Az István a király tévépremierjét váltásra nézte a család (vetésforgó), ugyanis a királyi tévét csak úgy lehetett nézni a bánáti róna közepén, hogy valaki az antenna csatlakozásánál marokra fogta a kábelt. Két marokkal ragaszkodtunk a magyarságunkhoz, lehetne ezt így is, nagyon romantikusan megközelíteni, de ez kimerült a Vuk, Ludas Matyi, István a király és a Zenebutik nézésében, idősebbeknek még a Dallas. Egyébként teljesen jó volt ott, ahol voltunk, farmernadrág, nyugati filmek a mozikban stb. Az apróbb kellemetlenségek, mint például az antennakábel kétkezi munkát igénylő támogatása, vállalhatók voltak. Hinném, hogy ez mind a sziksó miatt van, lévén arrafelé fehér foltos szikesek végtelenje, de ezt egy szakértő kolléga pontosabban (szakértelmileg szakszerűen) meg tudná magyarázni. Nem kell elektrotechnikusnak lenni ahhoz, hogy felkapcsold a lámpát.

Később (sokkal később), amikor már a farmernadrág nem vigasztalt senkit, nyakunkon háborúval, diktátorral, lecsúszott, már a béka seggét is csak távcsővel, elérhetetlen távolból szemlélő Balkánnal, a zentai csata háromszázadik évfordulójára készült a város. Ezerkilencszázkilencvenhétben. Hogy kinek az ötlete volt, már nem tudom, de a nagy semmiben (ezidőtájt napokat kellett sorban állni lisztért, cigarettáért, kirakatok üresek, jelen és jövő még üresebb) tobzódtunk ötletekben. Gondolkodni nem kellett sorban állni, azt lehetett bárhol, igaz, azt is csak csendben. A belügy a mandulánkig alulról igyekezett megközelíteni minden gondolatunkat. De ez már a múlt romantikája. Vagy nem. Szóval ötlet. Legyen rockopera. Savolyai Eugénnel a főszerepben. Ez nem elég magyar. Legyen egy Jenő is. Meg egy Vujana, akibe szerelmes lesz ez a Jenő. Ez utóbbi a népi legendárium szerint II. Musztafa kedvenc háremhölgye volt, akit a szultán visszavonuláskor a teljes női kísérettel együtt kivégeztetett, okkal, hiszen a ruhás szekerek lassították a menekülést, ruha nélkül meg nem hárem a hárem. Csóka mellett máig ott a Vujana-halom, ahová temették őket. Szögi Csaba csakhamar előállt a szöveggel (librettó) én meg kihasználva az egyre gyakoribb áramszüneteket és az ezzel járó csendes pihenőket, felskicceltem az akkordokat. Kottával és egyéb járulékos apróságokkal nem bíbelődött senki. Néhány nap stúdió és készen állt a hanganyag. Ekkor ittam először matrózfröccsöt (sör+rum).
Tizenéves fiatalok (divatos szóhasználattal élve) alulról építkező önszerveződésben rockoperát készítettek. Gyakorlatilag a semmiből. Jelmezek a zentai színházban és otthon fellelhető ruhákból. Most, így utólag belegondolva impozáns névsor állt össze. Jegercsik Csaba, Krizsán Szilvia, Erős Ervin, Kovács Nemes Andor, azóta már hivatásos színészek, zenészek. A rendező Szabó László, a produkció fölött meg ott állt a zentai kulturális élet, akkor még kivételes kvalitásokkal rendelkező guruja, Hajnal Jenő. Bocs, ha valakit kifelejtettem (még sokan), de régen volt.
A bemutatón megtelt a zentai könyvtár mögötti tér. Anyukák, apukák, rokonok, barátok evidens, de tényleg tömeg volt. Meg háború. Amiben a kultúra volt a kikapcs gomb. Legalább egy rövid időre másról szólt a lenni. Eugén győzedelmeskedik, Vujana meghal, Musztafa Temesvárig meg sem áll, a jó győz, a rossz (természetesen) elbukik. Megnyugtató. És mindenki boldogan ment haza, holnap hajnalban sorban állás, liszt, cigaretta, de kibírjuk, egyszer majd csak elbukik.

A szerkesztő megjegyzése

Korábban Szögi Csaba, a rockopera szövegírója idézte fel a produkcióhoz kapcsolódó emlékeit. Most ennek folytatásaként szólalt meg a zeneszerző. A témával foglalkozó korábbi cikkünket itt érhetik el olvasóink:

Legyenek átkozottak (fúziós opera)

Éppen szárazdokkon pihentem az egyetemi tanulmányaim mértani közepén, amikor Zenta városának ősz honatyái felhívták a figyelmemet, hogy kerek évfordulót ünneplünk: pontosan háromszáz éve zajlott itt a híres csata Eugén herceg és II. Musztafa török szultán seregei közt, s az egyesült keresztény hadak elsöprő győzelmével ért véget, ami az oszmán hatalom európai terjeszkedésének végét jelentette.

Legyenek átkozottak
(fúziós opera)

Készült a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör és a Thurzó Lajos Közművelődési Központ együttműködésében.
Bemutató: 1997. augusztus 22.

Szereposztás

Jenő – Kovács Nemes Andor
Éva – Móra Regina (énekhangja: Krizsán Szilvia)
Eugen herceg – Buza Ákos (énekhangja: Jegercsik Csaba)
II. Musztafa szultán – Erős Ervin
Osztrák kapitány – Lajcsák Imre (énekhangja: Tóbiás Krisztián)
Török fogoly – Szögi Csaba
Narrátor – Domány Zoltán
I. Háremhölgy – Molnár Cs. Angéla
háremhölgyek: Szopók Krisztina, Bábinszki Ildikó (énekhangok: Kecskés Andrea, Rudics Regina, Séra Cecília, Kocsis Lívia, Antal Szabina)
török katonák: Lajcsák Zoltán (énekhangja: Gőz László), Molnár Attila
árnyak: Gyarmati Judit, Tóth Ildikó, Boros Csilla, Bús Izabella, Horváth Ágnes, Keceli Mészáros Marianna

Hangmérnök: Szloboda Gábor
Fény: Bene Sándor
Technika: Vitéz Lajos

Zenészek

Szabó Endre – dob
Papp Csaba – basszusgitár
Szloboda Gábor – szintetizátor
Tóbiás Krisztián – gitár

Történelmi szaklektor: Zombori Gábor
a rendező asszisztense: Tóbiás Krisztián
Koreográfus: Bagi Eleonóra m. v.
Rendezte: Szabó László

Az itt látható videót Szabó László – Tabi engedélyével közöljük
Döme Zoltán – Bimbó archívumából

Hozzászólások

hozzászólás