Az utolsó felvonás
„Mi lenne, ha színházi előadást kanyarítanánk az alapkoncepciónk köré?”
Végzős diákokként a Zentai Gimnáziumban, 1994-ben, Balog József osztálytársammal és barátommal úgy döntöttünk, sajátos búcsúként a várostól – mindketten egyetemre készültünk Magyarországra –, összehozunk egy verses-zenés estet. Minimálisan koreografálva, gyertyafénynél, ő zongorázik, én felolvasom a szövegeimet, ilyesmi. Amikor ötletünket előadtuk a helyi művházban, annak vezetői felhívták figyelmünket a közelgő rendezvényre, a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjére: Mi lenne, ha színházi előadást kanyarítanánk az alapkoncepciónk köré? S lőn. A helyi amatőr színtársulatból verbuváltunk egy csapatot, kitaláltunk egy kerettörténetet, amely passzolt a versekhez, a hanganyagot felvettük a stúdióban, aztán előadtuk. (El is vittük a legjobb saját zene és szöveg díját.)