• 1990,  Színház

    Mert balettozni sohasem szerettünk…

    Tóth Loon is elment Kartag után – A színművész, akit tizenöt évig körözött a katonarendőrség

    Az előttünk járó generációknak talán még a politikai gazdaságtan, nekünk azonban már a balett volt a legnagyobb mumusunk a színiakadémián. Ljiljana Mišić tanárnő, részben önhibáján kívül is, de szerintem sohasem tartozott a legnépszerűbbek közé… Ilyen igazságtalan a diákok szimpátiája, illetve annak hajladozása! Mi, vagyis az 1989-ben beiratkozottak voltunk az első olyan évfolyam, amelynek már nem kellett a művészetekhez egyáltalán nem illő, idegen hangzású, furcsa megnevezésű tantárgyat, a politikai gazdaságtant tanulnia, végre eltörölték a tantervből. Pedig korábban – legalábbis úgy tartja a legendárium és a szájhagyomány – színésznemzedékek sorozata azért nem szerzett – vagy nem szerzett idejében – diplomát, mert ezzel a tantárggyal nem tudott zöld ágra vergődni. Közgazdászok se húzzák…

  • 1989,  Film,  Irodalom

    A tévés sofőr küldetésének bukása

    In memoriam Kartag Nándor – Sinkó-díjasok bemutatása a képernyőn

    Tegnap, 2018. október 3-án érkezett a halálhír: hetvenéves korában elhunyt Kartag Nándor újságíró, szerkesztő, az Újvidéki Televízió nyugalmazott munkatársa, aki mindig rajta tartotta ujját a legfontosabb vajdasági magyar művészeti-kulturális események ütőerén, s akinek jelentős szerepe volt a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének létrehozásában, illetve életben tartásában, működtetésében is. Nyugodjék békében! Dormán László így emlékezett rá a Facebook internetes közösségi portálon közzétett bejegyzésében: „Elment Kartag Nándi is, élt 70 évet. Újságíró volt, tévériporter, szerkesztő, bemondó, hetilap főszerkesztője. A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének létrejötte elsősorban neki köszönhető. Önképzőkörök vetélkedőjeként indult 1967-ben. A fenti kép 1968-ban készült Óbecsén, az egykori ifiotthonban, ekkor szervezte, szervezték meg az első igazi középiskolás vetélkedőt. Szakács, ma Gubás Ágotával vezették le…