-
A mihaszna dzsidzsabidzsák nyomában
Tíz évet húztam le a Magyar Hírlap szerkesztőségében, tehát jómagam – sok-sok kollégámtól eltérően, akivel ebben az időszakban ilyen vagy olyan körülmények között összehozott ez a munka – soha nem voltam „nemzetes”, én mindig a Magyar Hírlap történetét akartam megírni, annyira, hogy Szeredi Helga kolléganőmtől el is kértem („kölcsönkértem…”) akkoriban a szakdolgozatát, amelyben ugyancsak ennek a lapnak a történetét dolgozta fel. Szakszerűen, ahogy egy kiváló szakdolgozathoz illik is… S nem olyan csapongóan, ezer meg ezer felé szerteágazóan, mindig csak elkalandozva, ahogy én írom ezeknek a sajtótörténeti feljegyzéseknek a ciklusát a Családi Körben, de máshol is, olykor bizony pedig itt, a Yuharon is. Amikor azonban valaki ennyire rákészül egy munkára, akkor…
-
Mi ilyennek szerettük Messalinát
„A szépek, a daliásak, a látványosak – akár bűnösök, akár ártatlanok – belepusztulnak a történelem kavargásába”, ám az okos és művelt jelentéktelenek legyőzhetetlenek
„János, a patmoszi látnok, a Jelenések Könyvében »A nagy parázná«-nak nevezi Rómát, amelynek szörnyűséges hírei az akkori ismert világ valamennyi táján utálkozást és borzalmat keltettek. Erről, ugyanerről a Rómáról, császári udvarának bűneiről és paráznaságáról írta Tacitus halhatatlan történelmi híradását, és ennek a kornak bűnöző, olykor elmebeteg császárairól jegyezte fel nem sokkal később Suetonius nevezetes pletyka- és anekdotagyűjteményének hol mulatságos, hol hátborzongató történeteit. – Nos, a mai író – aki a klasszikus remekműveknek is, a klasszikus mendemondáknak is lelkes olvasója, Szent János apokalipszisének, Tacitus történelmi műveinek, Suetonius életrajzainak és mellettük a kor divatos filozófiai műveinek újraolvasása után, megpróbált kitalálni egy alakot, aki annak az időszaknak a bűneit és paráznaságait a saját…
-
„…szótlanok megnyíló szája voltam”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (1. rész)
Fussunk meg most becsülettel néhány nagyobb (tisztelet)kört, fenenagy nekiveselkedésünkben pedig gyűrjük fel az ingujjat, ha másért nem is – hogy ne vesszek el itt most hirtelen a fokozatosan, sorról sorra egyre inkább és egyre biztosabban magyarázkodássá silányuló indoklásban –, hát alapszinten legalább azért, hogy megrajzoljuk ennek, a Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz című ciklusunknak a hátterét, keletkezéstörténetét, de megvilágítsuk a mögöttesét, vagyis a mögötte megbúvó tartalmakat is… A kerettörténetét. Ez a história, habár a lényegi cselekménye – a Laták-hagyaték feltárása – három évvel később játszódott, voltaképpen mégis valamikor 2009-ben kezdődött, volt ugyanis akkoriban egy, a Magyar Szó hétvégi számaiban kilenc éven át hétről hétre rendszeresen megjelenő tárcasorozatom Visszapörgetés címmel, amelyben épp…
