Wedekind Tavasz ébredése megváltoztatta a kis csapat útját, irányát. Nem tudtam, hogy ez most jót jelent vagy rosszat. Egyszerűen csak sodródtam. Figyeltem, hogy a Nagyok hogyan reagálnak, és megpróbáltam csendben végezni a dolgom, miközben izgultam, mi is lesz, hogyan is lesz, milyen szerepet is szán nekem ebben a feladatban az Élet (meg a lakosai).

Az előzményeket ide kattintva érhetik el olvasóink:

Joyce vs. Wedekind

Frank Wedekind határozottan utasította maga mögé James Joyce-ot. Erre pontosan emlékszem. Hogy mennyire volt ez megmérettetés, illetve harc, nem is tudom… Inkább sima trónfosztás volt, minden ellenkezés, küzdelem nélkül. De hát a visszaemlékezés folyamata mindig kicsit változtat a múlton, na és a nézőpont is számít!

A Tavasz csapatához csatlakoztunk, és kezdődött az első olvasópróba. Instrukciók, szereposztás. Aztán hamarosan a színpadi próbák. Más volt ez, mint a finnegani próbák hangulata. Jobb? Rosszabb? Nem mondanám. Egyszerűen: más. Nagy csapat gyűlt össze. Wedekind ezen darabjában a fiatalok, kamaszok több típusát, problémáját ábrázolja, miközben a felnőttekkel való összeütközést is megjeleníti. Komoly darab. Drámai! Konfliktusok sora, tragédiák. A színfalak mögött mégis nevetés és hancúrozás folyt. A hangulat remek volt. Élveztem a próbák minden pillanatát. Tiszteltem és kedveltem az új kollégáimat. Jó volt velük alkotni, teremteni. Magamat, sajnos, nem láthattam kívülről, de igyekeztem jól odatenni, beilleszteni a szerepem a folyamba, megvalósítani és tartani a rendezői utasításokat. Ezzel keltem, ezzel feküdtem, csak ez járt a fejemben, hogy az én aprócska jelenetemben minden szó és gesztus a helyén legyen. Pedig mondhatom, hogy irtóra ostoba szövegem volt. De hát Wedekinddel nem vitatkozhatom! Ez van, hát hozzam ki ebből a lehető legjobbat. Emlékszem, hogy a naiv kislány szerepemhez méltó volt a szövegem, olyan felesleges. A jelenet szerint a szövegemmel, jelenlétemmel fel kellett hívnom magamra a velem egy időben szereplő két lány figyelmét (Fridrik Gertrúd, Lenner Karolina). Miközben ők riválisokként komoly dolgokról beszéltek, vitáztak, szenvedtek és nevettek, addig én, a szerepemből kifolyólag, csak úgy voltam a színpadon. Aztán addig-addig dolgoztam a kis szövegemen, míg kollégáim kezdtek felfigyelni rám. Örültem is a dolognak, mert éreztem, hogy na végre, én is hozzáteszek valamit ehhez a színpadi jelenethez.
Egy pillanatban az egyik lány a fejem belenyomta a színpadon lévő pocsolyába, ugyanis a jelenet szerint el kellett hallgattatnia az ostoba szóáradatomat. Na de!, nekem aztán még maradt a szövegemből egy rész, egy darabka, egy mondat, egy mondatszó! És azt úgy, olyan vizesen, a pocsolyából kiemelt fejjel még hitelesen el kellett mondanom. A varázsszó pedig ez volt: Hűha!
Mondhatom, hogy a nagy csendben, a durva megnyilvánulás után, ez az ostoba felkiáltás, igen furán hangzott. De hol vagyok én ahhoz, hogy kétségbe vonjam egy ily remekmű szövegét. Hát mondtam. Volt, hogy a pocsolyába félig belecsúszva, volt, hogy a szemembe folyó arcfestéktől homályosan látva, de a szereplőtársaimnak és a közönségnek csak odamondtam, mert kellett az még, és jól oda kellett mondani azt, hogy hűha.
Aztán még valami díjat is kaptam erre a mondatomra, Hűha-díjat. Valami elismerésféle volt ez. Nem számított. Egy valaminek örültem, hogy a feladatom teljesítettem, és állítólag jól. Ezt onnan gondolom, mert néhányan azért nézték meg többször ezt a maratoni (unalmas?) darabot, hogy meghallgassák ezt a mondatom. És mikor elhangzott a számból ez a mondat, a közönség felnevetett. Ha nagyon picit, de én is tettem valamit hozzá, nem voltam hiába.

Az Újvidéki Színház társulata 1997. március 13-án mutatta be Frank Wedekind A tavasz ébredése című színművét Gergely László rendezésében.

A szereposztás a következő volt:

Wendla – Lenner Karolina
Bergmanné – Banka Lívia
Menyus – Mezei Zoltán
Ottó – Német Attila
Marci – Csernik Árpád
Róbert – Bordás Szilárd
Ernő – Szabó Palócz Attila
Márta – Fridrik Gertrúd
Thea – Móra Regina
Rilow Jancsi – Molnár Zoltán
Gáborné, Menyus anyja – Mak F. Ilona
Ilze – Bosznai Tímea
Gábor, Menyus apja, Álarcos úr – Giricz Attila
A lány – Jaskov Melinda

Fordította: Bányay Géza
Díszlettervező: Gergely László
Jelmeztervező: Branka Petrović
Maszk: Szabó Margit
A rendező asszisztense: Lavro Ferenc

A szerkesztő megjegyzése

Az Újvidéki Színház társulata tizennyolc évvel később, ekkor már musical formában, Frank Wedekind szövege alapján, Duncan Sheik zenéjével és Steven Sater dalszövegeivel vitte színre újra 2015-ben A tavasz ébredését.

A szereposztás ekkor a következő volt:

Melchior – Berta Csongor
Moritz – Szalai Bence
Otto – Ozsvár Róbert
Hanschen – Szilágyi Áron
Ernst – Rókus Zoltán
Wendla – Blaskó Lea
Ilse – Székely Bea
Martha – László Judit
Thea – Stanislava Orlović
Anna – Verebes Judit
Luise – Fülöp Tímea
Minden nő – Figura Terézia
Minden férfi – Mészáros Árpád

Tér: Puskás Zoltán és Boris Radujko
Jelmez: Ledenyák Andrea
Koreográfus: Gyenes Ildikó
Animáció: Ajándi Endre
Hangszerelés és zenei munkatárs: Klemm Dávid
A Klemm’n’bend tagjai: Klemm Dávid, Nenad Kojić, Mihajlo Oklobdžija, Igor Konecki
Korrepetitor: Vitkay K. Ágota
Dalszövegfordítások és dramaturg: Lénárd Róbert
Fény: Majoros Róbert
Hang: Lukács Attila, Bíró Tibor
A rendező asszisztense, súgó, ügyelő: Lovas Csilla
Fotó: Srđan Doroški

Rendező: Puskás Zoltán

Ha összevetjük a két szereposztást, láthatjuk, hogy azokban semmilyen átfedés sincs, tehát a szereplők közül senki sem játszott az Újvidéki Színház mindkét A tavasz ébredése című produkciójában. Mondjuk, az időközben történt tagcserék és elvándorlások miatt erre ugyan túl sok esély nem is lett volna, de mégis, a 2015. április 22-i bemutató időpontjában az 1997-es szereposztásból a társulat tagja volt még Banka Lívia, Giricz Attila, Német Attila és Jaskov (immár Simon) Melinda is. Érdekességként jegyezhetjük meg, hogy Banka Lívia játszott az 1997-es előadásban, a családi hagyományokat követve pedig a lánya, László Judit a 2015-ösben.