2000,  Irodalom,  Rádió

FRISSÍTÉS: Impresszionista kritika

„Ahogy a félkört írja / szeder indája / és válladhoz ér, // kolibri szárnya / remeghet így, mint tested, / vagy a gólyahír”

A Zombori Rádió Hangoskönyv című műsorának a Yuharon most csütörtökön közzétett 2000. júniusi adásában hangzott el Nagy Farkas Dudás Erika írása, amit a műsor szerkesztője, Fekete J. József író, kritikus, újságíró impresszionista kritikának nevezett. Ez adta az ezzel az adással foglalkozó anyagunk címét is:

Impresszionista kritika

„Tágas, szellős csarnok legyen a történet, lehessen benne ellakni, nézelődni, ide-oda járni. Lengyel Péter mottóvá emelt gondolatával indítjuk a Hangoskönyv újabb adását” – mondta el Fekete J. József irodalomtörténész, kritikus, író és újságíró, szerkesztő, a Zombori Rádió hangos irodalmi folyóiratának abban az adásában, amely a fennmaradt archívumban található datálás szerint – elvileg – 2000 júniusában hangzott, vagy legalábbis hangozhatott el.

A kérdéses, bár egyelőre nem vitatott, de mindenképp csak feltételes módban értendő időbesorolású adás archivált felvételén honlapunk látogatói már meghallgathatták Nagy Farkas Dudás Erika említett írását, most azonban módunkban áll írott változatban is közreadni.
Fogadják szeretettel, ahogyan mi is tesszük!

Eszembe jutott róla

Bogdán József: A szeder indája

Meghökkent az első kép: az éji erdő, telihold fényében, és a sötét, árnyékos sűrűbe valami erősen vonz. Bár sejtelmem sincs, hogy ott mi várhat rám, mégis elindulok, mert a kíváncsiság mindennél erősebb.
Erdei szélfű. Még ártalmatlannak látszik. Első gondolatom: játszani jó. De nem kisgyerekek, játékkal való élet-tanulása, ez már a felnőtt játszása, a nem felejtő felnőtté. Az indító versszakban még tágra nyílt szemmel tájat figyel, de a verset záróban már térdre hullva, gyermekké változva, az ártatlan állat csodálkozása közepette néz.
Boglárkalepke.

„áruld el nekem kérlek,
miért oly rideg a háttér.”

Szavam akad. A gondolatok túl szélesen bevilágított sávon pásztáznak, és az összkép lehangoló. Mint koravén gyermek, olyan.
Hajnal. A gyermek-nap ideje. Még bármi megtörténhet, de a Vihar előtt sejteti, hogy milyen irányt vesz az a „bármi”. De nem történik még semmi, az ember gyanúja elalszik, elringatja a Remegés, és csak a Téli etető hideg szépsége, távolságot idéző, hűlt cinege-otthon képe jelzi, résen kell lenni…
Haiku-hónapokban sodródik könnyeden a játszó szó, és a játszó gyermek. Üdén, frissen fut a soroló, különös, meglepő kapcsolatokban a szavak. Az ősz felé érve azonban lelassul, és a December döbbent mozdulatlanságba kényszeríti.

***********

…az elejére lapozok. Bogdán József: Szeder indája, Gyermekversek. Meghökkenek. Nincs itt valami tévedés? Talán úgy: Egy felnőtt gyermek versei. Talán úgy kellett volna írni, és ajánlva azoknak, akik bár éveik számát tekintve felnőttek, de lélekben gyermekek maradtak, érzéseikben is azok, mert elfelejtették elsajátítani a képmutatás tudományát, tenyerükre téve tartják a világ elé meztelen szívüket. Mint ahogy a költő is tette, magát merve megmutatni és lehetőséget adva az olvasónak, hogy őszinte legyen önmagához is, és ki merje mondani: én is, nekem is, pontosan így… és merjen csodálkozni.
Az egész kötet átolvasása után a címadó vershez térek vissza, és pár nap után már magától ott nyílik ki a könyv. Szeder indája. Próbálok neki párt keresni, de nincs a kötetben hozzá fogható. Nem is lehet, hiszen a szépség csak páratlanul tökéletes….

Ahogy a félkört
írja szeder indája
és válladhoz ér,

kolibri szárnya
remeghet így, mint tested,
vagy a gólyahír.

Első olvasásra megragadott, és arra gondoltam, ha már ebbe a csokorba került, én az utolsó lapra tettem volna, hogy a sok, mélységet, szennyet, szégyent is felkavaró költemény után; a borút és fájdalmat idézők után kellemesen oldja a feszültséget. Arról győz meg a két haiku versszak, hogy bár néha eszméletlenül sivár minden, vagy csontig fájó, de a szépség, a vágy, a szerelem, a barátság, a gyengédség csak az arra érzékenyeknek észrevehető remegés, mégis el tudja feledtetni őket, és álomba, ábrándba tud ringatni egy kicsit. Mindenkiben mást idéz, és talán csak annak nem jut eszébe semmi, aki nem tud vágyakozni, vagy akinek nincsen szüksége a vágyakozás gyönyörűséges érzésére.
Mert milyen jó vágyni valamire, hétköznapi tevékenységeink közepette is elkalandozhat a gondolat… Mennyivel mámorítóbb érzés, mint a beteljesülés boldogsága, ami már megérkezést, megpihenést, a feszültség feloldását jelenti, de később talán csömört is…
A Szeder indája a beteljesülést kizáró vágy verse. A kiáltás csendbe halkulásának költeménye.
Csupa szín, csupa varázs, rezzenés. Nem a kiskertek nemesített, tüskétlen, vaskos szárú, kecses ívet felejtő szederbokra jut eszembe, amely lécekhez kötözött, kimerevített, szabad mozgást kizáró életre van kényszerülve.
A Fruška gora fullasztó hőségű nyarára emlékszem, Bukovac dombjaira, futásra lefelé a lejtőn, patakkal a két domb találkozásánál, ahol az erdőszélen várt a forró naptól megkókadt szederbokor sávja. Ott ívelt a szederinda szépséges összevisszaságban, ezerszám. Egyik a másikra hullt, és ha egy óvatlan lépésem túl közel vitt hozzájuk, belém kapaszkodott a legközelebbi, tovább adva a többi éhes szederindának, el nem engedve marasztaltak… Hívott, húzott közelebb, beljebb, egyre beljebb; nagyon szeretni, elrejteni akart a millió, apró tüskéjét bőrömbe szúró növény rengeteg karja, és serkenő véremmel nem törődve, édes termését kínálta kárpótlásul. Minden erőm összeszedése kellett, hogy kiszakadjak a vérző szederölelésből. Sokáig csípett, sajgott, égett a számtalan apró karmolás, és vitt bele a nyárba, furcsa hiányérzetet hagyva maga után…
…és akkor egy ünnepi délutánban, tétovázó lapozgatások kincstaláló pillanatában visszaköszönt az élmény a versből.

Nagy Farkas Dudás Erika nyitóképként felhasznált portréfotóját a szerző Facebook-profiljáról vettük át.

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás