-
A vajdasági magyar irodalom ott van „a porban, sárban, füstös kávéházak feketekávé löttyei mellett”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (15. rész)
Talán túlzottan is kiszélesítették a szervezők a meghívottak körét, amikor 1928-ban Becsére, az első Becsei Helikonra invitálták a korabeli vajdasági magyar írókat, így hát ott volt „minden faluesze poéta és városi újságíró-mesterember”, s közülük bizony egynémelyek „frakkal, röhejtverő szójátékokkal, undorkeltő vigyorokkal, fintorokkal meghiúsítottak minden közeledést a komolyabb íróemberek között” – fogalmazott később, az eseményre visszaemlékezve Laták István író, költő. Hat és fél évtized alatt persze jelentősen megváltozott a helyzet, átalakultak a bennünket körülvevő, az életünket és annak minőségét (sőt, a biztonságát…) meghatározó társadalmi tényezők, mégis, az 1993-ban megtartott azonos nevű, immár tehát második találkozón a vajdasági magyar irodalomnak gyakorlatilag ugyanazokkal az önszerveződését gátló tényezőkkel kellett szembesülnie, még ha azok esetleg…
-
„Sírnak, sírnak a távíróhuzalok”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (10. rész)
„Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget” – így írt Laták István (1910–1970) író, költő a Sóhaj című tárcanovellájában amelyet a Breviárium-sorozat tizedik részéhez mellékeltem a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írásai közül. Mivel az alábbi összeállításunkban a szerzőt a harmincéves költői jubileuma alkalmából köszöntő pályatársa, Majtényi Mihály (1901–1974) publikációjában Latáknak egy 1942-re datált versét idézgette, a mai anyagunkat a Yuhar kronológiájában ehhez az évszámhoz igazítjuk. Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink: A…
-
„Sírós torkán a mult csuklik / Fölmordul a folyó medre / Hamuszürke hajó bődül / Az erdőket megrengetve”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (7. rész)
A szerző tervez, a szerkesztő végez – akár ebben a formában is torzíthatnánk a régi, közismert, és már a közhelyszerűségig elcsépelt népi bölcselkedést. Már csak azért is, mert az alább leporolt, reciklált összeállításunkkal is valami ilyesmi történt. Hét évvel ezelőtt a Laták-breviárium sorozatának hetedik részét – akárcsak a korábbi epizódokat is – én ugyanis egységes egészként készítettem és küldtem el az Üveggolyó című, hétfőnként megjelenő melléklet akkori szerkesztőjének, az anyag azonban mégis (vélhetően terjedelmi okok miatt…) két részben, s ráadásul nagyjából egy hónapos különbséggel jelent meg. Talán elnézik nekem olvasóink, ha most mégis az eredeti szerzői elképzelést követve, egy, vagyis egyetlenegy és egységes egészként, összeállításként dolgozom fel az említett anyagot.…
-
Elolvasatlan könyvek nyomában Danilo Kišsel és Laták Istvánnal
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (5. rész)
Mindössze huszonöt esztendő volt a korkülönbség a két író között, s ez a negyed évszázad bizony jelentős mértékben befolyásolta – megkülönböztette – pályájuk, pályafutásuk alakulását, s ha nagy általánosítással akár még pályatársaknak is mondhatjuk őket, ők ketten egészen bizonyosan nem érzékelték ennek semmiféle hatását, jelentőségét, vagy bármiféle vetületét. Közös azonban életpályájukban, hogy mindketten szegény vasutascsaládba születtek, kora gyermekkoruk egy-egy időszakában a korabeli Szabadkán nevelkedtek, s ez a két, a szülői családjukból magukkal hozott élmény meghatározó hatással volt munkásságukra. A részleteket az alábbiakban mindenki elolvashatja… Elöljáróban még csak annyival kellene kiegészítenünk mindezt, hogy Majtényi Mihály, az alább idézetként felvillanó méltatásában az 1929-es január hatodikai diktatúrát említette, mint egy olyan – esetünkben…
-
„…anyja soha-ki-nem-élt szerelmét is elcsókolta mámorosan”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (3. rész)
Minden irodalomtörténeti kutatást, illetve annak prezentációját, minden kanonizációs folyamatot, valamint kanonizációs rendszert alapjaiban határoz meg – a kutatásban és a prezentációban vizsgált korszakkal ellentétben – az az (irodalom)történeti pillanat, amelyben maga a kutatás, vagy éppenséggel a kánonképzés történik. Sőt, ez utóbbi, a kánonképzés tekintetében sokszor maga a kor (és annak társadalmi-politikai rendszere…) támaszt mindenféle, hol teljesíthető, hol meg jobbára csak teljesíthetetlen, nevetséges, gyermeteg, vállalhatatlan ideológiai igényeket. Ennek illusztrálásaként vagy példázataként gondoljunk csak arra, milyen munkásforradalmi, osztályharcos irodalomtörténetek születtek a kelet-európai, szovjet típusú, bolsevik, vagy marxista, baloldali, szocialista diktatúrák regnálása idején, akár Magyarországon (a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában et cetera…), de Jugoszláviában is, amikor klasszikus szerzők műveiből hagytak el olykor a…
-
Amikor az országhatárok színlelt érdektelenséggel csalják meg érzékeinket
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (2. rész)
Amikor néhány hónappal ezelőtt, augusztus végén először foglalkoztunk itt a Yuharon Laták István (1910–1970) költő és prózaíró, színházigazgató életútjával, életművével, és persze a zentai Történelmi Levéltárban a halála után a családja, leszármazottai, örökösei által letétbe helyezett hagyatékával, egy 2009-es, a Magyar Szó című napilapban éveken át vezetett Visszapörgetés című tárcasorozatomban megjelent írást választottam kiindulópontnak. Persze a magam szempontjából jó okom is volt erre: akkor foglalkoztam először Latákkal, s ennek a cikknek nyomán kezdtem néhány évvel később a levéltári anyag vizsgálatába, feldolgozásába. Haladjunk hát továbbra is időrendi sorrendben! S mivel Laták István viszonylag korán kezdett el – rendszeresen! – publikálni, s első írásai már tizenhat éves korában megjelentek a Szervezett Munkás…
-
„…szótlanok megnyíló szája voltam”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (1. rész)
Fussunk meg most becsülettel néhány nagyobb (tisztelet)kört, fenenagy nekiveselkedésünkben pedig gyűrjük fel az ingujjat, ha másért nem is – hogy ne vesszek el itt most hirtelen a fokozatosan, sorról sorra egyre inkább és egyre biztosabban magyarázkodássá silányuló indoklásban –, hát alapszinten legalább azért, hogy megrajzoljuk ennek, a Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz című ciklusunknak a hátterét, keletkezéstörténetét, de megvilágítsuk a mögöttesét, vagyis a mögötte megbúvó tartalmakat is… A kerettörténetét. Ez a história, habár a lényegi cselekménye – a Laták-hagyaték feltárása – három évvel később játszódott, voltaképpen mégis valamikor 2009-ben kezdődött, volt ugyanis akkoriban egy, a Magyar Szó hétvégi számaiban kilenc éven át hétről hétre rendszeresen megjelenő tárcasorozatom Visszapörgetés címmel, amelyben épp…
-
Tadeusz Rózewicz, Szathmári István, Miroslav Mandić
Szép szó – Szabadkai Rádió, 1987. május 10. (archív felvétel)
„…egy goromba, intrikus, gazságokra készülő világban legyen még egy apró hely, ahol a ’fehérek között egy európai’ (mert nem minden fehér ’európai’ és fordítva) elmondhassa még szabadon, viszonylagos szabadsággal, ami mondanivalója van hazáról, szerelemről, a világ szépségéről és a közeli veszedelmekről”. A műsor tartalma: Lantos László: Gondolatok a Szép szóról Lantos László – Fodor András: Tadeusz Rózewicz Tadeusz Rózewicz: Jajszó. Nyílt költemény. Összefoglalás (versek, Fodor András fordítása) Előadják: Döbrei Dénes, Szűcs Hajnalka Zene: Carla Bley Band: Musique Mecanique III (kísérleti dzsessz) Lantos László: Szathmári István Szathmári István: A hangos gondolkodás 5 perce (2) Szathmári István: Az Andok felé (novella) Előadja: Árok Ferenc Zene: Sebő Együttes: Szatmári táncok (táncházi muzsika) Lantos…
-
Csapatszellem, kitűzők és egy elfeledett ifjúsági szaklap
Egy lassan elkészülő könyv, lassan elkészülő fejezete
A cserkészet, bár Jugoszláviában hivatalosan a szerbhorvát „izviđači” mintájára felderítőknek nevezték, és a világszervezettől függetlenül működött, a jugoszláviai magyar ifjúság körében – nem minden évtizedben egyforma, de állandó – népszerűségnek örvendett. Ugyanakkor, a magyarországi mintával szemben Jugoszláviában nem történt egy olyan kikényszerített összeolvadás, mint a Magyar Úttörők Szövetsége és a Magyar Cserkészszövetség esetében, hiszen az utóbbi 1945-ben Vajdaságban megszűnt. Emellett a felderítők szervezetileg teljesen függetlenek voltak a Jugoszláv Pionírszövetségtől is. A magyar csapatok részei voltak a Jugoszláviai Felderítő Szervezetek Szövetségének, mindazonáltal azokban a községekben, ahol túlnyomórészt magyarokból állt a tagság, a hivatalos nyelv is magyar volt.[i] A cserkészeti struktúrákat és külsőségeket is megőrző szervezetnek még egy teljességében magyar nyelvű szaklapja…
