A szobatudós

Lényegében minden egyetlen emberre, a kiváló tehetséggel megáldott Miomir Grujić Flekára (1954–2003) vezethető vissza. (Reményeink szerint a jövőben neki is szentelünk majd egy terjedelmesebb cikket.) Ő volt a megálmodója és megalkotója az Urbazone mozgalomnak, ami nem más volt, mint a helyi, városi, művészeti és rock ‘n’ roll energiák tökéletes szimbiózisa. Koncertek, performance-ok, képzőművészeti tárlatok, színházi előadások, egyéb művészeti megmozdulások sorakoztak az Urbazone gyűjtőnév alá, amelyet Fleka gyakran így emlegetett:

pirula az apátia és a letargia ellen.

És bizony azokban a vészterhes időkben, a kilencvenes évek eleji, széthullni készülő Jugoszláviában ez a két fekete angyal ült az emberek jobb meg bal vállán. Aztán persze lett sokkal rosszabb is, de erről majd máskor, máshogyan.

Miomir Grujić tulajdonképpen mindent, amihez köze volt, az Urbazone jármába hajtott – a projekt részeként tekintett a belgrádi Akadémia Klubban végzett példás programszervezői tevékenységére, az ezt követő rádiós műsorára, a hétfőnként a B92-n, éjfél és három óra között sugárzott Radio Šišmišre (ahol a korabeli jugoszláv underground szcéna művészeit mutatta be), és az ebből kinövő két sorozatra is, amelyek a Trotoart és Trotorock nevet kapták a keresztségben.

Bennünket most ez utóbbi sorozat, a Trotorock érdekel, aminek keretében hangkazetták jelentek meg kis példányszámban (mindegyikből mindössze 300 darab), célja pedig az volt, hogy olyan zenei ritkaságokat, eredeti és autentikus anyagokat tegyen közzé, amelyek által jól letapogathatók a kortárs zenei folyamatok. Fleka szándékosan nem stúdiótermést közölt, mert úgy vélte, hogy a stúdiókörülmények megölnék a spontaneitást és a kreativitást. Ennél fogva a sorozatban a zenei kísérletezés legkülönfélébb formái, többek között szobai és próbatermi felvételek, koncertanyagok, radio-sessionök jelenhettek meg.

Sajnos a Trotorock széria rövid életű volt (összesen 11 ilyen kazetta került közkézre), viszont szerencsénkre e rövid idő alatt megjelenhetett egy igazi (vajdasági) magyar underground zenei csemege is: a javarészt Bada Dada szobai hangkísérleteit, egy szentendrei performance-ot, két stúdiófelvételt és egy Tudósok koncertfelvételt tartalmazó

Ja nisam ružan

(Nem vagyok csúnya) című kazetta.

Ez a hanganyag egyúttal Bada Tibornak a szerbiai művészeti életbe való „reintegrálódásaként” is felfogható, hiszen akkoriban jelent meg (1996 decembere), amikor szétváltak útjaik Máriás Bélával, megszűnt a Jugoszláviai Tudósok, és Bada hazaköltözött Újvidékre.

A felvétel egyrészt azért is izgalmas, mert megidézi azt az eksztatikus zenei őrületet, amely korábban, a nyolcvanas évek végén létrehozta a Tudósokat – az alapokhoz tér vissza, „A szobához“ (Bada Tibor manzártjáról van szó), amelyről Szombathy Bálint és drMáriás is oly érzékletesen írt (előbbi a Bada Dada halálára írt nekrológban, utóbbi a Nem élhetek Milošević nélkül című kötetében). Másrészt olyan raritásokat is tartalmaz, amelyeket ismernie kell egy valamire való Tudósok-fannak.