Bizonyára az olvasóink legtöbbje hallott már a hangoskönyvekről, illetve hallgatott, birtokol is közülük néhányat valamilyen adathordozón: vinylen, magnókazettán, vagy CD-n. Na, de volt már szerencséjük a muzsikáló képeslaphoz? A hangbarázdás képeslap – vagy ahogyan felénk nevezték: zvučna dopisnica – tiszavirág-életű volt ugyan, mégis úgy gondoltuk, szentelünk neki néhány sort, ugyanis vitathatatlanul a tárgyi kultúránk részét képezi.

Több (anyaországi) forrás is arra utal, hogy magyar találmányról van szó, ám erre egyértelmű bizonyítékot nem tudtunk találni. Annál is inkább, hiszen a magyarországiakkal nagyjából egyidőben jelentek meg Jugoszláviában is ezek a maguk korában hatalmas technológiai bravúrnak számító, mikrobarázdás üdvözlőkártyák.

Magyarországon az ún. Colorvox képeslapokat a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jelentette meg, gyártásuk – az szögén’ emberek encyclopædia-ja szerént – 1959. december 8-án kezdődött, és bő tíz évig tartott. A hajdani Jugoszláviában szintén az ötvenes évek második felében, illetve végén indulhatott el a gyártásuk a belgrádi Sportska Knjiga jóvoltából, és mindegyikükből 500 darab került piacra.

A zenélő képeslapokat normál hangszedővel, 45-ös fordulatszámon lehetett lejátszani, és a hanghordozó szenzációszerűsége próbálta meg kárpótolni a hallgatót az amúgy silány hangminőségért. (És akkor még finomak voltunk!)

A jugoszláv és magyar kiadási gyakorlatban közös, hogy a képeslapok alacsony példányszámban jelentek meg, és rendszerint az országok nevezetességeit – épületeket, műemlékeket, a megigéző érintetlen tájat, ismert művészek alkotásait vagy portréit – mutatták be, és a hangsáv megválasztásánál is nem egy esetben kifejezésre jutott az ország-reprezentációs szándék.

A fenti videón (amelyet stílszerűen digitalizálás közben rögzítettem) Németh Lehelnek, a hatvanas évek ismert táncdalénekesének tolmácsolásában hallgathatjuk meg a muzsikáló képeslapok himnikus dicséretét. Egyúttal azon is elgondolkodhatunk, hogy „a mai fiatalok nem írnak és nem olvasnak” tartalmú szólamokat valóban az írásbeliség 21. századi átalakulása generálja/generálta-e, vagy azok gyökereit a távolabbi múltban kell keresnünk. Ehhez idézném a dal első versszakát és refrénjét:

Megszűnt a gondom végre,
áldom a technikát.
Fogadd el vallomásnak ezt a dalt,
neked küldöm ezt a muzsikát!

Nem töröm már tovább a fejemet,
hogy írjak én neked most levelet.
Mert írni nem szeretek,
bár erről nem tehetek,
ettől még rendes ember lehetek.

Alább három hangbarázdás képeslap anyagát hallgathatják meg.

Hozzászólások

hozzászólás