1992,  Ínyencség,  Zene

Rétegzene R-től Č-ig

Meghallgatjuk a rijekai Regoč elfeledett, vagy tán nem is ismert lemezét

Ugyan, hány cikk kezdődik azzal, hogy a szerző lebuktatja önmagát? Erre gondoltam, nem sokkal azelőtt, hogy leültem a billentyűzet elé. Meg arra, hogy lehet-e ebből a pozícióból egyáltalán majd bármi hiteleset mondani. Mert jelen írásom tárgya, hogy úgy mondjam, nem a leglényegem, nem valamiféle anyatejjel magamba szívott tudás, ami itt artikulációt követel magának. Bár lehetne az. Mi több belém olvadt, hozzám nőtt rövid idő alatt, így nem is volt kétségem afelől, hogy írnom kell róla.

Egy olyan zenekar lemezét szeretném néhány hevenyészett mondattal felvezetni, amely ízig-vérig jugó, ámde korántsem mainstream. Sőt! Olyannyira nem az, hogy én csak öt évvel ezelőtt értesültem az említett korong (a banda egyetlen albuma) létezéséről. 2013-ban olvastam ugyanis Marton László Távolodó szűkszavú bejegyzését az akkor frissen megjelent Bakelitszomj című kötetében, amelyet – mármint a naplóbejegyzést – a teljesség kedvéért idemásolnék:

7.10. | Regoč: Just So

Jugoszláv nap, tematikus pörgés a múltban. Ekatarina Velika, Boye, Demolition Group, Miladojka Youneed, és aztán a fénypontjaként Regoč. Ez a Regoč kilencvenegy októberében a Berlini Független Zenei Napokon játszott, ott vettem meg a lemezét. Finom kis koncert volt, teljesen lestrapált. Nettó élveboncolás. Ilyet addig csak a Scratch Acid tett velem. Ha azt mondom, hogy egy rijekai Scratch Acid, az a legkevesebb!

Szóval megvettem a lemezét, és otthon szépen beillesztettem a beteg társai közé. Aztán eltelt húsz év. Húsz Regoč-mentes év. Előbb lemezjátszóm nem volt, aztán már máshol jártam. Scratch Acidet sem hallgattam. És ha ma nincs ez a jugó löket, akkor könnyen lehet, hogy…

Hát így találtunk egymásra újra, némi fáziskéséssel. Már az első szám, a Toyota kikészített. KO. Rögtön a helyére került minden.

Miután észhez tértem, utánanéztem a neten. Regoč már régen nincs, lényegében csak ezzel a lemezzel hagyott nyomot. De nekem ennél nem is kell több. Most már tudom, hogy nem múlt el az a betegség. Hazataláltam.

Emlékszem, öt évvel ezelőtt Távolodó fenti soraitól teljesen bepörögtem. Jött ez az érzés, biztosan ismerik: „akarok valamit, bármi áron”. A Regoč Just So című, 1992-ben megjelent lemezét akartam, és mit ad isten, viszonylag könnyen meg is lett. Méghozzá egy lejátszatlan („Mint”) példányra sikerült ráfutnom, Leskovacról küldték, a szüleim postacímére.

Meghallgattam akkor, sokszor (persze, azóta is), és azt kell, hogy mondjam, mindenben igaza volt Távolodónak: élveboncolás, kikészülés, KO. A Just So alattomosan siklik bele az emberbe, olyan, akár a leggonoszabb gyümölcspárlatok: mézédességükkel nyernek meg maguknak, hogy aztán alaposan fejbe vágjanak. De ahogy a végére érek a mondatnak, máris észreveszem benne a hibát. Tudniillik itt fordított logika érvényesül: először jön a főbe kólintás, és csak utána a vigasztaló méznyalás. Lásd (halld): Toyota.

És sajnos abban is igaza volt Marton Lacinak, hogy a szépreményű Black and Decker nevezetű HC-zenekarból alakult Regočnak azóta se híre, se hamva. Mindössze három évig, 1990 és 1993 között léteztek ugyanis, s hogy a háborús idők vetettek-e véget az ígéretes pályának, vagy csak szimplán új vizekre eveztek, nehéz lenne kideríteni. Annyi bizonyos, hogy van/volt a Regoč után is élet. (Van, van, de milyen?) Az énekes Igor Medved később három albumot rögzített új zenekarával, amely Very Expensive Porno Movie néven futott, utána szólóprojektbe kezdett (talán akad, aki ismeri a trash-popot játszó Nino Paradisot). A gitáros Josip Maršić ugyancsak a Very Expensive Porno Movie-ban folytatta, 2004-es kilépéséig. De játszott az énekes-basszusgitáros Franci Blašković bandájában, a Gori Ussi Winnetou-ban, feltűnt továbbá a Marinada, a The Dying Sun és a One Piece Puzzle zenekarokban is. Szintén Blašković zenekarában, emellett a The Dying Sunban és a Marindában láthattuk később a Regoč dobosát, Nenad Tubint is, ám hajdani társaihoz hasonlóan mára ő is szakított a zenével…

Így múlik el a világ dicsősége – írnám, ha nem azon fáradoznánk mi itt a Yuharral, hogy hétről hétre felelevenítsük, újra felfedezzük egy letűnt világ dicsőségét. De igazából nincs is min szomorkodni, hiszen a Regoč egyetlen lemeze úgy jó, ahogy van, és az „életmű” ezzel az egy lemezzel is teljes, kikezdhetetlen, megcáfolhatatlan. Ha igazságosak akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy a Just Sot nem is lehetett volna igazán überelni. És milyen menő már, hogy ennek a lemeznek a klasszikus A-B oldalfelosztással szemben R és Č oldala van!

Megosztás
  • 22
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás