-
Amikor a Symposion megérett a börtönre…
„...nagy melléfogás, nagy csalás és öncsalás, ha valaki olyat mond, olyat állít, hogy túl nagy a szabadság, túl nagy a demokrácia; a szabadság és a demokrácia soha nem lehet túl nagy, az mindig kevés, az mindig többet igényel, többet követel ahhoz, hogy az alkotó ember többet tudjon produkálni...”
Ma már kevesen jegyezzük azt is, hogy egyáltalán létezett valaha egy Topolyai Film- és Videotábor néven szerveződő mozgóképes alkotói műhely Vajdaságban. Tizenhét éves, harmadikos középiskolás srácként azonban anno nekem ez volt az egyetlen komolyabb fogódzóm arra, vagy inkább csak afelé – annak irányába –, hogy filmezéssel foglalkozhassak. Amikor 1989 tavaszán megjelent a tábor forgatókönyv-pályázatának felhívása, minden olyan témát összeírtam, ami akkoriban foglalkoztatott, s amiről úgy gondoltam, hogy érdemes lenne filmnyelven is megközelíteni, körbejárni. Mai szemmel nézve már furcsának, érdekesnek, meglepőnek érzem, hogy – minden, az ellenkező irányba terelő korabeli friss élményem ellenére – nem játékfilmben gondolkodtam, hanem a dokumentarizmus volt rám nagyobb hatással… A beadott három filmtervem közül egy ment…
-
Gróf Azúr Isten kalandozásai a bánáti rónaságban
A fennmaradást nem a próbálkozások sikere, hanem folyamatossága biztosítja
A dél-bánáti Lázárföld, vagy szerb nevén Lazarevo (Лазарево) – egykor régen németül még nevezték Lazarfeldnek is, de ez már rég a múlté –, akkor szerepelt a legutóbb a szagalcímekben, a híradásokban és a különféle, köztük a nagy, rangos, elismert és mérvadó nemzetközi lapok címlapján, amikor 2011. május 26-án itt fogták el Ratko Mladić tábornokot, a boszniai szerbek polgárháborús főparancsnokát, háborús bűnöst, a srebrenicai mészárlás egyik legfőbb felelősét, akinek ezrek és ezrek élete szárad a lelkén. Nagy szerencse hát, hogy ártatlannak vallja magát… Megkockáztatom azonban, hogy még a környékbeliek is meglepődtek, amikor hallották a híradóban, hogy van itt (ott…) a közvetlen közelükben egy ilyen nevű település. Saját szempontomból: én is csak…
-
A Cifra világban még az istenek is korán kelnek
Feketerigófüttyök a Tisza két oldalán, avagy Fehér Kálmán születésnapi köszöntése – Őrjárat a bánat csarnokában Bori Imrére emlékezve
Egy régi Magyar Szó élőújság jut eszembe gyermekkoromból, tehát valamikor a nyolcvanas évek elejéről-közepéről, amelyre apró kis csitriként még édesapám vitt el Zentán a színházba. Az Euzsénba, ahogy szülővárosomban mondták akkoriban… (Ma már ritkábban hallom ebben a formában, de könnyen lehet, hogy ez csak azért van, mert mostanában ritkábban vagyok otthon…) A helyi viszonyokban többnyire járatlan „messziről jött” vendégek közül pedig valaki egyszer csak azt találta mondani a rendezvényen, hogy „Zenta-Csóka alig tíz kilométerre van egymástól, s mégis…”, majd egy levegővételnyi szünetet tartott (legalábbis ő így gondolta…), az ekkor beállt csendben azonban valaki a közönségből bekiáltott: „Oda-vissza!” Amire természetesen az egész terem harsány nevetésben tört ki. A levegővételnyi szünet hossza…
-
FRISSÍTÉS: „Életünkben minden nulla”
Fehér Kálmán és a kosárlabda, avagy egy folk kantáta próbafolyamata és az Újvidéki Színház költözködése
Ha nem folytatta volna a jogi egyetemet Belgrádban, akkor profi kosarasként is meg tudott volna élni, mesélte többször is, immár idős korában Fehér Kálmán, a tavaly elhunyt költő, szerkesztő, diplomata – mondta el a Yuharnak adott interjúban Banka János színművész, aki az 1984-ben bemutatott Látomásnak ajtót nyitni című előadás, vagyis a folk kantáta egyik szereplője volt. A darab szövegírója, az Új Symposion egykori fő- és felelős szerkesztője, aki mégis inkább a jogi tanulmányainak folytatása mellett döntött, nyugdíjas éveiben költözött vissza szülőfalujába, Csókára, ahol haláláig élt. Banka Jánost most a közös munkáról és a Fehér Kálmánhoz fűződő emlékeiről kérdeztük. Ez az anyagunk – ha csak közvetett módon is, de – tulajdonképpen egy…
-
Tito, Surda és Baltazar rágógumi
Barlog Károllyal és Szabó Palócz Attilával, a Yuhar című Jugoszláviai Magyar Archívum szerkesztőivel beszélgettünk
A nemrég indult Yuhar című Jugoszláviai Magyar Archívum weboldal egy különös időutazásra hív, olyan tripre, amit kár lenne kihagyni. Az oldal két szerkesztőjével, Barlog Károllyal, Szabó Palócz Attilával beszélgettünk a Jugo-nosztalgiáról, elfelejtett kincsekről és Jugoszlávia Kádár Jánosáról, Tito marsallról is. – A március elsején elindult Yuhar című, Jugoszláviai Magyar Archívum elfeledett kulturális kincsek nyomába ered, hogy azokat újból felszínre hozza. Az oldal kitalálásakor milyen szabályokat állítottatok fel a minél sikeresebb munka érdekében? Barlog Károly: Elsősorban technikai jellegű szabályokat állítottunk magunk elé, amelyek az oldal látogatottságáért, elismertségéért szavatolhatnak a jövőben, tehát azért, hogy a honlapunk élő legyen, kialakuljon körülötte valamiféle egészséges pezsgés, beszéljenek róla, az ott olvasható anyagokról stb. Blogot korábban…
-
„Életünkben minden nulla”
Látomásnak ajtót nyitni, Újvidéki Színház, 1984 - Pannónia Folk Cantata (LP)
A Pannónia Folk Cantata sokáig egy számomra megfoghatatlan valami volt. Szó szerint, mert beszéltek róla ugyan úton-útfélen, mégsem járt kezemben a lemez. Emlékszem, először az egyik haverom (akivel együtt zenéltem) szajkózta, hogy Pannónia így, meg úgy, mert egy szép múltú csókai műintézményben, a King nevezetű kocsmában összefutott Fehér Kálmánnal, aki aztán megmutatta neki. Később kiderült, hogy Kálmán velem akarta meghallgattatni a dalokat, csak összekevert a nevezett haverral, akinek nem sok köze volt/van az irodalomhoz. (Mondjuk, én még azóta sem tudom, hogy van-e egyáltalán közöm hozzá.) Aztán eltelt jó néhány év, és a legjobb barátom első önálló tárlatán összefutottunk a csókai költővel, mit ad isten, aznap, azon a megnyitón épp az…