1988,  Irodalom,  Rádió

Postarablók

Gion Nándor regényének mindeddig kiadatlan dramatizációja

Gion Nándor (Szenttamás, 1941 – Szeged, 2002) vajdasági magyar író műveit a szerző halála után a Noran Kiadó által 2007-ben megkezdett és a Noran Libro által 2012-ben félbehagyott ötkötetes életműkiadás az érdeklődés, a magyarországi és a regionális recepció homlokterébe emelte. Az életmű legjelentősebb része – a könyvtári állományok salátává olvasott kötetei után – e kiadás által vált hozzáférhetővé az olvasók szélesebb rétegeinek. A hozzáférhetőség újraolvasást vont magával: újra- és máshogy olvasást motiváló monográfiák és tanulmánykötetek jelentek meg – mások mellett e sorok írójának tollából is.[1] Összeállt a Gion-műveket és recepciójukat felölelő bibliográfia – Horváth Futó Hargita monográfiájában: Lokális kontextus, elbeszélői szerepkörök és a szövegek átjárhatósága Gion Nándor opusában (Újvidék, Bölcsészettudományi Kar, 2012); dokumentumfilmek, hangjátékok, színházi és filmes adaptációk készültek; folyamatosan jelennek meg a művek fordításai; sőt az életmű fejezetnyi helyet kapott a középiskolai tankönyvekben[2] is. Viszont az életműkiadásból – így a recepcióból is – kimaradtak a korábban kötetben nem publikált, illetve a csak kéz- és gépiratban létező írások, valamint Gion műveinek mások közreműködésével készített átiratai – így a jelen dramatizáció is, amely Gion – 1972-ben azonos címmel megjelent – regényéből készült.

Egy minél teljesebb Gion-életműkiadásban gondolkozva, a lapokban elszórtan megjelent és az író hagyatékában lévő[3]  művek átnézése közben került elő az alább olvasható, az Újvidéki Rádióban 1988. június 5-én bemutatott, és több más Gion-hangjátékkal együtt itt meghallgatható rádiójáték szövege. A rádióváltozat néhány megoldása (például a három fiú főszereplő közül kettőt lány alakít) kifejezetten zavaró ugyan, de ennek elemzése most nem témája írásunknak.

A rádiós előadás szereplői: László Sándor, Banka Lívia, Bicskei Elíz, Fischer Károly, Horváth József, Tápai Kornélia, Boros László, Törteli László, Ferenczi Jenő, Sinkó István, Földi László, Balázs-Piri Zoltán, Kerekes Valéria, Sovény Károly, Vajda Tibor, Kardos Ibolya, Szilágyi Nándor.

A dramaturg Jódal Rózsa, a hangfelvevő Weiler Árpád, a hangmérnök pedig Morvai Ferenc volt.
A hangjátékszínészek előadása közben módosult szöveg több helyen nem egyezik a gépirattal, amelyet most Nagy Géza kedves párja segítségével rögzített. Az ő munkájukat és Gion Eszternek a mű közreadásához való hozzájárulását ezúton is köszöni e sorok írója,

Kurcz Ádám István

 

 

 

GION NÁNDOR

POSTARABLÓK

ifjúsági hangjáték

Rádióra alkalmazta: Sinkó István

Újvidék, 1988

 

SZEREPLŐK: Margith János, Jász Gábor, Molnár Tihamér , Női hang, Férfi hang, Mekegő hang, Lacza a sötétpofájú, Seriff, 1. pincér, 2. pincér, Andrasics, Andrasics barátja (Hang), Telefonos kisasszony, Férfiak, Nők, Mérnök, Ápoló, Vendég

 

(TÁVOLI FORGALOM, FŐLEG GÉPKOCSIK ZAJA)

Jani:                     Akkor most mi véglegesítettük a tervet. De beszéljük meg még egyszer. Tehát: a terv egyszerű. A posta fölött van a díszterem, ahol egész éjjel biztosan nagy ricsaj lesz, mert a nyakkendős Markulik fogadást ad azoknak, akik haza­jöttek külföldről húsvétra, s ez a ricsaj segít nekünk. Nyugodtan kirámolhatjuk a postakasszát.

GÁBOR:               Helyes. Ezt alaposan meg kell dumálni.

JANI:                     Semmi duma. Mindent alaposan kiterveztem. Tehát: a posta hét órakor zár, de mindig van hét óra tíz is, mire a kisasszony bezár és elmegy. De mi pont hétkor bemegyünk. Az ajtó mellett van a két telefonfülke. Észrevétlenül az egyik fülkébe osonunk, és ha leguggolunk, nem látszunk, mert csak a felső fele üvegezett.

GÁBOR:               Eddig isteni.

JANI:                     Figyelj tovább: miután mindenki kiment, a kisasszony eloltja a villanyt, bezárja a postát és ő is elmegy. Akkor már csak a kasszát kell kirámolni. Egyszerű?

GÁBOR:               Egyáltalán nem egyszerű! Hogy a fenébe fogjuk kinyitni azt a nagy dög kasszát? Nem kertkapu az: ezeregy zár van rajta!

JANI:                     (DÜHÖSEN) Összevissza beszélsz. Honnan veszed azt, hogy ezeregy zár van rajta?

GÁBOR:               Hát az a kerék meg az a kar… Láttam azt a kasszát már éppen elégszer!

JANI:                     Én is láttam már! Olyankor is, amikor épp kinyitották. Az a kerék meg az a kar semmi más, csak egyszerű kilincs. Egyetlen zár van rajta, egy közönséges wertheimzár. A kulcsot is láttam. Olyan, mint a kapukulcs, csakhogy wertheim… szóval olyan recés a tolla.

GÁBOR:               De hogy szerezzük meg ennek az egyetlen zárnak a vacak kulcsát?

JANI:                     Tíz kulcsom van. A bátyám csinált nekem tíz wertheimkulcsot.

GÁBOR:               Melyik bátyád?

JANI:                     Az, aki annak a mézeskalácsosnak leharapta a fülét.

GÁBOR:               Aha. No és ha egyik sem lesz jó a tíz közül?

JANI:                     És ha… és ha… és ha! Tíz kulcs közül egy biztosan kinyitja.

GÁBOR:               Rendben van. De utána hogy jövünk ki? Az ablakon rács van! Ezt is kitervezted?

JANI:                     Ezt is! Mindent. Ebben az épületben van a színházterem is. A színpad mögött az öltözőből egy ajtó nyílik a raktárba. A raktárból át lehet menni a telefonközpontba, onnan pedig a postaterembe – a kasszához.

Ha az ajtók zárva is lesznek, gyerekjáték kifeszíteni őket. Tehát: kirámoljuk a kasszát, átmegyünk a telefonközpontba, onnan a raktárba, a raktárból az öltözőbe, onnan pedig a színházba és kész. A színház ablakain nincs rács. Érted már?

GÁBOR:               Most már értem. Ezt tényleg jól kitervezted.

JANI:                     Na, látod. Ha én egyszer kitervezek valamit, ott nem lehet semmi baj.

(GÉPKOCSI KÖZELEDIK, MAJD FÉKEZ ÉS MEGÁLL)

GÁBOR:               Nézd! A sötétpofájú Lacza. Magával akarja vinni Tihamért Párizsba. Van ott neki egy szabókócerája. Magával hozta a ricsajra is, csak hogy a mostohafia elmenjen vele potya munkaerőnek! A legszívesebben szétverném a kocsiját.

JANI:                     Hagyd békén a sötétpofájút, és vigye el az ördög kocsistól együtt. Na és Tihamér elmegy vele?

GÁBOR:               Nem. Nem akar elmenni. És az öregapja sem engedi. Azt mondja, majd csak megélnek Tihamérral a nyugdíjából, sőt az iskoláztatására is futja majd.

JANI:                     A disznó feketepofájú!

GÁBOR:               Remélem, sok pénz lesz a kasszában. Akkor aztán adhatunk belőle az öreg Molnárnak meg Tihamérnak is. (ÖRÖMMEL) Ez az! (NYUGODTABBAN) Most dumáljuk meg még egyszer alaposan az egész…

JANI:                     Mit akarsz még megdumálni? Már mindent megdumáltunk. Mindent kiterveztem. Időnk sincs már dumára. Mindjárt hét óra. Te indulj erre, én amarra. A posta előtt találkozunk. Bemegyünk. Beslisszelünk a telefonfülkébe, és ott várjuk meg guggolva, amíg mindenki kimegy, és sötét lesz. Indulj!

(ZENE)

(A FÜLKÉBEN VANNAK. SUTTOGVA BESZÉLGETNEK)

GÁBOR:               Eddig minden oké. A fene egye meg, de dög meleg van ebben a kabinban!

(A KÖZELI TORONYÓRA HETET ÜT)

GÁBOR:               Te, mi lesz, ha valaki telefonálni akar, és ránk nyit?

JANI:                     (DÜHÖS SZISZEGÉSSEL) Pszt! Ne üvölts!

GÁBOR:               (AZ ELŐBBINÉL IS HALKABBAN) Kérdem: mi lesz, ha ránk nyitják az ajtót?

JANI:                     (DÜHÖSEN) Mondom, hogy ne üvölts! Kiterveztem én azt is.

GÁBOR:               Egy frászt tervezted ki!

JANI:                     Idefigyelj; ha valaki be akar jönni a fülkébe, akkor én fölállok, és úgy teszek, mintha telefonálnék. (KISSÉ AGGODALMASAN) De akkor nekem is ki kell mennem záráskor a postáról. Te itt maradsz a fülkében, és ha már mindenki elment, átmész a színházterembe és valamelyik ablakon beengedsz.

GÁBOR:               (DACOS FÉLELEMMEL) Én nem maradok itt egyedül.

JANI:                     Ne nyavalyogj már. Nem lesz semmi bajod.

GÁBOR:               (AZ ELŐBBINÉL KISSÉ NYOMATÉKOSABBAN) Nem maradok bent egyedül.

JANI:                     Na jó. Akkor te mész ki a többiekkel, és én engedlek be. Rendben?

GÁBOR:               Hát… rendben.

JANI:                     Akkor most már fogd be a szád. Nézd… (KIS SZÜNET) Mindenki kiment. A kisasszony is megy. (TÁVOZÓ LÉPTEK, VILLANYKAPCSOLÓ, A KISASSZONY BEZÁRJA AZ AJTÓT) Elment. Kimehetünk ebből a dög kemencéből.

GÁBOR:               Lucskosra izzadtam magam.

JANI:                     Én is. Csakhogy én nem nyavalygok. Meg kell várnunk, amíg fölöttünk, a díszteremben elkezdenek ricsajozni. Addig megnézzük, át tudunk-e menni a színházba. Gyere.

GÁBOR:               Persze, nézzük meg.

JANI:                     Ne állj fel! Négykézláb kússzunk, nehogy az utcai lámpák megvilágítsanak bennünket. (SZÜNET. A TELEFONKÖZPONT HALK, JELLEGZETES KATTOGÁSA, HALK AJTÓNYIKORGÁS) Ez a telefonközpont. Látod?

GÁBOR:               Persze hogy látom.

JANI:                     (ajtót nyit diadalmasan) Tudtam, hogy nincs bezárva. Minden úgy van, ahogy kiterveztem. Az az ajtó a színház ruhatárába vezet. (KÖZELEDNEK A RUHATÁR FELÉ, ENNEK ARÁNYÁBAN A TELEFONKÖZPONT JELLEGZETES HANGJA KIÚSZIK. AJTÓNYITÁS ÉS CSUKÁS HALK ZAJA. A FIÚK SZABADABBAN BESZÉLNEK) Várj csak, megkeresem a kapcsolót. Itt nincs ablak, világosban lehetünk. (VILLANYKAPCSOLÓ)

GÁBOR:               Nézd, mennyi ruha! (FÖLCSILLANVA) A koronáink az Égig érő fából: Te voltál a király és nyavalyogtál a királykisasszonnyal.

JANI:                     És ez a sok szép minden itt rohad meg, mert nem hordhatja senki.

GÁBOR:               Mikor rámoljuk ki a kasszát?

JANI:                     Megmondtam már: majd, ha ricsajozni kezdenek fölöttünk. (RÁMORDUL GÁBORRA) Ülj már le!

GÁBOR:               Idegesít ez a várakozás!

JANI:                     Ne kezdj el megint nyavalyogni!

GÁBOR:               Nem nyavalygok.

JANI:                     Nem a fenét! Amióta bejöttünk, folyton nyavalyogsz.

GÁBOR:               Ha kirámoltuk a kasszát, adunk belőle Tihamérnak is, ezt megbeszéltük. Ez oké. De a többivel? Mi a terved a többi pénzzel?

JANI:                     Elosztjuk.

GÁBOR:               Elosztjuk, elosztjuk! …De mire költjük?

JANI:                     Hát…

GÁBOR:               Egyáltalán nem tervezted ki. Fenyvesi Erikának is vehetnénk valamit.

JANI:                     (FITYMÁLVA) Fenyvesi Erika! Ki gondol már Fenyvesi Erikára!

GÁBOR:               Partnered volt az Égig érő fában. Királyosan enyelegtél vele.

JANI:                     Ne beszélj itt nekem összevissza. Nem szabad azt a pénzt csak úgy elhajigálni. Fölfigyelhetnek ránk, és egyből lefülelnek.

GÁBOR:               Igazad van. De azért ki kell tervezni, hogy mit csinálunk vele.

JANI:                     Nincs itt mit kitervezni! Egy ideig csendben lapítunk. Később aztán fölhasználjuk, amire éppen kell. Mi otthon most nagyon rosszul állunk, és a te anyád is örülni fog, ha pénzt viszel haza.

GÁBOR:               Ez igaz.

JANI:                     Az anyádnak mit mondtál, hová mész ma este?

GÁBOR:               Anyám ma éjszakai váltásban dolgozik, nem fogja megtudni, mikor értem haza. És te mit mondtál otthon?

JANI:                     Semmit. A bátyám tudja, hol vagyok, de ő nem fog fecsegni… Menjünk vissza a postára. Most már biztosan gyülekeznek a vendégek.

(AJTÓNYITÁS. A TELEFONKÖZPONTBAN VANNAK. Föntről lábdobogás, kissé fölerősödő ZENE. A TELEFONAUTOMATA-HANG ELVÉKONYODIK. KIS SZÜNET)

GÁBOR:               Kinyitjuk már végre ezt az átkozott kasszát?

JANI:                     Várjunk még egy kicsit. Majd ha hangosabban ricsajoznak ott fent. (KÁRÖRVENDVE) Tihamér biztosan megint lezabálja a ruháját. (A DÍSZTEREMBŐL ZENE, TAPS, HAHOTA)

GÁBOR:               Holtbiztos. Én még nem láttam őt úgy enni, hogy a ruháját be ne mocskolta volna.

(ELVÉKONYUL A TELEFONAUTOMATA ZAJA, ILLETVE RÖVID ZENÉBE TORKOLLIK)

JANI:                     Na most. Lássunk hozzá. (KULCSOK CSÖRGÉSE) Nesze, itt van mind a tíz kulcs. Majd egyenként adogasd őket.

GÁBOR:               Tessék, az első. (MOTOZÁS A KASSZA AJTAJÁN)

JANI:                     (HÜMMÖGVE) Hát ez túl vastag. Semmi vész. Add a következőt. (SZÜNET) Ez se megy bele.

GÁBOR:               Itt a harmadik.

JANI:                     (RÖVIDEN BÍBELŐDIK A KULCCSAL, SZINTE REMEG A HANGJA IZGATOTT ÖRÖMÉBEN) Belement! Simán belement! (HERVADÓN) De csak félig fordult el. A fene egye meg! Nem merem teljes erővel megfordítani. Félek, hogy beletöröm. (VISSZATÉRŐ MAGABIZTOSSáGGAL) És, ha egy kicsit megreszelem, simán kinyitja.

GÁBOR:               Tedd félre. Tessék, az utolsó. (JANI MATAT A KULCCSAL, A KASSZÁBÓL HALK CSATTANÁS HALLATSZIK. FELSZABADULTAN NEVETNEK JANI KEZDI GÁBOR CSATLAKOZIK HOZZÁ)

JANI:                     (SZINTE DADOG A FÖLINDULÁSTÓL) Vá… vá… várj… várj csak! Nézd, a kerék is fordult egyet. (NYÖG, ERŐLKÖDIK) Gyere ide, fogd meg ezt a rohadék kart, húzd lefelé, én meg majd fordítom a kereket.

GÁBOR:               (MAJD BELESZAKAD, ÚGY NYÖG) Nem megy. (TOVÁBB ERŐLKÖDNEK)

JANI:                     Várj! Hm… Rövid a kulcs tolla, csak félig fordította el a zár nyelvét. (ERŐLKÖDNEK TOVÁBB)

GÁBOR:               Nem megy! Megmondtam én hogy nem kertkapu ez!

JANI:                     Semmi vész. Kicsit megreszelem azt a harmadik kulcsot… Majd meglátod, hogy kinyitom. (RESZEL)

GÁBOR:               Egy frászt nyitod ki…

JANI:                     Majd meglátod… Na most! … Ne bámulj itt. Gyere, húzd megint a kart. Most húzd!…

GÁBOR:               Felfelé?

JANI:                     Lefelé, te marha. Teljes erővel! (NYÖGÉS, ERŐLKÖDÉS) (MAJDNEM SÍRVA) Nem megy. A rohadék! A rohadék!

GÁBOR:               Mondtam én, hogy nem kertkapu ez.

JANI:                     (SÍRÓS HANGON) A rohadék… a rohadék, …a rohadék. (KÖZBEN RUGDOSSA A KASSZÁT)

GÁBOR:               Jobban ki kellett volna ezt tervezni. Megmondtam én…

JANI:                     Ha még egyszer, ha csak még egyszer arról lefetyelsz, hogy te ezt már „megmondtad”, isten bizony, szétverem a szádat!

(A díszteremben bizonyára egy csattanós viccen hatalmas hahota. A hangulat érezhetően emelkedik.)

JANI:                     Dögöljetek meg!

GÁBOR:               Ne üvölts, te őrült! Meghallják!

JANI:                     (ORDÍTVA) Dögöljetek meg!

GÁBOR:               Ha már nem sikerült kirámolnunk a kasszát, legalább a sötétpofájú Lacza kocsiját verjük szét.

JANI:                     Hagyd a fenébe! Elegem van mindenből. Megyünk haza. (Ajtó. Mennek át a telefonközponton, tehát bejön a jellegzetes zaj.)

JANI:                     (HIRTELEN ÖTLETTEL) Te Gábor: jártál valaha is ilyen telefonközpontban?

GÁBOR:               Mennyi villogó bigyó!

JANI:                     Az automata jelzőlámpái. Figyelj ide: (OKTATÓN) Ha valaki feltárcsáz egy számot, az automata egyszerűen összekapcsolja a keresett számmal, és olyankor villan egyet. Világos?

GÁBOR:               Mint a viharos éjszaka.

JANI:                     Megpróbálkozzunk egy kis heccel?

GÁBOR:               Milyen heccel?

JANI:                     (HANGOSAN GONDOLKOZIK) Ez… ide… ezt… ezzel… ezt lenyomni… (GÁBORHOZ) A másik hallgatót te biggyeszd a füledre.

(AZ ALÁBBI HAT SOR TELEFONHANG)

NŐ:                        …nem …ez nem lehet igaz…

FÉRFI:                   De hát a saját szememmel láttam!

JANI:                     Grr… hazudsz, disznó!

NŐ:                        Halló! Mi volt ez?

FÉRFI:                   Valami hülye bekapcsolódott a vonalba. Tedd le a kagylót, majd később visszahívlak.

(REÁLIS HANGTÉR)

JANI:                     (KEDÉLYESEN) Te, ez nagyon érdekes! Maradjunk még egy kicsit. (AZ ELŐZŐHÖZ HASONLÓ MOTYOGÁSSAL)

JANI:                     Ez így áthidal… ez itt megszakít… Hallod, ez az egész itt olyan egyszerű, mint a pofon…

GÁBOR:               Vigyázz, nehogy elronts valamit. Végül még majd emiatt bukunk le.

JANI:                     (FÖLÉNNYEL) Ne izgulj. Láttam én már ilyesmit.

GÁBOR:               Ugyan hol láttál volna?

JANI:                     Itt. Jártam én már itt, amikor még nem automatizálták a központot. A bátyám bevezetett, mert az egyik telefonoslánnyal hetyegett. Akkor még telefonoslányok dolgoztak itt. Ők mondták, hogy minden beszélgetést le lehet hallgatni.

GÁBOR:               Most is le lehet hallgatni?

JANI:                     Persze. Ülj csak le, és ha látod, hogy villogni kezd valamelyik üveggomb, akkor emeld fel a telefonkagylódat… én meg az enyémet. Majd úgy igazítom be a kapcsolókat, hogy mind a ketten hallhassuk a beszélgetést…

GÁBOR:               És bele is dumálhatunk mind a ketten?

(AZ AUTOMATA KATTOGÁSA EGYRE KIFEJEZŐBB)

(AZ ALÁBBI JELENET TELEFONHANGON)

FÉRFI:                   (UGYANAZ, AKI AZ IMÉNT BESZÉLT A NŐVEL) Azt hiszem, nem hallgatózik senki. Szóval tényleg…

NŐ:                        Biztos, hogy ő volt?

FÉRFI:                   Biztos. Hiszen jól ismerem Pepit. Ő volt… Hanem mondd: tehet ő ellened valamit?

NŐ:                        Hát…

FÉRFI:                   Szóval, mégis…

NŐ:                        Nem… Nem hiszem, hogy miattam jött volna… Sokkal komolyabb ügye lehet.

FÉRFI:                   Micsoda?

GÁBOR:               (TELEFONBA) Mi közöd hozzá te disznó!?

FÉRFI:                   Tedd le a kagylót… (A KAPCSOLAT MEGSZAKAD)

(REÁLIS HANGTÉR)

JANI:                     Te ökör. Éppen most kellett belepofáznod?

GÁBOR:               Te is belepofáztál az előbb!

JANI:                     De akkor még nem tudtam, hogy a Zavarkó Pepiről beszélnek!

GÁBOR:               Egye meg a fene a Zavarkó Pepit! Azt sem tudom kicsoda.

JANI:                     Nem tudod, hogy ki a Zavarkó Pepi?

GÁBOR:               Nem! … Honnan tudnám?

JANI:                     Zavarkó Pepi a legnagyobb szemétláda a világon. És most megint itt van a városban. (KIS SZÜNET UTÁN) Azt mondják, már embert is ölt. Gyilkolt!

GÁBOR:               Akkor hogyhogy mégis szabadon van?

JANI:                     Mert nem tudtak semmit rábizonyítani. Pedig azt az öregasszonyt a Vojin-szálláson holtbiztos, hogy ő ölte meg. Állítólag az öregasszony rokonai bérelték föl, és ő jó pénzért ki is nyírta. De semmit sem tudtak rábizonyítani. Aztán eltűnt.

GÁBOR:               Gondolod, hogy azért jött vissza, mert megint meg akar ölni valakit?

JANI:                     Nem tudom. Már évek óta nem járt nálunk, és ha most eljött, egész biztosan valami disznóságot akar csinálni. Legutóbb is, amikor a gyilkosság után itt járt, leütötte a szövetkezet éjjeliőrét, és a pénztárból elvitte a munkások fizetését. Akkor sem tudtak semmit sem rábizonyítani. Helyette a Seriff bukott le.

GÁBOR:               A Seriff? Az, aki mindig részeg?

JANI:                     Az. Tudniillik csőbe húzta a Seriffet. Zavarkó Pepi észrevétlenül felgyújtotta azt a házat, amely mellett tökrészegen feküdt a Seriff. Mindenki futott tüzet oltani, Zavarkó pedig ezalatt leütötte az éjjeliőrt, és kirámolta a szövetkezet pénztárát. A Seriffet persze lecsukták, Zavarkónak pedig nyoma veszett.

GÁBOR:               Tényleg nagy szemétláda az a Zavarkó Pepi!

JANI:                     Aj-aj, de még mekkora szemétláda! Mindenre hajlandó, ha jól megfizetik. Csak tudnám, hogy most mire készül.

(A DÍSZTEREMBŐL újabb felerősödő zajhullám)

JANI:                     Alszol?

GÁBOR:               (FELRIADVA) Mi van vele?… (MAGÁHOZ TÉRVE) Úgy látszik, tényleg elaludtam…

JANI:                     Azt hiszem, egy kicsit én is…

(Közben bejön az újabb kattogás)

GÁBOR:               Nézd, villog!

JANI:                     (DÜHHEL) Hallgass! Látom.

(AZ ALÁBBI JELENET TELEFONHANGON)

  1. PINCÉR: (érezhetően ittas) No. Mi van?

MEKEGŐ HANG:                        Lacza urat kérem a telefonhoz. Sürgős!

  1. PINCÉR: (KIS SZÜNET) Várjon, majd idehívom.

LACZA:                Lacza vagyok… Ki keres?

MEKEGŐ HANG:                        Ne haragudj, de fel kellett, hogy hívjalak.

LACZA:                (SZISZEGVE) Megőrültél? Megmondtam, hogy ne keress telefonon!

MEKEGŐ HANG:                        Zavarkó Pepi előre kéri a pénzt.

LACZA:                Úgy egyeztünk meg, hogy utána kapja meg.

MEKEGŐ HANG:                        Tudom, hogy úgy egyeztünk meg, de ő most mégis előre kéri. Azt mondja, ha nem kapja meg fél órán belül a pénzt, nem lesz tűzijáték.

LACZA:                Hol van most az a gazember?

MEKEGŐ HANG:                        A Pelva kocsmájában és várja a pénzt. Beült egy sarokba és csak ül… Valahogy úgy beszél, mintha nem is azért jött volna elsősorban. Úgy látszik, akar még valamit…

LACZA:                Dögöljön meg!

MEKEGŐ HANG:                        Mit csináljunk?

LACZA:                Nem tudom. Beszélni kellene Radulaskival… de erre most nincs idő. Add oda neki a pénzt. De mondd meg neki azt is, hogy nagyon megbánja, ha átver bennünket!

MEKEGŐ HANG:                        Jó. Hát akkor rohanok!

LACZA:                Várj! Sorold csak fel még egyszer a házszámokat! Biztos akarok lenni benne, hogy jól megjegyezted-e.

MEKEGŐ HANG:                        Béke utca 12… 14… és 17…

LACZA:                Helyes. De mondd meg neki, hogy éjfél után egy óráig megcsinálja ám!

MEKEGŐ HANG:                        Azt mondta, amint megkapja a pénzt: indul.

LACZA:                Jól van, fizesd ki. És ne telefonálj ide többet.

(REÁLIS HANGTÉR)

GÁBOR:               Ma éjjel tehát három háznak kell kigyulladnia… Te: a 12-es szám alatt Molnár Tihamér lakik!

JANI:                     Amint meghallottam, hogy Zavarkó a városban van, tudtam, hogy megint nagy disznóság lesz… Valamit tenni kellene…

GÁBOR:               Kellene, de mit? Azt mondtad, hogy majd szépen elirányítjuk a dolgokat. Tihamér nagyapja meg majd bent ég a házban. (KIS SZÜNET) Most már azt is értem, miért hozták magukkal Tihamért!

JANI:                     Ne pofázz már annyit, a fene egyen meg! (ISMÉT SZINTE MAGÁBAN BESZÉL) Tihamérék háza a tizenkettes. (GÁBORHOZ) Kié a tizennégyes meg a tizenhetes?

GÁBOR:               A tizennégyes a Mézes Póláé… tizenhetes, velük szemben pedig, a Radulaskié. Fel kellene hívni a rendőrséget. Hadd csukják le ezt az egész mocskos bandát. (RÖVID SZÜNET)

JANI:                     Megvan!

GÁBOR:               Mit ordítasz? Mi van meg?

JANI:                     A Seriff! Ő nem fél Zavarkó Pepitől! Idefigyelj: amióta Zavarkó Pepi lebuktatta a Seriffet, a Seriff azóta várja, hogy visszafizesse neki a kölcsönt. Meg kell találni. A Seriffet kell a Zavarkó Pepire uszítani.

GÁBOR:               Honnan keríted elő ilyenkor a Seriffet?

JANI:                     Holtbiztos, hogy a Balkánban van. Mindig ott szokott lenni. Az is holtbiztos, hogy tökrészeg és nem is sejti, hogy Zavarkó Pepi a városban van.

GÁBOR:               Hát nem bánom… Menjünk, keressük meg.

JANI:                     Nem mehetünk mind a ketten.

GÁBOR:               Azt akarod, hogy egyedül menjek?

JANI:                     Ne nyavalyogj már megint! Persze, hogy egyedül. Figyelj ide: a Seriffet biztos ott találod a Balkánban. Ne ijedj meg tőle, ha részeg is. Senkit sem bánt, ha őt nem bántják. Megmondod neki, hogy Zavarkó Pepi most még a Pelva-kocsmában van, meg azt is megmondhatod, hogy az a szemétláda mire készül. Menj, de vigyázz, nehogy meglásson valaki, amikor kiugrasz az ablakon. No, sipirc!

(A VÁLASZTÓZENE KOCSMAZAJBA MEGY ÁT)

  1. PINCÉR: Te kit keresel, fiam?

GÁBOR:               A Se… Seriffet…

  1. PINCÉR: A Seriffet? Mit akarsz a Seriffel?

GÁBOR:               Öö… Üzenetet hoztam neki. Fontos. És nagyon sürgős.

  1. PINCÉR: Nem hiszem, hogy sikerül átadnod. Kint alszik az udvaron. Tökrészeg.

GÁBOR:               Köszönöm szépen. Én mégis megpróbálom.

(ZENEFUTAM)

(UDVARON)

GÁBOR:               (RÁZZA A SERIFFET) Seriff… Seriff… Seriff…

SERIFF:                 (DÜNNYÖGVE) Hé… mit csinálsz?

GÁBOR:               Seriff… ébredjen… keljen fel…

SERIFF:                 Mi… ki… vagy… te?

GÁBOR:               Ez most nem fontos! Az a fontos, hogy Zavarkó Pepi a városban van…

SERIFF:                 Za… (KIJÓZANODVA) Micsoda?!

GÁBOR:               Zavarkó Pepi a városban van… Ha siet, még ott érheti a Pelva kocsmájában.

SERIFF:                 Ez biztos?

GÁBOR:               Biztos.

SERIFF:                 Szóval, mégiscsak eljött…

GÁBOR:               Ma éjjel fel akar gyújtani három házat… Előre fizettek neki, hogy gyújtsa fel.

SERIFF:                 Értem. Nála is van a pénz! Azt mondod? És a Pelva kocsmájában ül?

GÁBOR:               Igen. De siessen, mert nem biztos, hogy sokáig ottmarad.

SERIFF:                 Ne félj, fiam… Elkapom én őt… Most aztán el. Mindenesetre köszönöm, hogy szóltál. (ELROHANÁS KÖZBEN) Légy nyugodt, elkapom.

(IDŐMÚLÁST ÉRZÉKELTETŐ ZENE)

(A TELEFONKÖZPONTBAN)

GÁBOR:               (LIHEGVE) Itt vagyok. Van valami új zrí?

JANI:                     Végre! Már azt hittem sosem érsz vissza.

GÁBOR:               Futottam oda-vissza.

JANI:                     Mondd gyorsan, mi történt?

GÁBOR:               (MÉG MINDIG LIHEGVE) Mindjárt, csak kifújom magam.

JANI:                     (IDEGESEN) Rendben van minden? Legalább azt nyögd ki, hogy rendben van-e minden?

GÁBOR:               Rendben. Minden rendben van.

JANI:                     Meséld már el, mi történt, hogy történt. Mesélj már, a fene egyen meg!

GÁBOR:               A Seriff elkapta azt a szemétládát.

JANI:                    Igazán? Elkapta?

GÁBOR:               El bizony. Láttam, amikor elkapta! Követtem a Pelváig. Én nem mentem be vele, csak az ajtóig, de láttam! Zavarkó Pepi elég magas, bajszos és fekete szemüveget visel, és egy sarokasztalnál ült. Amikor a Seriff már ott állt előtte, Zavarkó csak akkor vette észre. Felugrott, de a Seriff a vállára tette a kezét és visszanyomta a székre. Csak addig maradtam ott, míg az a szemétláda minden zsebéből kiszedte a pénzét, még az órazsebből is, és átadta a Seriffnek. Aztán mind a ketten indultak kifelé… én meg rohantam ide… Te meg pofázol, hogy soká maradtam.

JANI:                     (VÁLLVEREGETŐN) Nagyon jól megcsináltad. Nem is gondoltam, hogy ilyen jól meg fogod csinálni. Látod, milyen szépen irányítjuk mi a dolgokat? Még azt a szemétláda Pepit is elintéztük. Ez eddig még senkinek sem sikerült.

GÁBOR:               A sötétpofájút megüti a guta, ha megtudja, hogy mi történt Zavarkó Pepivel.

JANI:                     Nem hiszem, hogy ezek után sokat fog ugrálni. Ha megtudja, hogy nem sikerült a disznósága, behúzza a farkát, majd meglátod.

GÁBOR:               Nem hiszek én abban a sötétképű Laczában. Félek, hogy nem hagyja annyiban a dolgot.

JANI:                     Behúzza a farkát, majd meglátod.

De azért itt maradunk még, hogy vigyázzunk a telefonra. Ma éjjel mi fogjuk irányítani a dolgokat és nem lesz semmi baj.

GÁBOR:               Eddig is mi irányítottuk.

JANI:                     Helyes. Kár, hogy a városban nincs mindenkinek telefonja. És kár, hogy nem telefonálgatnak éjjel összevissza az emberek. Mi mindenkinek eligazítanánk a dolgát. Hm… Az a szemétláda! Tűzijátékot akart rendezni!

GÁBOR:               Nem égnek a házak! És nem is fognak.

JANI:                     Hogy is éghetnének, amikor mi mindent elintézünk. Holnap elmegyek Tihamérhoz. Szemébe fogok röhögni annak a feketeképű Laczának.

GÁBOR:               Helyes! Elmegyünk, és a pofájába röhögünk.

JANI:                     Azt hiszem, a sötétképű már furcsállja, hogy még mindig nem szirénáznak a tűzoltók.

GÁBOR:               Kár, hogy megtiltotta annak a mekegő haverjának, hogy még egyszer fölhívja. (AUTOMATA HANG) Villog!… Jani, villog!…

JANI:                     (SZISZEGVE) Ne ordíts! Nem vagyok vak, én is látom. Tedd föl a hallgatót.

(TELEFONBESZÉLGETÉS)

PINCÉR:               (ÉREZHETŐEN ILLUMINÁLT ÁLLAPOTBAN VAN) Ne… ne idegeskedjen… mondtam már, hogy elküldtem érte. Tessék, már itt is van. (LACZÁHOZ, BOCSÁNATKÉRŐEN) Én mondtam az úrnak.

LACZA:                Rendben van. Köszönöm. Halló, itt Lacza…

MEKEGŐ HANG:                        Ne haragudj, hogy ismét…

LACZA:                Te? … Mi van már megint? Mi az istennyilát csinál az a barom Pepi?! …

MEKEGŐ HANG:                        Semmit. Nagy baj van!

LACZA:                (FELÜVÖLT) Mondd már, hogy mi van, te állat!

(A KÉT GYEREK KUNCOG)

MEKEGŐ HANG:                        Most volt nálam a Pepi. Teljesen ki volt borulva… Azt hittem rögtön megöl. (PICI SZÜNET) A Seriff elszedte tőle az egész pénzt.

LACZA:                Kicsoda? Mit csinált?

MEKEGŐ HANG:                        A Seriff!… Elszedte…

LACZA:                Ez nem lehet igaz! Egyáltalán, hogy kerül ide a Seriff?

MEKEGŐ HANG:                        Nem tudom. Pepi sem tudja. Azt mondja, biztosan mi fecsegtük ki a dolgot, mert a Seriff mindent tud. És ha már a Seriff tudja… akkor már a fél világ tudja… Kénytelen volt minden pénzét a Seriffnek adni, csakhogy befogja a száját és megszabaduljon tőle. Nem maradt egy vasa sem. És nem lesz tűzijáték.

LACZA:                (NAGYON DÜHÖSEN) Hazudik a gazember… Át akar verni bennünket.

MEKEGŐ HANG:                        Nem! Nem hazudik. Tényleg teljesen ki volt borulva. Azt mondta, legszívesebben megölne mindannyiunkat. Kis híján lebukott, azért mert nem tudjuk befogni a szánkat. (SZÜNET)

LACZA:                (MEGSZEPPENVE) Nem értem. Most aztán végképp nem értem. Kinek járhatott el a szája?

MEKEGŐ HANG:                        Én nem fecsegtem. Én biztos nem fecsegtem. Esküszöm!

LACZA:                Nehéz ügy. Nagyon nehéz ügy! De azért lehet, hogy felhívlak még. Majd meglátom. Ha hajnalig nem hívlak, akkor felejtsd el az egészet. De azért lehet, hogy felhívlak még. Szervusz.

MEKEGŐ HANG:                        Szervusz. (LETESZI A KAGYLÓT)

(REÁLIS HANGTÉR)

JANI:                     (UTÁNOZZA A MEKEGŐ SZÖVEGÉT) Lehet, hogy felhívlak még… lehet, hogy felhívlak még… Ez a sötétképű Lacza nem fér a bőrébe.

GÁBOR:               Nem. Nem fér a bőrébe. Ez képes lesz még kiagyalni valamit ma éjszaka.

JANI:                     (DÜHÖSEN) Mit agyalhat még ki? Mit agyalhatnak még ki ezek a szemétládák? Most már tudják, hogy mások is tudnak a gyújtogatásról. Mit agyalhatnak még ki?

GÁBOR:               Akármit agyalnak is ki – lebuknak. Minden esetre jó lesz odafigyelni a telefonra.

JANI:                     Persze hogy odafigyelünk. Hidegre tesszük mi ezeket. (SZÜNET) Sokért nem adnám, ha most láthatnám, mit csinál a sötétképű. (MEGFONTOLTAN) Beszélni kell Tihamérral.

GÁBOR:               Tihamérral! Miért éppen vele akarsz beszélni?

JANI:                     Mert mással nem beszélhetek. És tudni akarom, mit csinál most az a sötétképű mostohaapja.

GÁBOR:               Fel akarod hívni telefonon?

JANI:                     Igen, és megmondom neki, hogy jöjjön le ide hozzánk!

GÁBOR:               Nem lesz ez túl veszélyes?

JANI:                     Szerinted, amit eddig csináltunk az nem volt veszélyes?

GÁBOR:               Ez is igaz. Próbáld fölhívni.

JANI:                     (TÁRCSÁZ)

  1. PINCÉR: (ITTASAN) Halló…

JANI:                     Kérem szépen, hívja a telefonhoz Molnár Tihamért.

  1. PINCÉR: Fogalmam sincs, ki az a Molnár Tihamér.

JANI:                     Szemüveges, szőke fiú. A Lacza úr mostohafia.

  1. PINCÉR: Lacza úr… Már megint Lacza úr?!

JANI:                     Nem Lacza úr kell, hanem Lacza úr mostohafia. Egy szőke, szemüveges gyerek. Molnár Tihamér.

  1. PINCÉR: Itt alszik mellettem a fotelban egy szőke szemüveges fiú.

JANI:                     Biztos ő az, egész biztosan ő az. Legyen szíves, ébressze fel. (GÁBORHOZ HALKAN) Láttál már ilyen lükét? Most annyit zabálhatna, amennyi belefér, ő meg alszik. Kész hülye!

TIHAMÉR:           (ÁLMOS HANGON) Halló, Molnár Tihamér vagyok… Tessék…

JANI:                     Ébredj már fel, te hülye. Hogy lehet egy ilyen fogadáson aludni?!

TIHAMÉR:           (SÍRÓSAN SZÓLVA) Most aludtam el… Ki beszél?

JANI:                     Margith Jani. Ébredj már fel, te nyavalyás!

TIHAMÉR:           (MINT ELŐBB) Margith Jani?

JANI:                     Igen. Felébredtél már?

TIHAMÉR:           Felébredtem. Mit akarsz? Honnan telefonálsz?

JANI:                     Beszélni akarok veled. Kijöhetsz arról a francos fogadásról úgy, hogy senki se vegyen észre?

TIHAMÉR:           Miért kell kimennem? És egyáltalán…

JANI:                     Ne pofázz már annyit! Ki tudsz jönni? Nagyon fontos. Nagyon! Érted?

TIHAMÉR:           Hova menjek ki?

JANI:                     Gyere le az utcára. Jász majd vár rád a színház oldalán.

TIHAMÉR:           Jász? Mit csinál Jász a színháznál?

JANI:                     Ne nyavalyogj már, a fene egyen meg! Csináld úgy, ahogy mondtam. Nagyon fontos!

TIHAMÉR:           Biztos, hogy te vagy a Margith Jani?

JANI:                     Ó, te… Tihamér, én szétverem a fejedet.

TIHAMÉR:           Jól van, no, ne kiabálj. (MINTHA EDDIG NEM IS HALLOTTA VOLNA) Hova akarod, hogy menjek?

JANI:                     (FOJTOTT DÜHHEL, TAGOLTAN) Gyere le a színház elé, te ökör!

TIHAMÉR:           Jó. Akkor lemegyek a színház elé.

JANI:                     (MEGKÖNNYEBBÜLVE) Na végre! Hanem figyelj csak ide: mióta alszol?

TIHAMÉR:           Éppen most aludtam el. Lacza vezetett ide az irodába, hogy aludjak egy kicsit.

JANI:                     Mit csinál most a sötétképű?

TIHAMÉR:           Nem tudom. Most nem látom.

JANI:                     Eredj, nézd meg. És utána rögtön gyere le.

(REÁLIS HANGTÉR)

JANI:                     (GÁBORHOZ) Tisztára hülye ez a Tihamér. Nem elég, hogy elalszik egy ilyen fogadáson, de még azt sem tudja megérteni, hogy le kell jönnie az utcára. És fogadni merek, hogy a ruháját is leette. Kár, hogy ilyen hülye. Különben nagyon rendes gyerek.

GÁBOR:               Persze hogy rendes. Megmondjuk neki, mit akart ma éjjel csinálni a sötétképű mostohaapja?

JANI:                     Dehogy mondjuk meg. Hetekig bőgne, ha megtudná. Jobb, ha nem tud semmit a dologról. Most menj le, és várd meg. Ne sokat dumálj vele, hanem kapd el a nyakát és cipeld ide. Bízd csak rám.

GÁBOR:               (SZISZEGVE) Tihamér, ide gyere. Erre, te… ne arra! Úgy… add a kezed és gyere be gyorsan. (NYÖGÉS, ERŐLKÖDÉS, AHOGYAN GÁBOR TIHAMÉRT BECIBÁLJA AZ ABLAKON) Végre sikerült! Hát esküszöm, egy zsák krumplit könnyebben behúztam volna az ablakon, mint téged.

TIHAMÉR:           (Ő IS LIHEG) Mért vagy te itt? És mért kellett nekem egyáltalán ide bemászni? Mit akartok velem? Hol van Margith Jani?

GÁBOR:               Mindjárt meglátod. Na mozogj! Gyorsabban… És ne menj neki mindennek. (PERSZE, TIHAMÉR MINDENNEK NEKIMEGY) (SZISZEGVE) Ne dübörögj, te őrült!

(TELEFONHANG, AMELYET JANI KIHALLGAT)

MÉRNÖK:            (A BESZÉLGETÉS MÁR TART) …mondom, ma délután vittem be… erős fájdalmai voltak. Kell, hogy emlékezzen rá.

ÁPOLÓ:                (UNOTTAN) Sajnálom, nem emlékszem.

MÉRNÖK:            De kérem, még ha nem is emlékszik rá, nézze meg, hogy mi van vele. Maga ott van, igazán nem nehéz…

ÁPOLÓ:                Egyáltalán nem nehéz, és meg is fogom nézni az asszonykát, hiszen ez a dolgom, de értse meg, hogy információt nem adunk reggel hét óráig. Hívjon fel bennünket reggel hét óra után.

MÉRNÖK:            De, kérem, engem most is érdekel, hogy mi van a feleségemmel. (CSEND)

Hát jó. Csak még… arra kérem, értesítsenek, ha valami baj lenne. Kérem, írja fel mégis a telefonszámomat: 22-412.

ÁPOLÓ:                Eszem ágában sincs felírni, s azt is megmondtam már, hogy reggel hét óra előtt semminemű információt nem adunk…

(A HANG KIÚSZIK)

(REÁLIS HANGTÉR A TELEFONKÖZPONTBAN)

JANI:                     Hű, az anyját!

TIHAMÉR:           (HALKAN) Szervusz, Jani.

JANI:                     (MEGLÁTJA TIHAMÉRT) Te Úristen, hogy nézel ki! Hason csúszva jöttél ide a díszteremből?

TIHAMÉR:           (BAMBÁN) Hol vagyunk most egyáltalán?

GÁBOR:               A postán. Pontosan a díszterem alatt.

TIHAMÉR:           Mit csináltok ti itt a postán? Éjszaka!

GÁBOR:               (EGYSZERŰEN) Ki akartuk rabolni a kasszát.

TIHAMÉR:           Micsoda? Kiraboltátok a…

GÁBOR:               Ne kiabálj! Csak szerettük volna, de nem sikerült.

TIHAMÉR:           Mért hívtatok ide? Miért akartok engem is bajba keverni?

JANI:                     Ne nyavalyogj. Beszélni akarunk veled. Tudnunk kell, mi történik ott fent, a fogadáson.

TIHAMÉR:           Semmit… semmit sem értek.

JANI:                     Nem is kell. Legalább telezabáltad magad?

TIHAMÉR:           Nem. Nem bírtam sokat enni… Akkora ott a tolongás…

JANI:                     Hülye! Csak engem vinnének el egy ilyen fogadásra! De hagyjuk! Azt mondd el röviden, mi történik a fogadáson. Mit csinál a mostohaapád? Iszik, mint a többi?

TIHAMÉR:           Nem. Azt hiszem, csak egy pohár bort ivott egész este. És nagyon ideges. Az anyám is ideges. De az istennek sem akarnak hazamenni, pedig én majd meghalok az álmosságtól.

GÁBOR:               Azt meghiszem, hogy nem akarnak hazamenni!

JANI:                     (RÁSZÓL GABIRA) Fogd be a szád! Mit csinált a sötétképű? Most, mielőtt lejöttél?

TIHAMÉR:           A kövér Radulaskival beszélgetett. Illetve nem is beszélgettek, csak ültek egymással szemben. Nagyon rosszkedvűek és sápadtak voltak.

JANI:                     (TÖPRENGVE) És még mindig nem iszik…

TIHAMÉR:           Kicsoda?

JANI:                     Az a sötétképű disznó.

TIHAMÉR:           Mondtam már, hogy egy pohárral ivott. De miért érdekel téged, hogy iszik-e vagy sem?

JANI:                     Csak úgy. (FÉLHANGON) Az nagy baj, hogy nem iszik.

TIHAMÉR:           Miért baj?

JANI:                     Azért, mert akkor biztosan disznóságokon töri a fejét. A többiek isznak?

TIHAMÉR:           Isznak. Igen, azt hiszem, isznak.

JANI:                     És milyen a hangulat?

TIHAMÉR:           Hát, nem a legjobb. Néhányan énekelgetnek, meg nevetgélnek ugyan, de azért többnyire rosszkedvűek az emberek.

JANI:                     Ez is baj. (DÜNNYÖGVE FILOZOFÁL) Nem jó, ha az emberek rosszkedvűek. Ilyenkor mindig disznóságokon törik a fejüket. Jókedvűeknek kellene lenniük. Meg kellene őket tanítani, hogyan legyenek jókedvűek, akkor megfeledkeznének a disznóságokról.

GÁBOR:               Mit akarsz csinálni?

JANI:                     Majd kigondolok valamit. Ki kell gondolnom valamit, amivel felrázzuk ezeket a hülyéket. Főleg a sötétképű Laczát. Nem hagyhatjuk, hogy csak üldögéljen, és disznóságokon törje a fejét. A nyakkendős Markulik mit csinál? Ő is rosszkedvű?

TIHAMÉR:           Nem. Ő nagyon jókedvű. Vicceket mesél, meg énekel. Szakállt is ragasztott magának, és ijesztgeti az asszonyokat…

JANI:                     (MOHÓN A SZAVÁBA VÁG) Szakállt ragasztott?

TIHAMÉR:           (NÉMI CSODÁLKOZÁSSAL) Igen. Hosszú fekete szakállt.

JANI:                     Állj! Egy szót se tovább! (PICI SZÜNET)

TIHAMÉR:           Mi abban a pláne…

GÁBOR:               Fogd be a szád. Látod, hogy gondolkozik.

JANI:                     Nincs semmi vész! Mindjárt rendet teremtünk mi ezen a szemétdombon.

GÁBOR:               Igen. Rendet fogunk teremteni ezen a szemétdombon.

TIHAMÉR:           Semmit sem értek. És most már szeretnék elmenni innen.

GÁBOR:               Maradj a fenekeden!

JANI:                     Lesz itt mindjárt olyan rumli, amilyent még nem látott a világ! Csuda jó kedve lesz mindenkinek. Még a sötétképű Laczának is. És mindenki megfeledkezik majd a disznóságokról.

TIHAMÉR:           Engem hagyjatok ki ebből az egészből. Én nem akarok tudni semmiről… Vezessetek ki innen. Haza akarok menni.

JANI:                     Nem is fogsz tudni semmiről, de hát a barátunk vagy, nem igaz?

TIHAMÉR:           Az igaz… de…

GÁBOR:               Segítened kell nekünk, hogy megakadályozzunk minden disznóságot, és rendet teremtsünk ezen a szemétdombon.

JANI:                     Nagyon helyes. Az egész társaságot beöltöztetjük az Égig érő fa jelmezeibe…

TIHAMÉR:           Amiben te voltál a király, Fenyvesi Marika meg a…

JANI:                     Ne dumálj már annyit. Persze, hogy abba.

TIHAMÉR:           De ezek a ruhák gyerekekre készültek!

JANI:                     Na és? Ez a legkevesebb. Nem is baj, ha rosszul áll rajtuk, még az sem baj, ha egyik-másik ruha széthasad. Figyeljetek ide. Átmentek a raktárba, vagy ha úgy jobban tetszik, a színház ruhatárába.

TIHAMÉR:           De hát…

JANI:                     Tudod, hogy itt van mellettünk! Gáborral már arra is rájöttünk, hogy nyitva van az ajtó… Tehát kiválasztotok néhány mutatós ruhát, egy-két csákót, álarcot, kardot, szakállt… szóval mindenből valamit, és te, Tihamér, mindezt felviszed a díszterembe. (NYOMATÉKOSAN) Az egész csomagot megmutatod a Nyakkendős Markuliknak és még néhány részegebb vendégnek, és megmondod nekik, hogy még egy egész rakás ilyesmi van a színház raktárában. A többit már rájuk bízzuk. Megértettétek? Te is, Tihamér?

TIHAMÉR:           Meg.

JANI:                     Rólunk egy szót sem. Senkinek! Világos? Indulás.

(BEÚSZÓ ZENE, AMELY LASSAN BELEÖLELKEZIK A TÖMEG MORAJÁBA, AMELY A DÍSZTEREMBŐL HALLIK ÁT. MINDEZ EGY KIS IDEIG TARTJA MAGÁT, MAJD KIÚSZIK. RÖVIDKE SZÜNET UTÁN GÁBOR VISSZA)

GÁBOR:               Mit gondolsz, ráharapnak Tihamér dumájára, és felmaskarázzák magukat az Égig érő fa

JANI:                     Hallgass csak…

(A RUHATÁRBAN)

(A RUHATÁRBA MOST ÉRTEK LE A FOGADÁSRÓL A VENDÉGEK, AKIK „FELÜLTEK” TIHAMÉR DUMÁJÁNAK)

FÉRFI:                   Koronát! Nekem is egy koronát!

FÉRFI:                   Jó lesz neked bohócsapka is.

NŐ:                        Nézzétek, milyen jól áll Lévainak a bohócsapka!

FÉRFI:                   Miért nincs több királyi korona?

FÉRFI:                   Ki vette el a kardomat?!

NŐ:                        Emeljetek fel…

NŐ:                        A szárnyak az enyémek, én találtam meg őket…

FÉRFI:                   Minek neked két kard is?

NŐ:                        Már csak ez a fekete ruha van?

(EZ A KÁOSZ KIVONUL A HANGTÉRBŐL, HOGY FENN A TEREMBEN SZINTE A DUHAJKODÁSIG ERŐSÖDJÉK A RICSAJ, A HANGULAT, A LÁRMA)

(TELEFONKÖZPONTBAN)

JANI:                     Azt hiszem, ekkora rumlira fel fog ébredni az egész város.

GÁBOR:               Kár, hogy az egész várost nem lehet beöltöztetni az Égig érő fa jelmezeibe. Akkor legalább egy éjszaka nem csinálnának semmi disznóságot.

JANI:                     (HIRTELEN) Te, ez nem is olyan rossz ötlet! Beöltöztetni őket… ha nem is az Égig érő fa jelmezeibe. Miért ne próbálnánk meg?

GÁBOR:               Mit?

JANI:                     Az egész várost… beszervezni ebbe a rumliba!

GÁBOR:               Neem… Azért ez már mégsem megy… Az egész várost úgy sem tudnánk…

JANI:                     Mi az, hogy nem! Miért nem? Bízd csak rám! Feltelefonálunk mindenkit, akinek csak van telefonja. Ülj ide, és tedd a fejedre a hallgatót.

GÁBOR:               Máris villog!

(TELEFONHANGOK)

Hang:                     Halló! Andrasics lakás?

ANDRASICS:       Mi az, öregfiú, te sem tudsz aludni? Mi is már legalább egy órája azon tanakodunk Annival, hogy fel kellene öltözni, bemenni és velük együtt mulatni. Aludni úgysem lehet.

Hang:                     Csak úgy egyszerűen beállítani?

ANDRASICS:       Miért ne?

Hang:                     Hát… ha gondolod?

ANDRASICS:       Úgyis lármázni fognak egész éjjel…

Hang:                     Biztosan. No, menjünk?

ANDRASICS:       Te mit gondolsz?

Hang:                     Hát nem is tudom…

ANDRASICS:       Menjünk. Félóra múlva beszólunk értetek.

Hang:                     Hát jó. Várunk benneteket.

ANDRASICS:       Szervusz.

(REÁLIS HANGTÉR A TELEFONKÖZPONTBAN)

JANI:                     Na, mit mondtam? Na, mit?

GÁBOR:               Úgy látszik, igazad volt.

JANI:                     Hogy is hívják azt a kis hülyét? A Markulik titkárát?

GÁBOR:               Kurjacskira gondolsz?

JANI:                     Arra… arra. Hát az ő nevében hívok majd fel mindenkit. Aztán…(FELKIÁLT) Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Felhívok minden kocsmát is!

GÁBOR:               És kit kérsz a telefonhoz?

JANI:                     Hát… egy jó spicces vendéget. Azt aztán az egész branccsal együtt meghívom a titkár nevében… Jó. Majd elváltoztatom a hangom és megkezdem a bulirendezést. (MIUTÁN A TELEFONAUTOMATA JELLEGZETES HANGJA BEERőSÖDIK ÉS TÁRCSÁZOTT, A LEHETŐSÉGIG MEGVÁLTOZTATOTT HANGON) Halló… itt… ö… ö… Andrasics lakás?

(TELEFONBESZÉLGETÉS)

ANDRASICS:       Ó, megint te vagy, öregfiú?

JANI:                     Nem… Itt… ö… itt Markulik elvtárs titkára… izé… titkárának a… megbízásából beszélek. …Kurjacski… Izé… Maguk itt laknak a községháza közelében… ha nem tévedek…

ANDRASICS:       Igen.

JANI:                     Akkor biztosan hallják ezt a lármát a fogadásról…

ANDRASICS:       Hát… he-he-he… ide hallatszik.

JANI:                     Biztosan nem is tudnak aludni… Csatlakozzanak hozzánk!

ANDRASICS:       Hát ami azt illeti… Az imént telefonált egyik barátunk…

JANI:                     Hívja őt is… Hívják meg minden barátjukat… meg az ismerőseiket…

ANDRASICS:       Hát jó. Akkor majd szólunk minden ismerősünknek is. Jó?

JANI:                     Persze. Persze! És… izé… Ha van otthon esetleg … valamilyen jelmezük. … Akár egy papírcsákó…

ANDRASICS:       Jelmez? Papírcsákó? Hát… biztosan talá­lunk valamit…

JANI:                     Akkor csak siessenek és jó mulatást kívánunk. ( LETESZI A KAGYLÓT) No, most a kocsmák. Aha, itt a telefonkönyv… b… b… b… Balkán! (TÁRCSÁZ) Halló! Balkán vendéglő?

(AZ ALÁBBI JELENET TELEFONÁLÁS)

VENDÉG:             (IGEN ILLUMINÁLT) Igen.

JANI:                     Kérek egy vendéget a telefonhoz.

VENDÉG:             Én véletlenül vendég vagyok. A pincért már legalább félórája nem láttam … Milyen vendéget parancsol, uram? Részeget vagy kevésbé részeget? (RÖHÖG) Én nem felelek meg?

JANI:                     De megfelel. Idefigyeljen! Markulik elvtárs fogadást tart…

VENDÉG:             Halljuk. Idáig hallatszik a…

JANI:                     Kérem, jöjjenek át hozzánk valamennyien a Balkánból. Rengeteg étel és ital van, és teljesen ingyen. Mindenkit szívesen lát Markul…

VENDÉG:             Ez komoly?

JANI:                     Igen.

VENDÉG:             És ingyen pia van?

JANI:                     Persze.

VENDÉG:             Megyünk!!! Szóljunk be a Pelvába is? Meg a haveroknak, rokonoknak is?

JANI:                     Hívjanak mindenkit. És ha össze tudnának szedni valamilyen jelmezeket, csákókat, fura…

VENDÉG:             El van intézve. Megyünk! Viszlát!

(REÁLIS HANGTÉR)

GÁBOR:               (RÉMÜLTEN, HALKAN HADARVA, JANIHOZ) Jaj! Jani! Itt van… Ott van… A másik teremben… Za… Za… Zavarkó Pe… pi… Nyi… nyi… togat…gatja… a… kasszát…

JANI:                     (NEM VESZI KOMOLYAN) Légy szíves, és ne hülyéskedj, jó?

GÁBOR:               (Halkabban) Te! Színigazat mondok! Ott van. Emlékszel? A feketeképű azzal vált el attól a mekegő pasastól, hogy… „Lehet, hogy még egyszer felhívlak.” Biztosan nem akarta megmondani, hogy Zavarkó még valamire készül…

JANI:                     Mondd, te belehülyültél ebbe az izébe?

GÁBOR:               Hát nem érted? Nem érted? Zavarkó Pepi a szomszéd teremben a kasszát nyitogatja!

JANI:                     (MOST FOGJA IGAZÁN FEL A HELYZETET) Hű az anyja…(SUTTOGVA) Hova tettem a bicskámat? Megvan!

(A POSTATEREMBEN)

(A POSTATEREM AJTAJÁNAK ZÁRÁBA LEPLEZÉS NÉLKÜL, KINTRŐL BEDUGJÁK A KULCSOT.

ZÁR KATTAN, A POSTA BEJÁRATI AJTAJA KINYÍLIK VILLANYKAPCSOLÓ HANGJA.)

SERIFF:                 (A BEJÁRATI AJTÓBÓL, JÓ HANGOSAN) Emeld csak a kacsód jó magasba, Zavarkó Pepi! Ezek a bácsik itt mellettem rendőrök, tudod? Most még, látod, nyugodtak, de ha marháskodni kezdesz, kilyukaszthatják a szép csíkos öltönyödet. No, emeld csak még egy kicsit magasabbra a kezed, úgy jobban szeretik. Úgy. Látod, okos vagy te, ha muszáj. Most pedig ez a rendőr bácsi szép perecet tesz a kacsódra. (KATTAN A BILINCS)

ZAVARKÓ PEPI:  Részeg disznó! Átkozott részeg disznó!

SERIFF:                 Bizony, bizony. Egyszer olyan részeg voltam, hogy elaludtam egy égő ház tövében! Emlékszel még?

ZAVARKÓ PEPI:  Dögölj meg!

SERIFF:                 Nyugodt lelkiismerettel akarok megdögleni. Azzal a tudattal akarok megdögleni, hogy senkinek sem maradtam adósa… Azt hiszem, kisasszony, hogy ennek az úriembernek nem volt elég ideje a kassza kinyitásához, de talán mégis megnézhetné, ki volt-e nyitva… (SZÜNET)

Kisasszony:     Nem nyitotta ki. Úgy látszik, nem volt ideje. Mehetünk?

SERIFF:                 Részemről?….

(TÁVOLODÓ LÉPTEK, VILLANYKAPCSOLÓ. AJTÓZÁRÁS.) (KIS SZÜNET.)

(A TELEFONKÖZPONTBAN)

JANI:                     Ugye mondtam, hogy rendes ember ez a Seriff? Úgy látszik egész éjjel követte Zavarkó Pepit.

GÁBOR:               Neked volt igazad.

JANI:                     Mint mindig!

GÁBOR:               Te, én bediliztem volna, ha nem jönnek a rendőrök, és Zavarkó felfedez bennünket. Mit gondolsz, ha bejött volna…

JANI:                     Volna… volna… volna. Húzd már fel a redőnyt. Hadd lássuk, itt vannak-e már?

GÁBOR:               Kik?

JANI:                     Hát a vendégek. (REDŐNYHÚZÁS)

GÁBOR:               Jó! (BOLDOGAN) Az utcán… Nézd! Mennyi ember, asszony! (KÖZELEDŐ TŰZOLTÓZENEKAR) És jön a tűzoltózenekar is! Hallod? (HIRTELEN) Ezeket is te hívtad?

JANI:                     Nem! Ezeket a vendégek hívhatták valamelyik kocsmából vagy vendéglőből. Van nálad ceruza?

GÁBOR:               Van. Minek?

JANI:                     Add csak ide!

GÁBOR:               Tessék.

JANI:                     Felírjuk a kasszára…

GÁBOR:               Mit?

JANI:                     (ÍRJA… TEHÁT KISSÉ TAGOLTAN) Azt, hogy: „M-a-r-g-i-t-h J-á-n-o-s  é-s J-á-s-z G-á-b-o-r r-e-n-d-e-t c-s-i-n-á-l-t  e-z-e-n  a  s-z-e-m-é-t-d-o-m-­b-o-n”. Jól irányítottuk a dolgokat. Igaz?

GÁBOR:               Igaz.

(A TÁVOLBÓL HALLATSZÓ MULATOZÁS TETŐFOKOT ÉR EL)

JANI:                     Hát akkor talán haza is mehetünk. Igaz?

GÁBOR:               Igaz. Mehetünk haza… Jé, itt jön Tihamér.

TIHAMÉR:           (BEKÖZELÍT) Hát ti? Hová mentek? (SZÜNET. VIZSGÁLÓDVA) Olyan furcsák vagytok. Miért vagytok olyan furcsák?

GÁBOR:               (SÓHAJJAL) Ez a Tihamér nem ért semmit.

JANI:                     (TÚLSÓHAJTJA) Az égvilágon semmit sem ért.

GÁBOR:               Fogalma sincs róla, milyen jól irányítottuk a dolgokat, igaz?

JANI:                     Igaz.

GÁBOR:               És hogy a mi érdemünk, amiért ma éjszaka nem történt egyetlenegy disznóság sem, igaz?

JANI:                     Igaz. De hamarosan ő is megtudja, hogy „Margith János és Jász Gábor rendet csinált ezen a szemétdombon”!

(A KINTI ZENE, ÉNEKLÉS, KIABÁLÁS ÉS UJJONGÁS FELERŐSÖDIK, MAJD ELCSITUL, KÖZBEN LEJELENTÉS)

 

Nyitóképünkön – Gion Nándor és kamaszkori barátai 1955-ben: Szekrény Ferenc, Rencsár Tivadar, Horváth József (hátul)
_____________________________________

[1] Kurcz Ádám István, Gion Nándor művei és műhelytitkai, Napkút, Bp., 2017.; Uő. – Horváth Futó Hargitával, Gion Nándor-album [képes-hangos könyv], Hang-Kép-Írás 7., Napkút – Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 2018.

[2] Pl. Irodalom 12., Oktatáskutató és -Fejlesztő Intézet, Bp., 2016, 126–127.

[3] OSzK Kézirattár, Fond 583.

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás