Nem jellemző a Yuharra, hogy más honlapokat népszerűsítenénk, vagy azokról írnánk recenziókat, ismertetőket, most mégis kivételt kell tennünk, már csak azért is, mert egy olyan vajdasági magyar filmest szeretnénk bemutatni olvasóinknak, aki a térség történelméből olyan kibeszéletlen és tisztázatlan részleteknek, momentumoknak és esetenként vitatott eseményeknek eredet a nyomába kamerájával, amelyekről országhatárokon innen és túl továbbra sincs egyetértés, nemhogy a politikum, de még a szakemberek részéről sem. Lavro Ferenc 1974-ben született, az újvidéki Művészeti Akadémián 1998-ban szerzett oklevelet rendezői szakon, Budapesten él. Röviden ennyit az életrajzról, amelyről az alábbiakban persze ennél még majd jóval több is kiderül.

Lavro Ferenc nemrég készítette el a saját honlapját, amelyet itt rögtön meg is mutatunk olvasóinknak:

Home

42/44 a Vajdaságban – Az 1942-es hideg napok és az 1944/45-ös partizánterror egyidejű, eddigi leghitelesebb feldolgozása filmünk. Magyar és szerb szakértőkkel beszélgettünk, soha korábban nem látott archív felvételeket gyűjtöttünk.
Vajdaság kincsének őrzői – Burány Béla, Bodor Anikó és a Szöllősi Vágó házaspár portréi Vajdaság néprajzilag igazán sok és értékes kincset őriz.

Nem kronológiai sorrendben haladunk most filmjeinek bemutatásával, de nem is kötelez erre bennünket senki… A Brigád ugyanis egy olyan film, amit – kronológia ide vagy oda – mindig újra kell nézni, akárhányszor beszéljünk is róla komolyan, hivatalosan, valamilyen rendezvényen, közönség előtt, elmélyülten, vagy akár csak egy szűkebb asztaltársaságban, poharazgatva, a csevegés szintjén, csacsogva, felszínesen. S mellőzük most az alapos kutatómunka vállveregetős dicséretét, mert persze, ez az alapja mindennek, tehát természetesnek kell vennünk. Ez tehát már eleve adott! A Brigád azonban annyival még így is több, és annyiban más is a téma minden eddigi feldolgozásánál, hogy amellett, hogy dokumentumszerűen megfelelő történelmi kontextusba helyezi, egyúttal megélhetővé is teszi az elmesélt történetet. Belát a sima, egyszerű adatközlés mögé… S nemcsak Tóth Loonnak, a fiatalon elhunyt színművésznek a nagyapjáról elmesélt története adja meg ennek a személyes betekintésnek a lehetőségét, hanem legfőképp a cselekményszövés apró elemei.
Igazából a vajdasági magyar közösség – főleg az egykori Jugoszlávia véres szétesése nyomán – nem igazán tud mihez kezdeni manapság már a Petőfi Brigád történetével, önértékelésében és önazonosság-tudatának (mondják még identitásnak is…) alapjaiban még mindig ide-oda tologatja, s amíg egyik mondatában még pozitívként értékeli, a következőben már negatív szövegkörnyezetben, megvetéssel, lesajnálással említi. Majd vissza… Majd lavírozva… Szóval hallhatunk a hétköznapokban megszólalókat a megvetés és a gyűlölet hangján, és hallhatunk hangadókat a megbecsülés és a tisztelet hangján. Változatos perspektívákban.
Nem mondhatom, hogy ezeket a tisztázatlan körülményeket „igyekezett” volna rendszerezni vagy értelmezni ez a film – hiszen ennél jóval több volt a célja –, de mégis ezt tette, s vélhetően nagyban hozzájárult ehhez az eredményhez az alkotók hozzáállása, szemléletmódja is, amelynek az előre felállított koncepciók helyett sokkal inkább a tisztánlátás volt a célja, az objektív megközelítés eszközével. Az igazság feltárása ugyanis nem a gyűlölet eszköze.
Másfelől pedig azért sem mondhatom, hogy ezeket a tisztázatlan körülményeket „igyekezett” volna rendszerezni vagy értelmezni ez a film, mert mindez most az én nézői, befogadói szemszögemből csapódik le így ebben az értelmezésben, tehát, ha ezt mondanám, akkor a saját koncepciómat kérném számon az alkotókon – a sajátjuk helyett. Ami, valljuk be őszintén, sokkal fontosabb, mint egy ilyen külső (utólagos…) személetmód.

Arról, hogy ők hogyan és milyen elképzelésekkel láttak munkához, sok minden kiderül az alábbi interjúból:

„A nagyapám és a szülőföldem története, amit el kellett mondanom”
Beszélgetés A Brigád című dokumentumfilm készítőivel történelemről, amely behálózza és meghatározza a közelmúltat, a jelent és a jövőt is

Március 6-án volt Budapesten A Brigád című dokumentumfilm díszbemutatója, amelyet a Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatásával forgatott a vajdasági Petőfi-brigádról Lavro Ferenc újvidéki rendező. A dokumentumfilm tévés bemutatója március 10-én, vasárnap lesz a Duna Worldön 21 óra 35 perces kezdéssel. A filmről a rendezővel, Ferenccel, és feleségével, a film szerkesztőjével, Lavro-Gazdag Olga újságíróval beszélgettünk a bemutató előtt.

A Petőfi-brigád egy alig hat hónapig létező, főként vajdasági magyar parasztokból és munkásokból toborzott katonai alakulat volt a II. világháborúban. Körülbelül 1500 főből állt. Fegyverek és felszerelések nélkül küldték őket a szlavóniai frontra, a hivatalos magyarázat szerint azért, hogy Jugoszlávia többi nemzetiségével együtt harcoljanak a fasizmus ellen. Egyes vélemények szerint viszont a jugoszláv partizánok gyakorlatilag golyófogóként használták őket, így akarták megbüntetni a vajdasági magyarokat az újvidéki razziáért – olvasható a film hivatalos előzetesében.

● Miért pont ez a téma az, amiről úgy érezted, el kell készítened?
Ferenc: Az apai nagyapám a Petőfi-brigád harcosa volt, ez eléggé meghatározta azt, hogy én akarok ezzel foglalkozni. Ezzel a filmmel neki is emléket állítok. Érdekes megemlíteni, hogy az apai nagyapám partizán, az anyai nagyapám pedig Horthy honvédje volt. Mindig is volt egy ilyen dualitás a családomban, meg hát bennem is. Az apai nagyapám nagyon régen meghalt, így nem is igen emlékszem a történeteire, amiket mesélt, de tudom, hogy őt is besorozták, mint mindenkit a brigádba, ott géppuskás volt. Batinánál egy harc során három golyó fúródott a vállába és az oldalába, de élve megúszta a sérülést, és hazajött. Emlékszem, hogy mesélt sokat, de még nagyon kis gyerek voltam, kevés dologra emlékszem. Másrészt érdekes az is, hogy dokumentumfilm, persze játékfilm sem készült a brigádról. Öt évig készültem fel a filmre, mindent elolvastam, amit találtam erről. Íródott pár könyv a témában, Dr. Mészáros Zoltán történész volt a szakértőnk, és rajta kívül még sok ember segítette a munkánkat. A képanyagot a Budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumból, az újvidéki tévéből szereztünk, valamint a Jugoszláv Kinotékából, persze vásároltunk is. Nagyon sokat köszönhetünk Irina Németh Tucakovnak és Siniša Bokannak, aki az újvidéki művészeti akadémia dékánjaként összekötött bennünket emberekkel.

● A film bejelentője szerint Újvidéken, Kishegyesen, Topolyán és Szabadkán is forgattatok. Ezek szerint vannak még élő tagjai az egykori Petőfi-brigádnak?
Olga: Nagyon kevés adatközlő van életben. Egy 92 éves bácsit találtunk Topolyán, Harkai Istvánt. Ő volt a brigád valószínűleg legfiatalabb katonája, 92 éves kora ellenére szellemileg teljesen friss. Akkoriban 17 éves korban mentek katonának, Harkai bácsi októberben betöltötte a 17-et, és novemberben már besorozták. Ő nagyon sokat mesélt nekünk Bolmánról, a brigád sorsdöntő csatájáról, ez egy nagyon meghatározó élménye volt. Visszaemlékezett, hogy milyen viszonyok voltak ott, mennyire veszélyes volt az a terep, hogy híján voltak az ételnek, de a katonai felszerelésnek is. Ő az idősebb testvérével ment el a frontra, és arról is vallott, hogy vele milyen kapcsolatban voltak. Mi más élő brigadistát nem találtunk, csak Harkai bácsit, de ő egy nagyon jó adatközlő volt. A másik forrás az Újvidéki Rádió és Televízió archívuma, ahonnan körülbelül 50 éves interjúkat kaptunk, amelyeket brigadistákkal készítettek a televízió munkatársai anno, és ezt használtuk még fel a filmünkhöz forrásként. Valamint Dr. Mészáros Zoltán mellett még egy nagyon fontos szakértője a témának Cservenák Pál topolyai helytörténész. Az ő édesapja is a brigádban szolgált, tiszti rangot is kapott. Később, az Informbiró ideje alatt viszont elítélték, és Goli otokra került. A helytörténész nagyon fontos dolgokat mesélt még, ezek tényleg nagyon sokban hozzájárultak a film színvonalához és mélységéhez.

A film leveszi a politikai színeket

Ferenc: Mert ugye itt nagyon fontos, hogy megemlítsük: egy kézlegyintéssel el lehet intézni ezt a dolgot: a brigád tagjai kommunisták voltak. Hát nem. Amit Olga említett, az egy kitűnő példa erre. Az idősebb Cservenák Pál elment harcolni, és közben történhetett valami, ami után már nem tudott azonosulni a későbbi ötletekkel. Több ilyen példa is van a filmben, ilyenkor az történt, hogy később vagy elűzték őket a Goli otokra, vagy az életük végéig félre lettek téve, például nádvágásból kellett megélniük. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy a film leveszi a politikai színeket, és történeteket mesél emberekről, a történelemmel foglalkozik, teljesen ártatlanul.

● Amikor a film bejelentőjét olvastam, megütötte a szemem az a mondat, hogy egyes vélemények szerint a fiatal magyar fiúkat a jugoszláv partizánok gyakorlatilag golyófogóként használták. Egyes későbbi vélemények szerint ugyanez történt 1991-ben a vajdasági magyar tizenévesekkel a horvátországi fronton.
Ferenc: Igen, ez egy másik történet, amiről egyszer szintén szeretnék filmet készíteni. Olyanokat szoktunk mondani, hogy ez a konfliktus meghatározza a későbbi konfliktusokat, globálisan is, és lokálisan is. De most ebben a filmben párhuzamot nem vontunk a 90-es eseményekkel.

● Újvidék után már kinn élsz Budapesten, ott alapítottál családot. Érdekel, hogy miért nyúlsz mégis ide vissza témáért.
Ferenc: Én elmentem fizikailag, de nyilván, ha tehetném, akkor a két ország között ingáznék. Az, hogy fizikailag elmentem, nem azt jelenti, hogy már nem gondolok Vajdaságra hazámként, és nem tudok és akarok neki valamit visszaadni. Mert így vagy úgy, felnevelt engem ez a Vajdaság, és úgy érzem, hogy ezeket a dolgokat el kell mondani, mert nem mondták még el, és ezzel tartozom.

Vígi Zsoldos Zsaklina
(Családi Kör, 2019. március 7.)

Lavro Ferenc

Lavro-Gazdag Olga

Harkai István, a Petőfi-brigád talán legfiatalabb tagja

A Petőfi Brigád harcosai 1945-ben

Nos…

Egyelőre maradjunk ennyiben, a filmet viszont itt nézhetik újra olvasóink, ha még nem látták volna, vagy beszélgetni szeretnének róla komolyan, hivatalosan, valamilyen rendezvényen, közönség előtt, elmélyülten, vagy akár csak egy szűkebb asztaltársaságban, poharazgatva, a csevegés szintjén, csacsogva, felszínesen:

Hozzászólások

hozzászólás