• 1969,  Ínyencség

    Csapatszellem, kitűzők és egy elfeledett ifjúsági szaklap

    Egy lassan elkészülő könyv, lassan elkészülő fejezete

    A cserkészet, bár Jugoszláviában hivatalosan a szerbhorvát „izviđači” mintájára felderítőknek nevezték, és a világszervezettől függetlenül működött, a jugoszláviai magyar ifjúság körében – nem minden évtizedben egyforma, de állandó – népszerűségnek örvendett. Ugyanakkor, a magyarországi mintával szemben Jugoszláviában nem történt egy olyan kikényszerített összeolvadás, mint a Magyar Úttörők Szövetsége és a Magyar Cserkészszövetség esetében, hiszen az utóbbi 1945-ben Vajdaságban megszűnt. Emellett a felderítők szervezetileg teljesen függetlenek voltak a Jugoszláv Pionírszövetségtől is. A magyar csapatok részei voltak a Jugoszláviai Felderítő Szervezetek Szövetségének, mindazonáltal azokban a községekben, ahol túlnyomórészt magyarokból állt a tagság, a hivatalos nyelv is magyar volt.[i] A cserkészeti struktúrákat és külsőségeket is megőrző szervezetnek még egy teljességében magyar nyelvű szaklapja…

  • 2010,  Irodalom,  Zene

    A Cifra világban még az istenek is korán kelnek

    Feketerigófüttyök a Tisza két oldalán, avagy Fehér Kálmán születésnapi köszöntése – Őrjárat a bánat csarnokában Bori Imrére emlékezve

    Egy régi Magyar Szó élőújság jut eszembe gyermekkoromból, tehát valamikor a nyolcvanas évek elejéről-közepéről, amelyre apró kis csitriként még édesapám vitt el Zentán a színházba. Az Euzsénba, ahogy szülővárosomban mondták akkoriban… (Ma már ritkábban hallom ebben a formában, de könnyen lehet, hogy ez csak azért van, mert mostanában ritkábban vagyok otthon…) A helyi viszonyokban többnyire járatlan „messziről jött” vendégek közül pedig valaki egyszer csak azt találta mondani a rendezvényen, hogy „Zenta-Csóka alig tíz kilométerre van egymástól, s mégis…”, majd egy levegővételnyi szünetet tartott (legalábbis ő így gondolta…), az ekkor beállt csendben azonban valaki a közönségből bekiáltott: „Oda-vissza!” Amire természetesen az egész terem harsány nevetésben tört ki. A levegővételnyi szünet hossza…

  • 1987,  Irodalom,  Rádió

    Egy műsorvezető emlékei

    Rádió Szubotica

    Szeretem a rádiót. Gyermek- és ifjúkorom meghatározó élménye volt. Amikor családunk 1957-ben Oroszlámosról Szabadkára költözött, nagyapám rögtön vásárolt egy fadobozos, kilencfogú, varázsszemű Orion készüléket. Sokat hallgattuk együtt, főleg a híreket, a Kossuth Rádió kabaréit és a Szabó családot. Hétvégenként a szomszédok is átjöttek rádiózni és egy demizson homoki kadarka mellett politizáltak, káromkodtak és röhögtek. A pocsolyás Mlakában laktunk, a Csehország utcában, nyárutón hosszú esőzések árasztották el. Minálunk csak a konyha tocsogott, kipakolták a bútorokat, Tata az Oriont átmentette a nagyszobába. 1965-ben már a belváros peremén, a Miloš Obilić utcában vagyunk, egy hosszú, gangos parasztházban. Korán fekszünk, tíz körül, nagyszüleim a fatáblás duplaágyba, fejük felett vásári olajnyomat függ, Jézus intőn emeli…

  • 1983,  Irodalom

    Boldogtalan jugók

    Húzunk át Ürmi rozoga Lada Samara személygépkocsijával a pannon tenger kiszáradt medrében Kelebia felé. Fél éve meghalt az anyukája, örökölte a lepusztult „rancsot”, hagyatéki tárgyalásra kell mennie. Ideális alkalom bátorítani, és kihasználni az ingyen fuvart. Hat doboz ajándékkönyvet viszünk a Szabadkai Könyvtárnak. Egydarabos, válogatott, új kötetek, szépirodalom, művészet és társadalomtudományok, 517.400 forint. Szerbiában nagy az ínség, a kulturális intézmények tengődnek, örülni fognak neki. Ürmi parázik: mi lesz a határon? A magyaroknak azt hazudod, hogy a tied, a szerbekkel majd én beszélek – mondom neki. Van hivatalos szállítólevelünk, de odaát ezt leszarják. A magyarok ránk se bagóznak, a szerb vámos viszont azonnal kinyittatja a csomagtartót. Šta nosiš? (Mit viszel?) – kérdezi…

  • 2018,  Önkontroll

    Jugoszláviából jöttem

    A térképen különleges helyet elfoglaló egykori Jugoszlávia területén élők kulturális sokszínűsége, és hol a diktatúrával, hol a háborús események hagyta káosszal szemben megfogalmazott ellenállás kettősségében élő Jugoszlávia mindig jóval többet jelentett, mint holmi földrajzi térség. Most közelebb kerülhetünk ehhez a világhoz, mert a szentendrei Ferenczy Múzeumban nyílt Újvidéki Orfeuszok címmel, a legendás folyóirat, az Új Symposion történetét felvonultató tárlat. Otthon Jugoszláviában Az Új Symposion 1965 és 1992 között létezett, mintegy utolsó védőjeként a kisebbségben megvalósuló magyar irodalomnak, túl a határon, határokat nem ismerően. A kiállítás kurátora, Szilágyi Zsófia Júlia értően kezelte a rendelkezésre álló anyagokat, s így egy megkapó és jól átlátható tárlat valósulhatott meg. Olyan kiválóságok írásai mutatkoznak meg,…

  • 2018,  Önkontroll

    A vajdasági magyarság múltjának nyomában

    Egy új honlap tárja fel és gyűjti össze a közösségünk elmúlt évtizedeiben készült hangfelvételeket és mozgóképeket

    Új, bár magyarországi domain néven elérhető, mégis elsősorban vajdasági magyar vonatkozású honlap tűnt fel ma éjféltől az interneten. A Yuhar.hu önmeghatározása szerint ugyanis Jugoszláviai Magyar Archívumként működik. A honlap két szerkesztője Barlog Károly és Szabó Palócz Attila, rajtuk kívül harmadik szerzőként egyelőre Szögi Csaba vesz részt a munkában, de a munkatársak köre a közeljövőben várhatóan még bővülni fog. Az első, röviddel éjfél után közreadott válogatásban öt archív anyagot publikáltak a vajdasági magyarság elmúlt fél évszázadának történetéből. A honlap elsősorban hang- és videóanyagokkal foglalkozik, célja pedig egyebek mellett az is, hogy a különféle magángyűjteményekben – vagy gyűjteményeken kívül –, szétszórtan és rendezetlenül kallódó, de közönségünk története szempontjából érdekes és izgalmas felvételeket…

  • 1992,  Interjú,  Irodalom

    „És bizony ott lettem elásva…”

    Vicei Károly író vallomása a letartóztatásáról és a pereiről, a börtönéveiről

    Vicei Károly egy sajátságos módon segített abban, hogy ennyi idő elteltével is pontosan azonosítani tudjam a dátumot, hogy mikor készült a bejegyzésünk alján meghallgatható beszélgetés. Ugyanis már az első válaszában visszakérdezett, hogy olvastam-e „a mai” Magyar Szót. Hát honnan is olvashattam volna?! Kora délután kerestem fel őt a zentai otthonában, a délelőttöm utazással telt, azt a kis szabadidőmet pedig, ami még menet közben adódott, a beszélgetésünkre való felkészüléssel töltöttem. Volna – ha nem jön közbe semmi sem, ahogy azonban mindig is jön… Szóval csak hebegtem-habogtam valamit, amit akár nemleges válaszként is lehetett értelmezni. Némi – kötelezően elvárt – jóindulattal… – A mai Magyar Szót nem tudom, olvastad-e… ● Még nem.…