-
A tankok, amelyek helyrelőtték a szovjet-magyar barátságot
„A magyar munkások többsége nem vett részt a rendzavarásokban, sőt azt mondják, hogy a csepeli munkások, akiknek nem volt fegyverük, elkergették a provokátorokat, akik a zavargásokban való részvételre akarták rábírni őket”
Miután a Buksi-sorozatunk a Családi Körben 2017 szeptemberének végén egy kis pihenőre, afféle szólásszabadságra ment, a sajtótörténeti feljegyzések ciklusában több különböző kiadványt is fellapoztunk, régebbieket, újabbakat, mindenféléket… Október 5-én és 12-én – röviden, mindössze két részben – egy alig tizenegy esztendővel korábbi alkalmi kiadványról, a Szabadság Krónika című nyomtatványról írtunk. Közeledett október 23-a, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc évfordulója, így hát logikusnak tűnt, hogy ilyen témát vegyünk elő erre az alkalomra. Akárcsak az is logikusnak tűnik most, hogy ezt a bejegyzésünket éppen ezért 1956-hoz igazítsuk a Yuhar kronológiájában. Az előzményeket itt tekinthetik át olvasóink: Az összegzés ideje Nagyjából most érkezett el az ideje annak, hogy készítsünk valamiféle összegzést…
-
„A jókívánságokat is itt fogadjuk”
Szombati Találka, az Újvidéki Rádió ifjúsági műsora (1994. január 1.)
Emlékeim szerint mindössze egyetlenegyszer fordult elő velünk abban az időszakban, amikor az Újvidéki Rádiónál dolgoztam, hogy a Szombati Találka című ifjúsági műsort felvételről sugároztuk. Persze ez a kivételes alkalom is egy ünnepnaphoz, történetesen Szilveszterhez, a szilveszterezéshez kapcsolódott, újévet vártunk… Zentára mentünk bulizni, családi házunkba, a Tisza-partra. Azokban az években, hónapokban buszon gyakorlatilag már lehetetlenség volt utazni Vajdaságban, a polgárháborús hátországban és a szinte teljes gazdasági összeomlásban a tömegközlekedés teljesen leépült addigra már. Topolyáról Zentára, vagy épp Szabadkára eljutni tulajdonképpen teljességgel lehetetlen volt, és akkor a kisebb falvakról még nem is beszéltünk. Ilyen körülmények között, autó híján, elképzelhetetlen lett volna, hogy a buli után, másnap reggel, még ha nem is „csapjuk…
-
István, a király
Kényszerpályán a világ... de aztán jön a szélvihar, az áradat, és nekiront a háznak, majd hirtelenjében több lesz a temetés, mint a keresztelés
„Kedves közönség, tisztelettel köszöntök mindenkit! A millecentenárium évében vagyunk, ma, Szent István király ünnepén. Amikor e kiváló esemény, műsor rendezője fölkért arra, hogy mondanék valamit bevezetőként egészen röviden, akkor a délelőtt fölolvasott evangélium jutott az eszembe a sziklára, illetve a homokra épült házról. Volt egy ember, aki homokra építette a házát, jött a szélvihar, az áradat, nekirontott a háznak, az összedőlt, mert homokra épült. Egy másik ember sziklára építette a házát, hiába jött a zápor, a hömpölygő áradat, hiába rontott neki a háznak, nem dőlt össze, mert sziklára épült. Kedves közönség, a mai nap ünnepeltje, Szent István, első apostoli királyunk nem homokra építette a házát, hanem sziklára. Íme, hogy ennyien…
-
A Cifra világban még az istenek is korán kelnek
Feketerigófüttyök a Tisza két oldalán, avagy Fehér Kálmán születésnapi köszöntése – Őrjárat a bánat csarnokában Bori Imrére emlékezve
Egy régi Magyar Szó élőújság jut eszembe gyermekkoromból, tehát valamikor a nyolcvanas évek elejéről-közepéről, amelyre apró kis csitriként még édesapám vitt el Zentán a színházba. Az Euzsénba, ahogy szülővárosomban mondták akkoriban… (Ma már ritkábban hallom ebben a formában, de könnyen lehet, hogy ez csak azért van, mert mostanában ritkábban vagyok otthon…) A helyi viszonyokban többnyire járatlan „messziről jött” vendégek közül pedig valaki egyszer csak azt találta mondani a rendezvényen, hogy „Zenta-Csóka alig tíz kilométerre van egymástól, s mégis…”, majd egy levegővételnyi szünetet tartott (legalábbis ő így gondolta…), az ekkor beállt csendben azonban valaki a közönségből bekiáltott: „Oda-vissza!” Amire természetesen az egész terem harsány nevetésben tört ki. A levegővételnyi szünet hossza…
