-
Egy himnusz mind fölött…
A Jugoszlávia nevű tündérmese romjain, avagy: Kacatos lelkek világtalálkozója az utódállamoktól Szibériáig és egyéb furcsa földrészekig
Nekem szinte hihetetlennek tűnik, hogy az egykori Jugoszláviának 1977-ig ne lett volna rendes, reguláris, hivatalos himnusza, hiszen zsenge gyermekkorunk óta a Hej, Slavenit hallhattuk minden jelentősebb sportesemény alkalmával, akárhányszor csak a délszláv állam versenyzői érmet szereztek, vagy éppenséggel nemzetközi focimeccsek előtt… És ezt is énekeltük ünnepnapokon az iskolában, elhangzott a városközpontban a stafétaváráson (még, ha olykor el is áztunk…), no meg persze az ifjúság napján, lent a Népkertben, a nagy „szlett” alkalmával. (Igen, szlett lett belőle, mi csak így hívtuk…) Elvileg azonban ez a szerzemény, a Hej, Slaveni csak 1977-ben lett hivatalosan is az ország himnusza, addig sok mindennel próbálkoztak ugyan az elvtársak, de valahogy semmi más nem igazán akart…
-
Ősz húrja zsong
Szubjektív szólamok Domonkos Kupléjáról
Tavasz volt, noha én őszi fényekre emlékszem. Na, jó, egyezzünk ki abban, hogy átmenet – konkrét és metaforikus értelemben egyaránt. Magam is valamiféle változáson mentem keresztül, most ez is eszembe jut, meg az a furcsa görcsös érzés a gyomromban, amely mindennapi társam volt akkortájt. Sétáltam haza a Telepre, a Lázár cár sugárúton (ezt a vonulást később meg is írtam valamelyik Maxim-szövegemben), és egy nem sokkal korábban hallott dal ritmusa pulzált a fejemben. „szólt a dal holla holla némán akár a pokolban dicső Magia Polla” Vajdasági magyar irodalom előadáson hallottam, a Tanszéken. Akkor már nem volt divatos azt mondani, hogy jugoszláviai magyar irodalom, de ebbe meg nem mennék jobban bele, megteszik…
-
„Merre mennél, kismalac, ha nem tücsök?”
A Bokor együttes topolyai koncertje
A Bokor együttes szabadkai középiskolások – Bakota Róbert, Francia Gyula, Karácsonyi Attila és Keszég László – zenekara volt a nyolcvanas évek végén, időnként a később színésznőként ismertté vált, tehetséges és sokoldalú Szemerédy Virág is fellépett velük. Alapvetően versmegzenésítésekkel tűntek fel, szerepeltek a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjén, később pedig mindnyájan az AIOWA csoport alapító tagjai lettek. Az együttes topolyai vendégszereplésének felvétele valamikor 1989 tavaszán, röviddel a KMV után készült. A zenekar még abban az évben meg is szűnt, több tagja ugyanis már ősszel megkezdte kötelező katonai szolgálatát, később pedig a délszláv polgárháborúk miatt a zenészek már soha nem éltek egy városban, de lényegében még egy országban sem… A felvétel minőségével kapcsolatban mindenképp…
-
Az Életjel harmincéves jubileuma
„A versben vállalható világnak sok-sok fiatal hűségese indult el” ezeken az esteken
„Hiszek benne, hogy a szerepe igen fontos, amit eddig produkált azzal, hogy felvonultatott mindenkit, aki kicsit is számított az irodalmi mezőnyben és a művészi életben. Ha semmi egyebet nem csinál, csak ezt, akkor is nagyon-nagyon nagy szolgálatot tett a jugoszláviai magyar szellemi életnek” – az 1958-ban, a Dévavári Zoltán által alapított, később pedig igazi mozgalommá terebélyesedett irodalmi élőújság, a szabadkai Életjel harmincéves jubileumán fogalmazott így Herceg János író. „A szabadkai Életjel az élőszót, az anyanyelv melegét jelentette számomra megalakulásától kezdve. A versben vállalható világnak sok-sok fiatal hűségese indult el az Életjel-esteken, színművészek, egyetemi tanárok lettek belőlük, és tanítók is” – ezek pedig Fehér Ferenc szavai, amelyek ugyanezen az évfordulón, ugyanebből…
-
A benzinárak az égbe mennek
Azt, hogy válság van, hogy minden szinten repedeznek a szövetségi állam eresztékei, mi, gyerekfejjel, akkoriban elsősorban a hiányjelenségekből észlelhettük, érzékelhettük
Azt mondják, a Yugo azért is kiváló autó, mert könnyű megduplázni az értékét: elég csak teletankolni, és máris kétszer annyit ér, mint előtte. Évekig vezettem Yugót, ezért hát nem is szívesen gúnyolom ki (minket pedig nagyon hosszú időn át kiválóan is szolgált a Tóninak nevezett családtag…), tény azonban, hogy rengeteg vicchez, poénkodáshoz, gúnyolódáshoz biztosított gyakorlatilag kimeríthetetlen tárházat a kragujevaci Zastava autógyár apró kis csodája. Voltak azonban idők, amikor nem is volt annyira egyszerű megduplázni egy-egy ilyen jármű értékét (mert nem futotta rá a pénztárcánkból…), ez azonban távolról sem az autó minőségi paramétereivel állt összefüggésben. Ezek voltak azok az idők, amikor a benzintartály feltöltése nem pusztán megkétszerezte, hanem megsokszorozta a Yugo…
-
S lőn a nitrogénmű…
Minden idők legnagyobb szabadkai beruházása: „A berendezések üzemképesek” – nyilatkozta Kern Imre, az üzem műszaki igazgatója
Az persze ma már vita tárgya lehet, hogy a nitrogénművek mennyi jót vagy rosszat – inkább jót vagy inkább rosszat – hozott Szabadkának, tény azonban, hogy ennek megépítése, fejlesztése volt a legnagyobb beruházások egyike a településen a múlt század nyolcvanas éveiben. Kern Imre, akit később politikusként is megismerhettünk, 1986-ban, még a létesítmény tesztüzemének időszakában a vállalat műszaki igazgatójaként nyilatkozott a Szabadkai Rádiónak. (Nyitóképünk 2010-ben, a gyár végleges felszámolása, bontása idején készült…) „A berendezések üzemképesek, azonban tudni kell, hogy egy ilyen, huszonnégy órás és évi háromszáz napos termelést biztosító üzemnek a bejáródása több évet vesz igénybe. Ebből kifolyólag jövőre hatvan százalékos kapacitás-kihasználást tervezünk, ’89-ben nyolcvanszázalékost, és kilencvenre tervezzük a százszázalékos kapacitás-kihasználást”…
-
„A jókívánságokat is itt fogadjuk”
Szombati Találka, az Újvidéki Rádió ifjúsági műsora (1994. január 1.)
Emlékeim szerint mindössze egyetlenegyszer fordult elő velünk abban az időszakban, amikor az Újvidéki Rádiónál dolgoztam, hogy a Szombati Találka című ifjúsági műsort felvételről sugároztuk. Persze ez a kivételes alkalom is egy ünnepnaphoz, történetesen Szilveszterhez, a szilveszterezéshez kapcsolódott, újévet vártunk… Zentára mentünk bulizni, családi házunkba, a Tisza-partra. Azokban az években, hónapokban buszon gyakorlatilag már lehetetlenség volt utazni Vajdaságban, a polgárháborús hátországban és a szinte teljes gazdasági összeomlásban a tömegközlekedés teljesen leépült addigra már. Topolyáról Zentára, vagy épp Szabadkára eljutni tulajdonképpen teljességgel lehetetlen volt, és akkor a kisebb falvakról még nem is beszéltünk. Ilyen körülmények között, autó híján, elképzelhetetlen lett volna, hogy a buli után, másnap reggel, még ha nem is „csapjuk…
-
Lenni halott és fehér
Pashu, avagy egy macedón-szerb malevicsista portréja
Kazimir Szeverinovics Malevics orosz nagymester festészeti és elméleti[1] munkáinak sok tisztelője és követője volt Tito Jugoszláviájában. A hetvenes-nyolcvanas évek vajdasági/szerbiai magyar, szerb és horvát, nemzetközi elismertségű neo/avantgárd kísérletezői: a Bosch+Bosch csoport (Szombathy Bálint, Slavko Matković, Ladik Katalin, Kerekes László, Ante Vukov, Szalma László), Bogdanka Poznanović, Miroslav Mandić, Lazarov Miodrag, Vujica Rešin Tucić, Vladan Radovanović, később a fiatal titánok, Bada Dada és Máriás Béla is gyémántkeménynek tartották. Antracitfénye elhomályosította és bevilágította a 20. századi művészet horizontját. Értékelték, átértékelték, újragondolták nézeteit a homogén, „tárgynélküli világról”. „…a festők visszamennek végső következtetésükkel a minden alap formájához, a mértani formához, és színben a két alapszínhez: a fehérhez és feketéhez.” (Kassák Lajos,1922) 1987-ben a 24 órás…
-
Szabadkai életképek 1984-ből
„...164 átok szálljon rája!” – Színházalapítás felszólításra és más történetek, avagy egy csúfhistória, amelynek végkifejlete a 21. század barbarizmusban csúcsosodott ki
„Felszólítottak bennünket, hogy csináljunk egy színházat, tehát építsük itt ki a magyar kultúrának ezt a megnyilvánulását, ezt a lehetőségét” – így mesélt csaknem négy évtizeddel később, vagyis 1984-ben a szabadkai Népszínház 1945-ös megalakításáról Pataki László színművész, rendező, egykori egyetemi tanárom. „És megcsináltuk ezt a színházat! És elindultunk egy úton, amely tele volt izgalommal, tele volt nagyon szép, nagyon érdekes produkciókkal. Egy óriási lelkesedéssel fűtött gárda állt ennek a szép ügynek a szolgálatában. És dolgoztunk negyvenhárman-negyvennyolcan, de ötvenen is voltunk néha. Azok a kezdeti idők tele voltak lelkesedéssel, ambícióval, nagy akarással és nagy teljesítményekkel. Jó előadásokat csináltunk, ezt merem állítani, ami aztán később mindig jobban kiteljesedett, és a Magyar Népszínház, illetve…
-
„…szótlanok megnyíló szája voltam”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (1. rész)
Fussunk meg most becsülettel néhány nagyobb (tisztelet)kört, fenenagy nekiveselkedésünkben pedig gyűrjük fel az ingujjat, ha másért nem is – hogy ne vesszek el itt most hirtelen a fokozatosan, sorról sorra egyre inkább és egyre biztosabban magyarázkodássá silányuló indoklásban –, hát alapszinten legalább azért, hogy megrajzoljuk ennek, a Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz című ciklusunknak a hátterét, keletkezéstörténetét, de megvilágítsuk a mögöttesét, vagyis a mögötte megbúvó tartalmakat is… A kerettörténetét. Ez a história, habár a lényegi cselekménye – a Laták-hagyaték feltárása – három évvel később játszódott, voltaképpen mégis valamikor 2009-ben kezdődött, volt ugyanis akkoriban egy, a Magyar Szó hétvégi számaiban kilenc éven át hétről hétre rendszeresen megjelenő tárcasorozatom Visszapörgetés címmel, amelyben épp…
