-
„Nem akarok többé katonát látni!”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (11. rész)
Augusztus volt, 1919-ben, amikor százharminchárom véres és kegyetlen nap után Magyarországon elbukott a Tanácsköztársaság. Ekkor kezdődött el az a nagyjából egy évtizedre tehető időszak, amelyben a legtöbben, a legnagyobb számban tartózkodtak Vajdaságban olyan magyar – az anyaország fogalmával ekkor még barátkozni, ismerkedni kellett, annak valós, reális keretei csak jóval később alakultak ki és fogalmazódtak meg – értelmiségiek, akiknek menekülniük kellett a statárium elől. Mint mondták: „Ha nem harcoltuk ki a bolsevizmust Magyarországon, kiharcoljuk az SZHSZ Királyságban!” Ebben az időszakban Mannheim-féle szabóműhely volt a korabeli szuboticán az alkotó magyar művészemberek egyik kedvelt találkozóhelye. Itt tűntek fel olyan alakok is, akikről a későbbiekben, már jóval a második világháború után, Laták István író, költő,…
-
„Sírnak, sírnak a távíróhuzalok”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (10. rész)
„Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget” – így írt Laták István (1910–1970) író, költő a Sóhaj című tárcanovellájában amelyet a Breviárium-sorozat tizedik részéhez mellékeltem a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írásai közül. Mivel az alábbi összeállításunkban a szerzőt a harmincéves költői jubileuma alkalmából köszöntő pályatársa, Majtényi Mihály (1901–1974) publikációjában Latáknak egy 1942-re datált versét idézgette, a mai anyagunkat a Yuhar kronológiájában ehhez az évszámhoz igazítjuk. Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink: A…
-
A mindent megfigyelő idegen utastárs élményei…
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (9. rész)
Kisebb szünet után 2012 decemberében folytatódott a Magyar Szó című napilap Üveggolyó című, hétfőnként megjelenő mellékletében a Laták-sorozat. Ilyen nagyobb történetek esetén ugyanis, mint amilyen ez a széria, vagy éppenséggel a Szigeti históriák is volt, mindig tartottam kicsit attól, nehogy unalmassá váljunk az olvasók számára, ezért időnként indokoltnak láttam kisebb-nagyobb megszakításokat, szüneteket tartani, pihentetni kicsit a témát. Ezekben a szünetekben más jellegű írásokkal vettem részt a melléklet munkájában, de erről majd máskor… A decemberi újraindulás első epizódja a Breviárium-sorozat sorrendben kilencedik része volt. Laták István 1940-re datálta az ebben idézett Sóvárgás órája című versét, ezért a Yuhar kronológiájában, az oldalunk jobb szélén található felsorolásban mai bejegyzésünket ehhez az évszámhoz igazítjuk.…
-
A pillanat, amikor vigyázó szemünket önkéntelenül is Kanadára vetettük
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (8. rész)
A szerző tervez, a szerkesztő végez – másodszor is! Vagyis a Laták-breviárium sorozatának nyolcadik részével, még ha valamivel rövidebb, tehát elviselhetőbb idősíkban is, de lényegében megismétlődött az előző epizód kényszerű hányattatása. A szerző ugyanis tervezett: ahogy a korábbi cikkeket, úgy ezt is egységes anyagként képzeltem el, viszont mégis két részre tagolva jelent meg – ezúttal (a megelőző egy hónapos késleltetés után…) már csak egyhetes eltéréssel. De jól van, nem is ez a fontos most… Sokkal fontosabb, hogy gondoljunk csak bele, valamikor a múlt század elején, a húszas-harmincas években mennyi ideig utazhattak a mindenféle küldemények, levelek, könyvek a postán a kontinensek között, az óceánon át. Meddig tartott egy csomag útja Szabadkáról…
-
„Sírós torkán a mult csuklik / Fölmordul a folyó medre / Hamuszürke hajó bődül / Az erdőket megrengetve”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (7. rész)
A szerző tervez, a szerkesztő végez – akár ebben a formában is torzíthatnánk a régi, közismert, és már a közhelyszerűségig elcsépelt népi bölcselkedést. Már csak azért is, mert az alább leporolt, reciklált összeállításunkkal is valami ilyesmi történt. Hét évvel ezelőtt a Laták-breviárium sorozatának hetedik részét – akárcsak a korábbi epizódokat is – én ugyanis egységes egészként készítettem és küldtem el az Üveggolyó című, hétfőnként megjelenő melléklet akkori szerkesztőjének, az anyag azonban mégis (vélhetően terjedelmi okok miatt…) két részben, s ráadásul nagyjából egy hónapos különbséggel jelent meg. Talán elnézik nekem olvasóink, ha most mégis az eredeti szerzői elképzelést követve, egy, vagyis egyetlenegy és egységes egészként, összeállításként dolgozom fel az említett anyagot.…
-
A börtönhistóriáktól a Károlyka utáni leselkedésig – és vissza
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (6. rész)
Novella- és elbeszéléstémák az alkotó műhelyéből: ma már csak a elvéltári anyag őrzi azoknak az ötleteknek az emlékét, amelyeket a szerzőnek életében nem volt ideje, alkalma, lehetősége megvalósítani. A lapszéli jegyzeteibe, gondosan őrizgetett újságkivágásaiba pillantva azonban értesülhetünk arról, hogy milyen történetek foglalkoztatták, milyen témák keltették fel az érdeklődését… Mivel Laták István alább illusztrációként látható véradókönyvecskéjében a legkorábbi bejegyzés 1944. november 17-i, ezért a Yuhar kronológiájában most ehhez az évszámhoz igazítjuk mai bejegyzésünket. Az író abban az esztendőben még egyszer adott vért: december 18-án. A következő évben pedig hasonló rendszerességgel folytatta ezt a tevékenységét: 1945. február 4-én, április 17-én, május 18-án, június 21-én és augusztus 11-én is ezzel segítette a rászorulókat.…
-
Elolvasatlan könyvek nyomában Danilo Kišsel és Laták Istvánnal
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (5. rész)
Mindössze huszonöt esztendő volt a korkülönbség a két író között, s ez a negyed évszázad bizony jelentős mértékben befolyásolta – megkülönböztette – pályájuk, pályafutásuk alakulását, s ha nagy általánosítással akár még pályatársaknak is mondhatjuk őket, ők ketten egészen bizonyosan nem érzékelték ennek semmiféle hatását, jelentőségét, vagy bármiféle vetületét. Közös azonban életpályájukban, hogy mindketten szegény vasutascsaládba születtek, kora gyermekkoruk egy-egy időszakában a korabeli Szabadkán nevelkedtek, s ez a két, a szülői családjukból magukkal hozott élmény meghatározó hatással volt munkásságukra. A részleteket az alábbiakban mindenki elolvashatja… Elöljáróban még csak annyival kellene kiegészítenünk mindezt, hogy Majtényi Mihály, az alább idézetként felvillanó méltatásában az 1929-es január hatodikai diktatúrát említette, mint egy olyan – esetünkben…
-
„…Fütyült a mozdony és tovább indultunk”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (4. rész)
Korábban, még augusztus végén egy alkalommal, majd pedig most novemberben, a hónap elején, tehát alig néhány héttel ezelőtt két részben tekintettünk be a vajdasági magyar irodalom két világháború közötti életébe Laták István költő és prózaíró, színidirektor életművét és életútját vizsgálva. Kiváló fogódzó volt ebben, hogy hat évvel ezelőtt, 2012-ben szabadságot vettem ki akkori budapesti munkahelyemen, a Magyar Hírlap szerkesztőségében, és „elvonultam” szülővárosomba, Zentára, ahol egy héten át minden reggel úgy jártam be a Történelmi Levéltárba, mintha dolgozni mennék. Mert valójában azt is csináltam… Csak ezúttal épp kedvtelésből tettem ezt. S nem fizetésért… Ebből a munkából, levéltári kutakodásból, Laták István ott őrzött hagyatékának áttekintéséből röviddel később egy cikksorozat született, amelyik több…
-
„…anyja soha-ki-nem-élt szerelmét is elcsókolta mámorosan”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (3. rész)
Minden irodalomtörténeti kutatást, illetve annak prezentációját, minden kanonizációs folyamatot, valamint kanonizációs rendszert alapjaiban határoz meg – a kutatásban és a prezentációban vizsgált korszakkal ellentétben – az az (irodalom)történeti pillanat, amelyben maga a kutatás, vagy éppenséggel a kánonképzés történik. Sőt, ez utóbbi, a kánonképzés tekintetében sokszor maga a kor (és annak társadalmi-politikai rendszere…) támaszt mindenféle, hol teljesíthető, hol meg jobbára csak teljesíthetetlen, nevetséges, gyermeteg, vállalhatatlan ideológiai igényeket. Ennek illusztrálásaként vagy példázataként gondoljunk csak arra, milyen munkásforradalmi, osztályharcos irodalomtörténetek születtek a kelet-európai, szovjet típusú, bolsevik, vagy marxista, baloldali, szocialista diktatúrák regnálása idején, akár Magyarországon (a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában et cetera…), de Jugoszláviában is, amikor klasszikus szerzők műveiből hagytak el olykor a…
-
Amikor az országhatárok színlelt érdektelenséggel csalják meg érzékeinket
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (2. rész)
Amikor néhány hónappal ezelőtt, augusztus végén először foglalkoztunk itt a Yuharon Laták István (1910–1970) költő és prózaíró, színházigazgató életútjával, életművével, és persze a zentai Történelmi Levéltárban a halála után a családja, leszármazottai, örökösei által letétbe helyezett hagyatékával, egy 2009-es, a Magyar Szó című napilapban éveken át vezetett Visszapörgetés című tárcasorozatomban megjelent írást választottam kiindulópontnak. Persze a magam szempontjából jó okom is volt erre: akkor foglalkoztam először Latákkal, s ennek a cikknek nyomán kezdtem néhány évvel később a levéltári anyag vizsgálatába, feldolgozásába. Haladjunk hát továbbra is időrendi sorrendben! S mivel Laták István viszonylag korán kezdett el – rendszeresen! – publikálni, s első írásai már tizenhat éves korában megjelentek a Szervezett Munkás…