Harmadik közös előadásunk Balog Józseffel 1998-ban az előző két műhelymunka módszereit követte – volna, ha sikerül megvalósítani. Mivel azonban ezúttal rendezőt, sőt tánckoreográfust is kerestünk hozzá, meg több színészt és táncost, valahogy nem csiszolódott össze sem a társaság, sem a zene/szöveg a koreográfiával. Néhány hónap nyűglődés után végül kimondtuk: ennek annyi. Mennyi? Nos, az ominózus próba után Kovi barátommal bánatunkban elmentünk a kocsmába berúgni, ahol a hetedik és a tizedik sör között valamelyikünk felkiáltott: ne hagyjuk annyiban, csináljunk belőle egy improvizációs, bevadulós performance-t. S lőn. Így született meg a Csak csendesen!…, amely az Egy előadás romjain alcímet viselte. Csend 1. (A függöny előtt: ő a lábát lógázza a színpad szélén.)…

Végzős diákokként a Zentai Gimnáziumban, 1994-ben, Balog József osztálytársammal és barátommal úgy döntöttünk, sajátos búcsúként a várostól – mindketten egyetemre készültünk Magyarországra –, összehozunk egy verses-zenés estet. Minimálisan koreografálva, gyertyafénynél, ő zongorázik, én felolvasom a szövegeimet, ilyesmi. Amikor ötletünket előadtuk a helyi művházban, annak vezetői felhívták figyelmünket a közelgő rendezvényre, a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjére: Mi lenne, ha színházi előadást kanyarítanánk az alapkoncepciónk köré? S lőn. A helyi amatőr színtársulatból verbuváltunk egy csapatot, kitaláltunk egy kerettörténetet, amely passzolt a versekhez, a hanganyagot felvettük a stúdióban, aztán előadtuk. (El is vittük a legjobb saját zene és szöveg díját.)