2012,  Irodalom

Balogh István: Virágot ültetni sisakba

Egy jubileumi kiadvány Keszég Károly emlékének ajánlva

A helyi békemozgalmak kezdetének huszadik évfordulójára, 2012-ben, az Oromhegyesi Faluház Alap gondozásában jelent meg Balogh István kötete, a Virágot ültetni sisakba, amelyben a szerző a kilencvenes évek hangulatát és élményanyagát idézte meg sajátságos, különleges megközelítésben. A kötet illusztrációit Kanyó Ervin készítette, a fedőlapot Baráth Ferenc tervezte. „Húsz éve immár asszonyaink lázadásának, annak az időszaknak, amely a mi falunk, Oromhegyes legnagyobb történelmi eseménye volt. Ne higgye senki, hogy én most túlzok, mert az ember hajlamos az ilyesmire, ám én azt vallom, ilyen komoly dolog a mi kis közösségünkben fönnállása óta nem fordult elő.” Az ekkor feldolgozott események 1992-ben kezdődtek ugyan, de a szerző ügyes kitekintéssel természetesen továbbpörgette az eseményeket, sőt, egy frappáns megoldással a múltunkat is megidézte, s egészen 1686. október 15-ig, vagy 19-ig, vagy – a fene sem tudná már ennyi idő után pontosan megmondani – talán épp 20-ig tekintett vissza. Ameddig a szem, vagy inkább az emberi szellem és gondolat, a fantázia ellát…

Keszég Károly emlékének

Ízelítőnek álljon itt néhány kedvcsináló, emlékeztető részlet a könyvből, alul pedig a teljes kötet átlapozható.

Lánc, lánc, eszterlánc…

Este tíz után, 1992. május 9-én egy oromhegyesi házban fölberregett a telefon. Nem csöngött, berregett, mint a nagyteljesítményű traktor, ha száraz földet szánt, s erőlködik, szinte ina szakad belé. A fiatalasszony kitörölte szeméből az első álmot, ágyából fölugrott, az erős hangra föl ne ébredjenek a gyerekek.
– Halló! – röppent be férje kedves hangja a sötét szobába. – Hogy vagytok, kedves?
– Mi jól! Te jól vagy!
– Mi is jól vagyunk. Mindnyájan megvagyunk.
Fontos volt az utolsó mondat információja, hiszen az információs lánc ezen a napon e fölemlített oromhegyesi házból indul majd. Akárha valamely okos és kedves pók szőtte volna az említett láncot, akit talán maga a Teremtő bízott meg e fontos feladattal, mert a február elején gyakorlatra behívott Tisza-menti férfiak, akikből önkéntest kényszerített a hatalom és idegen érdekekért a drávaszögi horvát frontvonalra hurcolta őket, a telefonos információláncon keresztül naponta kommunikáltak otthonukkal. Leginkább a híradósok ügyeskedték ki a hazai kapcsolatot, de megesett, hogy valaki a kopácsi postáról teremtsen kapcsolatot az itthoniakkal. Az első telefonkapcsolatot egy idegen nő hívása és egy levél előzte meg. Az idegen nő bemutatkozott, s átadta fiatalasszonyunknak az üzenetet, hogy a férje jól van, s a bajtársai is mind, és ezt az üzenetet továbbítsa azokra a telefonszámokra, amelyeket levélben megkapott. De a férjével való első direkt kapcsolat nem volt zökkenőmentes. A csörgésre fölébredt a négyéves kislány, meghallotta anyját sikoltani, hiszen örömében nagyot sikoltott a fiatalasszony, hogy párja hangját hallja, kiugrott a lányka az ágyból, átiramodott a másik szobába, anyja hálóingébe kapaszkodott.

Játék

Először csak néhány katonai gyakorlatra szóló behívót kézbesítettek a faluban. Így kezdődött 1992 tavasza. E behívók átvételét leginkább megtagadták a hadkötelesek, mert pontosan tudta mindenki, hogy nem néhány napos békebeli csuklógyakorlatokra mennek valamely kaszárnyába, hanem a horvát határszélre cipeli őket az a hatalom, amely tagadja a hadiállapotot. S ott a Dráva mentén bizony élessel lőnek egymásra a hadakozók. Véres játék képében hullik darabjaira az önigazgatók birodalma! A Csákóhalom mögött elterülő falu összehúzta magát, belegömbölyödött az apró fészekbe, csöndesen pihegett még.
Aztán május elején fölágaskodott az anyamadár, vészeset sivított, elhallatszott a Tiszától a Dunáig. Vihar közelgett, igazi fanyüvő, s vajon mi lesz a melengető fészek sorsa, és mi a fészekaljáé?
– Kétszáznál is több behívót hoztak a faluba! – nyitott be a fiatalasszony az iskolaigazgató irodájába. – Elviszik az embereinket.
– Várj, csak – nyugtatta őt a tanár.
– Mire várjak? Mi lesz velünk? Nem marad férfi a falunkban!
– De hát nem vették át a behívót.
– Előbb-utóbb átveszik. Erőszakkal átvetetik majd velük.
– Hát igen. Most szétszaladtak, elbújtak, talán külföldre is mennek sokan…
– Nem mehetnek. Hogyan is hagynák el a családjukat?

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás