1991,  Képzőművészet

„Emberi jog nemet mondani”

A pillanat, amelyben „felforrt a keserűség”, avagy az addig megszokott életünk tulajdonképpen épp azokban a napokban hullott szilánkjaira

„Véres polgárháború dúlt Horvátországban, amikor 1991 októberének utolsó napjaiban minden addigi méreteket felülmúló mozgósítási hullám söpört végig a Tisza-mentén. A katonai behívók kézbesítése folytatódott mindenszentek és halottak napján is. A felsőbb katonai vezetés zentai, adai meg a többi, zömében magyarlakta település felnőtt férfi lakosságával akarta feltölteni a horvát frontvonalak első sorait. Ekkor »felforrt a keserűség«, az elégedetlenség, a békevágy spontán tiltakozó megmozdulásba csapott át, ami ha a hatóság meg nem akadályozza, végigsöpör egész Vajdaságon és talán Szerbián” – olvashatjuk annak a meghívónak a szövegében, amelyet tíz évvel később, 2001-ben készített Zenta város önkormányzata – Juhász Attila akkori polgármester aláírásával – az évfordulós megemlékezésekre és a az emléktábla felavatására.

„A behívóparancs sokakat nem talált otthon, napokon át folytatódott a mozgósítás rendőri segédlettel. A behívónak eleget tevő tartalékosokat Tornyosra és Buránysorra vitték, úgymond kiképzésre, de elterjedt a nagyon is megalapozott hír, hogy egyeseket azonnal a harctérre irányítottak. A felháborodott hozzátartozók, anyák, feleségek, testvérek november 4-én, hétfőn este összefogtak és valósággal megszállták a tornyosi birtok éttermét, követelve, hogy családtagjaikat engedjék haza. A katonaságot képviselő tisztek arrogánsan elutasították az aggódó anyák és feleségek kérést:
– Ki hívott benneteket? A katonaszökevényeket főbe kell lőni! – kiabálták, ami csak tovább növelte az indulatokat és a feszültséget” – olvashatjuk a meghívó szövegében. Abban az esztendőben, 1991-ben én már Újvidéken voltam, egyetemen, hiszen novemberben már bőven zajlott a tanítás, órákra kellett járnom… Meg hát persze elterjedt a híre, hogy milyen őrült tempóban folytak a mozgósítások, az tűnt a legbiztonságosabbnak, ha az ember nem tartózkodik a hivatalosan bejelentett címén. Az egyetemi, újvidéki, átmeneti lakcímünkre pedig eszünk ágában sem volt bejelentkezni. Akkor még nem tudtam, hogy az egyetemi rendes, nappali tagozatos hallgatói státusom (amíg le nem jár…) engem személy szerint megvéd nemcsak a mozgósítástól, de a besorozástól is. Csak azt tudtam, hogy korábbi, középiskolai fiú osztály- és iskolatársaim közül akkor már többen is a fronton voltak. Már az első fegyveres összecsapásoknál is. Az első sorokban… Azok, akik „rendes”, úgymond előírt időben megkezdték a kötelező katonai szolgálatuk letöltését. (Mivel én a középiskolai tanulmányaimat megszakítva iratkoztam egyetemre, ezzel némi halasztást nyertem…) Nem nagyon mertem hát hazajárni Zentára, nehogy épp akkor keressenek, amikor otthon vagyok. Így a város legújabb kori történetének ebből a momentumából, vagyis a háborúellenes tüntetésekből kimaradtam.
Meg hát akkoriban egyetemistákként már rendszeresen játszottunk a szabadkai Népszínház és az Újvidéki Színház előadásaiban is, ami mindenféle – elsősorban utazgatós 🙂 – kötelezettségekkel is járt, s tulajdonképpen „megnyertük” az utolsó alkalmat, hogy vendégszerepléseken eljussunk a már csak látszólag egységes ország olyan pontjaira, mint Szarajevó vagy Szkopje. Hasonló lehetőségeink aztán sokáig nem voltak… Tulajdonképpen az addig megszokott életünk épp azokban a napokban hullott szilánkjaira.
De 1991 tavaszán én egy topolyai alkalmi csoporttal – nevezhetjük akár társulatnak is –, Monte Christo burning néven előadást készítettem, és ebben az évben, a nyári hónapokban zajlott a szabadkai Népszínház nagyszerű Kiš-festje, amelyen például három előadásban játszottam; ősztől egyetem és próbák az Újvidéki Színházban.
Mindezzel csak azt próbálom összeszámolni, miféle dolgaim és ügyeim miatt nem voltam ott a tüntetéseken…

Azokon a tüntetéseken, amelyeknek először tíz évvel később ünnepeltük meg az évfordulóját:

 

„Békét akarunk” – A meghívó címlapja
„Tisztelettel meghívjuk ünnepi rendezvénysorozatunkra…” (Juhász Attila)
„Véres polgárháború dúlt Horvátországban, amikor 1991 októberének utolsó napjaiban minden addigi méreteket felülmúló mozgósítási hullám söpört végig a Tisza-mentén…”
Az emléktáblát Nenad Čanak, a Vajdasági Képviselőház elnöke, Kasza József, a szerbiai kormány alelnöke és Juhász Attila, Zenta polgármestere leplezte le
A tíz évvel korábbi események résztvevőivel Kókai Péter beszélgetett
Az ünnepi rendezvénysorozat szervezésében a Thurzó Lajos Közművelődési Központ segítette az önkormányzat munkáját

 

Mint a fentiekből kiderült, Gergely József fotókiállítását – Tíz éve mondtunk nemet a háborúra címmel – Juhász Attila polgármester nyitotta meg 2001. november 5-én a városháza oszlopcsarnokában.

A tizedik évforduló esztendejében, vagyis 2001 őszén én már a Képes Ifjúság főszerkesztője voltam, és a lap céljaira, közlésre (tehát nagy felbontásban, jó minőségben…) kértem el Gergely Józseftől a kiállításon bemutatott felvételeit. A fényképeket egy cédére másolva kaptam meg tőle, amelyet azóta is féltve őrzök és ezúton is hálásan köszönök!
A lemez pedig a kiállítás teljes anyagát tartalmazta, így most hiánytalanul mutathatom be a Yuhar olvasóinak:

 

Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele

 

Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Nenad Čanak 1991-ben (Gergely József felvétele)
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele
Gergely József felvétele

 

A tizedik évfordulóra készült meghívófüzetecskét itt lapozhatják át olvasóink:

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás