„Távoli rétet kémlel / a riadt őz, / füle feszülten a csendre / figyel, / felcsapja kis fejét, / szökell egyet, / s úgy tűnik el a képből, / mint jelentéktelen részlet / a festő emlékezetéből. / Háború lesz.” (Koncz István)

A műsor tartalma:

Lantos László: Koncz István

Koncz István: Unalmas élet. Pantomin (versek)
Előadja: Jónás Gabriella
Zene: Lazarov Miodrag Pashu (kortárs minimalista metazene)

Bányai János: Gondolat és grammatika (tanulmány, részlet)

Koncz István: Párbajvers. A Tisza partján (versek)
Előadja: Jónás Gabriella
Zene: Lazarov Miodrag Pashu

Lantos László: Lazarov Miodrag Pashu

Lazarov Miodrag Pashu: Freiburg 1983 (regény, részlet)
Előadja: Döbrei Dénes
Zene: Lazarov Miodrag Pashu

Szerkesztő-műsorvezető: Lantos László
Technikai munkatárs: Ciger Róbert

Lantos László: Koncz István

A közelmúltban látott napvilágot Koncz István kanizsai költő válogatott verseinek gyűjteménye, az Ellenmáglya. „…elhatároztam az első postáról sürgönyözök / uppsalába (európába) / valamit arról hogy koncz pista az egyetlen / tájékozódási pontunk (fogódzónk) a világban nekünk / akik a költészet felszíni kalandját is végig akartuk csinálni / és a vörös korláton át a mélybe zuhantunk / s most a kénes közegben vakon kóválygunk…” – írta róla a Manhattanben elkeveredő Tolnai Ottó. A „szenvedélyes intellektualizmus és érdemes racionalizmus” jegyében fogant, közel két évtizedes opusból a sors-társaknak: Domonkos Istvánnak és Ladik Katalinnak ajánlott Párbajvers és Pantomin, valamint az ember-társaknak ajánlott Unalmas élet és A Tisza partján című darabok hangzanak el, Jónás Gabriella előadásában. A műsor zenei mellékleteit Lazarov Miodrag Pashu belgrádi komponista szerzeményeiből válogattuk.

Bányai János: Gondolat és grammatika

Szikár és dermedt Koncz István költészete: a gondolat, a megszakított, a meg nem gondolt gondolat és a fázó tudat terheit viseli magán, ezért csak ritkán melegedhet fel. […] S a verssor sem tud felszabadulni a gondolat és a grammatika hatalma alól. Ezért Koncz István verseinek nincsenek szabad asszociációs sorai, nincsenek játékosan elfutó és megszakadó ritmusképei, verseiből hiányzanak a színek, a díszes metaforák, a válogatott kifejezések és szavak. Az érzelem is csak a gondolat síkjának fanyar gyümölcse. Tehát rideg költészet a Koncz Istváné, és haladási íve az egzakt közlés felé vezet. Éppen ezért aligha beszélhetünk verseinek stilizáltságáról; a sajátos struktúrarendszer teszi szavait verssé. Verseiben a „táj értelme” ölt alakot, és ezt az alakot is „meglopta az emlékezés”. A szikár gondolat szikár formát talált; a tudat virágtalan, sivár, nappalt és éjszakát sem ismerő jelenében csak a „csupasz ágak” teremnek meg.

Koncz István

Párbajvers

Domonkos Istvánnak

Nem lehet,
vagy nem szabad, túlélni
a verset,
ha már megírtad!

De hát mit tehet a vakmerő
ember?
Akit verssel
bosszul minden kis hülye epizód…
Csak önmagát leplezheti le
vagy rejtheti el,
újra és újra,
kényszerű kihívással
(ismét a halál gondolata ez, lám,
pedig mennyire kerülöm a tolakodót).

Jó lenne megvívni ezt
a párbajt:
Holló, Ős Kaján, Mefisztó, Végzet…
Túlságosan is tiszteli a költő
a sokfejű ellenfelet,
és a magány, a lázadó alázat
érteti a börtönvers jaját?

Volt, akinek jutott a kardból, és
Segesvár szépült mítosszá nevével,
és volt, aki már legyőzte a Tengert,
a nagy Halász,
példája képtelen szerencse-e?

Nem lehet, vagy
nem szabad, túlélni a verset!

Pantomim

Ladik Katalinnak

Veszélytelen kitérő a mese…

Bagoly formálja az embert; –
semmi kétértelműség: csak toll,
fül és
szem,
a képzelet talán lát még valamit,
s beletörődik a néző, tudja,
hogy semmi sem mozdul már többé.

Fő mutatvány a test; –
(kinagyítva a fontos felületek),
itt a végtagok lejtése épp a mozgást
fogalmazza meg eltúlzott beszédességgel.
És a test követi a ritmust
helyes haladási irányba.
Sok mindenre alkalmas a test; –
lehet: égetni, ütni, táplálni,
függőleges és vízszintes helyzetben
csókolni, tapintani, tetoválni,
lehet: ábrázolni, és tud megszűnni,
egyedül és csoportosan.
Csalhatatlan mérték a test.
Titok úgyis, kár titkolni gnóm urak,
áru úgyis…

Csak követni kell a helyes haladási irányt.

Visszatérés a Bagolyhoz;
semmi kétértelműség: csak toll,
fül és
szem.
(Egyetlen jelkép, a színen le-fel sétáló,
feredzsés háremőr).

Unalmas élet

Különös bogarat vettem észre,
szaporán járt le s fel,
csipkés élén egy álmos
virág kihívó szirmának.
Megnyugtat a forma.
A forma, egy percre, egy órára,
vagy örökre ez a furcsa
rovar: róla mintázom
a verset, s a helyet
a tetves földön, ahol
senki nincs velem,
s közben a fény rézsút
megtörik a sötét bútorokon.

Üss vissza!

A fényben hintázva túloz
az árnyék, –
a bogárka céltalan élete,
s a fricska vagy szúrós grimasz
egy hajszálon függ vele, –
a szeretet nem elég,
mintha csak háború lenne,
a szeretet hazaárulás, és
halál jár érte!
Lám, ismét egy tetszhalott, –
a kis bogár most ügyesen egyensúlyoz,
s a halott vagy szeretet
megrohasztja az egész világot.

Üss vissza!

Nem ért a Kedves…
A Kedves nincs is; –
tudok titkot tartani.
A virág hervadtan
kókad, s múmia szirma,
tarka halál-papagáj
zörögve ismétel csak.
A kalandor forma túlél,
mint kövület,
tere egy virágszirom
csipkézett éle, s a hűvös
érintésű otromba potroh
az unalmas élet ürügye volt.

Üss vissza!

A Tisza partján

Háború lesz.

A parton elvirágzott a fűz
s a jegenyenyár, –
apró pelyhe zilálva száll, –
felleg sunyít,
a tények lelke a táj.
Elidőzik a gyors röptű madár
a táj felett, – köröz –
alá árnyéka s tolla hull,
aztán a kör – az égi jel,
bezárul.
Szorul a hurok a szemhatár körül,
s a részletek finom rajzán
a távolba tűnő nyárfasor,
mint túlparti kiáltás, –
hosszan, elnyúltan, ahogy
a fáradt menetelők, –
szorongva menekül.
Itt, a Tisza partján, most
megszűnik valami, –
amit még őriz a látvány,
már régen nem több
a puszta múltnál –
s csak a múlt, – a megszűnés
nem fáj.

Szél borzolja a vizet,
zavaros árján rímelve
csobban a lombok közt
rejtőző idegen
napsugár, –
s a parton kuksoló gondolat
rádöbben,
hogy a létezés már csupán
csak kép, egy makacs látvány,
amely, akár a tavasz, ősz,
tél vagy a nyár,
a múltból visszajár,
s vele a bájoló idill:
az eltévedt Loreley.

Nehéz a lég,
a rabszolga humusz zihálva
hordja terhét, –
magot, bogarat, –
s a fürge gyík is
elhagyja fészkét, –
nyomán fázósan szárítja
fonákját a tavaszi fű; –
miféle értelem szabhat így
törvényt,
élni csupán a puszta létért, –
ha mindössze ennyi a tét
és a hűség.
Fordul a szél, s moccan a csend is,
már-már alig kivehető,
hogy valóság-e a távoli harangszó,
vagy csak bent szól,
Petőfi verseiből.

Átok sújt mindenkit,
aki már egyszer ölt,
akár szívében is,
vagy csak úgy, hogy históriát ír; –
torlódik a víz és a felszín,
hullám s lelkiismeret összecsap,
borzongva szétterül, –
a mélyben örvény dúl,
ősi, vak erő, –
a bűn örök életű.
Távoli rétet kémlel
a riadt őz,
füle feszülten a csendre
figyel,
felcsapja kis fejét,
szökell egyet,
s úgy tűnik el a képből,
mint jelentéktelen részlet
a festő emlékezetéből.

Háború lesz.

Lantos László: Lazarov Miodrag Pashu

A szabadkai Költői marathon egyik vendége Lazarov Miodrag Pashu belgrádi író és komponista volt. Pashu [művészi álnév] 1949-ben született Szkopjében. A belgrádi Művészeti Akadémián zeneszerzési szakon diplomált Vasilije Mokranjacnál, elvégezte a Belgrádi Rádió Paul Pignon és Vladan Radovanović által vezetett Elektronikus Zenei Stúdiójának tanfolyamát és karmesteri magántanulmányokat folytatott Borislav Pašćannál. Zenei és irodalmi kísérleteit a neoavantgárd OPUS 4 csoportban és a Térkutatási Alkotóközösségben kezdte. Jelenleg a Szerbiai Zeneszerzők, valamint a Szerbiai Esztéták Egyesületének tagja. Magiszteri dolgozatában, amelyet a belgrádi Művészeti Akadémia zenetudományi karán készít, a nyolcvanas évek jugoszláv zenéjének multimediális aspektusait vizsgálja, különös tekintettel a belgrádi muzsikusok körére.
Pashu alkotótevékenységének jellegzetessége érdeklődésének pluralitása: zenei és irodalmi értekezéseket, metazenei és prózai szövegeket ír, zenei performanszokat és happeningeket mutat be, videózik. Esztétikai alapelvei: a zenei fenoménhez való reduktív viszony, különböző mediális formák kibővítése és összeötvözése, minden kinetikus sugárzású médium szabad alkalmazása, valamint bármilyen (alkotói, előadói vagy receptív) módon emanáló, nyílt szerkezeti kód. Másfelől, formai kísérleteivel új, fogékony esztétikai mércék kidolgozására törekszik, ami interdiszciplináris esztétikai hozzáállást feltételez. Ennek alapját a fenomenológia, strukturalizmus és szemiotika egységes mezeje képezné, figyelembe véve a művészetfilozófiát, pszichológiát és logikát. Pashu alkotói személyisége igyekszik kiaknázni minden kísérleti lehetőséget a zeneszerzés mint olyan, a művészet (de főleg irodalom) mint olyan, a karmesteri munka és esztétika területén. Ilyen művészi tevékenység csak több médium jegyében realizálható: az egymásba szövődő médiumok értéke az elszigetelten, konkrét partikuláris szintjén vizsgált kreatív individualitás értékétől függ.
Pashu az AUT független könyvsorozat szerkesztője. Az AUT-kiadványok az „autonóm törekvések, autonóm művészet, outsider művészet, alternatív művészi irányzatok, avantgárd ultraindividuális áramlatok, outba [az előírt játéktéren kívülre] került alkotások” bemutatására törekszenek. Pashu filozofikus-kombinatorikus prózájából, a Toulouse Lautrec alteregójaként publikált Freiburg 1983-ból Döbrei Dénes jelenít meg részleteket.

Pashu Waltz című zongoradarabja:

Waltz

Waltz, a song by Leon Miodrag Lazarov Pashu, Nada Kolundžija on Spotify

Hozzászólások

hozzászólás