„A Nagybecskerek melletti Muzslyán élő Tóth Béla versével indítottuk mai műsorunkat. A vers nem kevesebbet állít, mint, hogy itt a bruxizmus újra, vagyis itt a fogcsikorgatás, s ebből máris kiviláglik, a költészet nem csupán a széplelkek vasárnapi hőemelkedése, hanem benne gyökerezik a mindennapjaink legvaskosabb valóságában. Bizonyítja-e ezt majd mai összeállításunk, döntsék el Önök, kedves hallgatóink. Szerzőink esszével, naplóval, kritikával, verssel igyekeznek hozzájárulni ehhez a hangos bizonyítási eljáráshoz. Fogadják szeretettel Piszár Ágnest, Lovas Ildikót, Nagy Farkas Dudás Erikát, Pressburger Csabát, Hollósvölgyi Ivánt…” – ezekkel a szavakkal konferálta fel Fekete J. József író, újságíró, szerkesztő a Zombori Rádió irodalmi műsora, a Hangoskönyv 2001-es januári adását.

„A Hangoskönyv egy korábbi adásában már foglalkoztunk Végel László esszékötetével, a Peremvidéki élettel. Azt, hogy ismét ehhez a kötethez térünk vissza, az a tény is indokolja, hogy az Újvidéken élő Piszár Ágnes, nemzedékének legtájékozottabb, legélesebb szemű, és talán legjobb tollú kritikusa is fontosnak tartotta, hogy szóljon, mégpedig az esszé eszközeivel erről a kisebbségi szempontból is fontos kötetről. Egy polgár sétája című írását a szerző, Piszár Ágnes olvassa fel.”

„Hétköznapi leiratok következnek. A cím  naplóbejegyzéseket takar, amelyekben Nagy Farkas Dudás Erika az alkotás, az írás, a megélés és a megörökítés problémakörét közelíti meg a maga sajátos, hangulatát, érzékenységét, feminitását hangsúlyozottan kiemelő stílusában. A Hétköznapi leiratok gazdagságából a szerkesztő által kiválasztott részleteket Péter Leontina olvassa fel.”

„A mai hangoskönyv harmadik szerzője is nő, ám nem ez a tény közelítette egymáshoz Nagy Farkas Dudás Erika naplójegyzeteit és Lovas Ildikónak a most következő rádiójegyzetét, hanem a közöttük szinte tapinthatóan vibráló összefüggések, az érzelemgazdagság, és valami olyan hangulat, amit csak a nőírók képesek stílusukkal rabul ejteni. Lovas Ildikó Csak fülelek című rádiójegyzetét Morger Mónika adja elő.”

„Hollósvölgyi Iván A Barbie-nők elrablása című verseskötete a Palatinus Könyvek sorozatában jelent meg Budapesten. Erről a könyvről szól Pressburger Csaba most következő kritikája. Az írás igazi pikantériáját az adja, hogy Pressburger maga is költő, és így bírálatában nem csupán a kritikus, hanem a poéta szempontjait is érvényesíti. Az írást Faragó Tivadar olvassa fel.”

Egy polgár sétája

Aki csupán gondolati úton polgáriasodhatott, annak legfeljebb jó stílusa lehet, városa nemigen. Végel László hontalan lokálpatriótája a stílus felől indul városa nyomába, ami modernista gesztus. Bejárja Újvidék urbanizálódásának színhelyeit, így érkezik el a peremvidéki élet definíciójához. A peremvidéki élet nála kettős hontalanságot jelent; átvitt értelemben pedig a modernitás megszakadásának a metaforája.
A nyolcvanas évek elejétől irodalmunk modern hagyománya fokozatosan megszakadni látszik. Szótárunkból olyan ’68-as szavak esnek ki, amelyek nélkül nem igazán írható meg a vajdasági magyar irodalom modern története. Végel László Peremvidéki élet című esszékötete újraértékeli és visszaemeli a modernizmus kulcsszavait, melyeket közelmúltunk stílusromboló szóhasználata elfelejtett. Gazdag szótára irodalmunk világképi vizsgálatához nyújt modern szempontokat.
„Kétszeresen idegen voltam, de immár a kívül állás lehetősége nélkül. Mindenen belül, de sehol sem otthon, mindenhol idegenként. Magammal kísérleteztem: szerettem volna tudni, milyen az a legkisebb szellemi térség, amit az ember sajátjának vallhat.” Végel László városi sétája nem oldja fel a vajdasági magyar íróra mért kétszeres idegenséget, de utcáról utcára, esszéről esszére járva felsejlik egy szellemi Újvidék körvonala. Most, hogy a vajdasági magyarság kezdi „belakni” többi városát is, egy ilyen absztrakciót külön-külön mindenkinek el kell végeznie. Különösen akkor, amikor a polisz-szellem végleg kiveszni látszik, és a polgáriasodás mára reménytelen szellemi erőfeszítés marad. Közép-Európa multikultúrális arculatát csupán akkor lehet tartósan fenntartani, ha a modernizáció folyamata és a kisebbségi identitástudat között megbízható kapcsolatot tudunk létesíteni.
„A mérleget azonban el kellett készítenem, tehát a nyolcvanas években mindinkább előtérbe került a marginalitás eszméje, amit szociológiailag külön alátámasztott a kisebbségi kultúra helyzetét közvetlenül kifejező, de nemcsak azt, hanem a modernitás egyetemes értékválságát is megfogalmazó élmény: a perem, a peremvidék, a határ élménye: az elhagyatottság, aminek következtében a peremről kellett kémlelni az egészet.” A modernitásért való küzdelemben a másság feltárulkozásáért folyik a harc. Skizofrén helyzet, hogy ezt a másságot a XX. század a kisebbségi irodalmak határai közé utalta, s ezáltal ezeket az irodalmakat (kétszeres) marginalitásba szorította. Az utolsó autentikus írói gesztus, ami megmaradt: a peremlét élményének a megfogalmazása. Végel számára a peremvidék perspektíva, ahonnan nézve a kisebbségi lét összefüggéseire van rálátásunk. Ebből a szempontból aztán a peremlét orientáció. Nem csupán az etnikai, hanem minden más kisebbség számára is, amely magában hordozza a másságot. A modernizációs folyamatoknak már csak azért sem lenne szabad (ismét) megszakadniuk, mert nélkülük létezésünk értelme válna kérdésessé. Ez lenne röviden 1968 fontos tanulsága.
„A mozgalom a modernizmus túlérett gyümölcse volt, hiszen a modernizációban leginkább érdekelt új értelmiségi réteg volt a hordozója, de ugyanakkor méhében hordozta a modernizmus válságtüneteit, az egyetemes értékeszmények válságjeleit is, vagyis a válságba jutó modernizmus buktatóival vívódva a posztmodern küszöbe felé irányította lépteinket.” ’68 szellemi örökségét vizsgálva Végel Lászlót elsősorban a mozgalom politológiai vetülete érdekli, de mint a stílus szakértője, lényeges megfigyeléseket tesz a formára vonatkozóan is. Végel szerint a válságba jutó modernizmus műfaja a nyolcvanas évekre újra az esszé lesz. Végel azt a létalapot találja meg az esszében, amelyben a „bizonytalanság”, a „talajtalanság”, a „határhelyzetek” tehát a peremlét élménye autentikus formát nyerhet. Szemben az újra népszerű realizmussal, amely nem lép túl az anekdotaformán. Az antimodernista törekvésekben -figyelmeztet a szerző – a kisebbségi és a többségi kultúra találkozik. A populizmus veszélye általános.
Végel László nemzedéke Újvidék urbanizációját személyes polgárosodásként élhette át. ’68 fiatal magyar értelmisége a modernizáció szellemében szocializálódott. A város és a polgár kapcsolata a legszorosabbra kötődött ezekben az években. Nem csoda hát, ha az arculatát veszítő Újvidék épületei, terei, utcái láttán felsejlik az íróban ’68 szellemének a kudarca. A modernizációt két hullámban söpörte el a történelem: a kíméletlen komisszárpolitika során, mely tetőpontját valahol a nyolcvanas évek közepén érte el; és a kilencvenes évek fojtogató nacionalizmusa alatt. Végel László kis könyve mindkettőről lerántja a leplet. Elmondhatjuk: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”

Piszár Ágnes: Egy polgár sétája

(null)

Hozzászólások

hozzászólás