgy gondoltam, hogy érdemes lenne filmnyelven is megközelíteni, körbejárni. Mai szemmel nézve már furcsának, érdekesnek, meglepőnek érzem, hogy – minden, az ellenkező irányba terelő korabeli friss élményem ellenére – nem játékfilmben gondolkodtam, hanem a dokumentarizmus volt rám nagyobb hatással… A beadott három filmtervem közül egy ment…
-
Szellemi milliomosok vonzásában
Sturcz Bélára emlékezünk – Avagy: Természetvédelemről vajdasági szinten
„Horti Margitként születtem Ürményházán, egy parányi falucskában, ahogyan mondani szoktuk: a világ végén, távol a szikrázó eseményektől, színházaktól. Elkerültem aztán Szabadkára, a tanítóképzőbe, s olyan ,»szellemi milliomosok«-tól tanulhattam, mint dr. Sturcz Béla, dr. Györe Kornél és Pálinkás József, valamint a felejthetetlen emlékű Varga Péter, aki már akkor, sok-sok évvel, évtizeddel ezelőtt a Kodály-módszert alkalmazta. A nemrég elhunyt Rácz Jóska volt az osztálytársam, és még annyi igaz ember, akik szétfutottak a szélrózsa minden irányába… Megszereztem a diplomát, elmentem tanítani, megfordultam több helyütt: Nagybecskereken, Szentmihályon, Újvidéken, tanítottam és könyvterjesztést vállaltam. Tudtam, hogy a könyv segítségével (utódjaink által) üzenünk a jövőnek…” – így mesélt immár tizenkét esztendeje a nagybecskereki Kajári Margit, akit a…
-
A tévés sofőr küldetésének bukása
In memoriam Kartag Nándor – Sinkó-díjasok bemutatása a képernyőn
Tegnap, 2018. október 3-án érkezett a halálhír: hetvenéves korában elhunyt Kartag Nándor újságíró, szerkesztő, az Újvidéki Televízió nyugalmazott munkatársa, aki mindig rajta tartotta ujját a legfontosabb vajdasági magyar művészeti-kulturális események ütőerén, s akinek jelentős szerepe volt a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének létrehozásában, illetve életben tartásában, működtetésében is. Nyugodjék békében! Dormán László így emlékezett rá a Facebook internetes közösségi portálon közzétett bejegyzésében: „Elment Kartag Nándi is, élt 70 évet. Újságíró volt, tévériporter, szerkesztő, bemondó, hetilap főszerkesztője. A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének létrejötte elsősorban neki köszönhető. Önképzőkörök vetélkedőjeként indult 1967-ben. A fenti kép 1968-ban készült Óbecsén, az egykori ifiotthonban, ekkor szervezte, szervezték meg az első igazi középiskolás vetélkedőt. Szakács, ma Gubás Ágotával vezették le…
-
„Merre mennél, kismalac, ha nem tücsök?”
A Bokor együttes topolyai koncertje
A Bokor együttes szabadkai középiskolások – Bakota Róbert, Francia Gyula, Karácsonyi Attila és Keszég László – zenekara volt a nyolcvanas évek végén, időnként a később színésznőként ismertté vált, tehetséges és sokoldalú Szemerédy Virág is fellépett velük. Alapvetően versmegzenésítésekkel tűntek fel, szerepeltek a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjén, később pedig mindnyájan az AIOWA csoport alapító tagjai lettek. Az együttes topolyai vendégszereplésének felvétele valamikor 1989 tavaszán, röviddel a KMV után készült. A zenekar még abban az évben meg is szűnt, több tagja ugyanis már ősszel megkezdte kötelező katonai szolgálatát, később pedig a délszláv polgárháborúk miatt a zenészek már soha nem éltek egy városban, de lényegében még egy országban sem… A felvétel minőségével kapcsolatban mindenképp…
-
FRISSÍTÉS: Viar kalandjai és más históriák
A plakátról a performance pontos dátuma is kiderül: 1989. március 24-én léptünk fel a szabadkai Városi Könyvtár kistermében, a rendezvény este hétkor kezdődött
„Viarnak égette talpát a por, s néha megállt egy pillanatra. szétnézett, hallgatózott, majd újra megindult. meztelen volt. az öreg helyére telepedett, aki ismét a távolban őrjöngött, s Viar összeszorított állkapoccsal figyelt. dühös lett, amikor észrevette, hogy ő is ütemesen a mellére csapkod. a fűbe markolt, mintegy biztosítékként, de lassan egyre nyugodtabb lett, egyre ismerősebb minden. karját kinyújtotta, s ráhajtotta a fejét. egy darabig nézett még, majd mintha elaludt volna. valaki a tenyerében tartotta az arcát.” Vannak furcsa véletlenek, amelyek összességéből előbb-utóbb végül azonban mégis, és mindenek ellenére, de mindig összeáll a nagyobb léptékű kép… a stukkó, a triptichon, a freskó… Így például nemrég írtunk itt a Yuharon arról a…
-
Viar kalandjai és más históriák
„...hogy az oszkátok melyik történelmi időben éltek, ma már valószínűleg lehetetlen meghatározni, talán időszámításunk előtt, de még sokan emlékeznek Hwardoz vezérük szomorú viadalára a farkasokkal. bizonyos mondák értelmében különleges, földbe vájt mélyedésekben évszázadokon keresztül őrizték azt a négyzetméternyi talajdarabot, ahová vére fröccsent”, avagy egy performance hevenyészett története
„A menekülés talán a felnőtté válással járó megkötöttségekkel szembeni magatartás, a lefojtottság alóli kibúvó keresése, az egyénre rárontó félelem által kiváltott ellenmozgás, mindenesetre uralkodó motívum, ami tartalmilag és formailag is formálja a szövegeket: a novellákat, amelyekben folyton valami megdöbbentővel, sokkolóval, rémisztővel találkozunk, amelyek történetmondása mindig valahol az ébrenlét realitása és az álom, vagy az ájulat szürrealista hallucinációival ötvöződik, és kizárólag olyan szituációkat teremt, amelyek a szabadságot korlátozzák, ellehetetlenítik a létet, menekülésre kényszerítenek, borzongást, félelmet, rettegést váltanak ki, amivel szemben csak az iszkolás vagy a megadás rituális gesztusa marad válaszul. A valóságtól elidegenített, fiktív helyzetek között sajátosan autonóm szövegvilágot teremtett a szerző a Viar című ciklusban. Talán éppen ez az a…
-
Akiért Sappho vezekel…
Vallomásos sorok bántó szándék nélkül
Középiskolások voltunk az önigazgatású szocializmus egy – mint utóbb kiderült – elhibázott oktatási rendszerében, s bár harmadikos korunkra már nemcsak alkalmanként, hobbiszinten, hanem gyakorlatilag egész évben foglalkoztunk színházzal, irodalommal, képzőművészettel, mindennel, tavaszidőben a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjére mindig is külön készültünk, néha több előadással is. A gimnáziumokat megszüntették, úgynevezett „általános középiskolai” képzést vezettek be, ami annyit jelentett, hogy a középfokú oktatás első két évében mindenki ugyanazt tanulta – gyakorlatilag sűrítve átismételtük az általános iskolai felsős tananyagot történelemből, fizikából, kémiából, matematikából, máramiből. Így hát marxizmusból is. Marxizmus és a szocialista önigazgatás alapjai – nekünk bizony még ilyen tantárgyunk is volt. Aztán második végén kellett szakirányt választani, amit további két évig tanult az…
