-
Egy álom, ami még ma sem válhatott valóra
Lemezjátszónk képzeletbeli tárcsáján ezúttal a YU Rock Misija-kislemez pörög
Bob Geldof 1985. július 13-i Live Aid koncertjéről középiskolás koromban – ha jól emlékszem, angol órán – hallottam először, akkor is csak azért figyelhettem fel rá, mert rongyosra hallgattam a The Best PUNK Album In the World Ever válogatáskazettát, és azon jutott hely (a) The Boomtown Rats Lookin’ after No. 1. című dalának is. Az emberi jogok, a hátrányos helyzetű országok, az afrikai éhezők, mélynyomorban élők nem igazán hoztak lázba ebben az időszakban – hiszen egyrészt az aktuális hatalom is azt éreztette velünk úton-útfélen, hogy joga csak a hatalmasoknak van (nekünk csak kötelezettségeink), a mélynyomorról, szegénységről, éhezésről pedig én is tudtam volna ezt-azt mondani (ahogyan sok ismerősöm, akiket velünk együtt…