• 1945,  Irodalom,  Színház

    „…a pesti irodalmi piac söpredéke” van műsoron

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (17. rész)

    Tény, hogy a világszerte keletkezett romokat szinte még sehol sem takarították el, de a halottakat sem mindenhol földelték még el illő módon… A tömegsírok feltárása pedig még csak jóval ezután következett! Azonban a világ minden pontján közös volt a gyász. Ez volt az egyetlen, ami alól nem tudott kibújni senki sem, akármelyik oldalon is állt a harcokban, s akármilyen szörnyűségeket követett vagy szenvedett is el… A történészek között azonban tulajdonképpen még ma sincs teljes egyetértés a dátumok pontos meghatározásában, ők maguk sem tudják eldönteni, hogy mikor kezdődött, s mi miért történt. Egyesek szerint a  második világháború, vagyis az emberiség – eddigi! – történetének legnagyobb és a legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres…

  • 1929,  Irodalom

    Egy „nagyon gyakorlatias illusztrációja annak, hogy mit értünk a kulturális nemzeten”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (16. rész)

    A mai Vajdaság területén – akármennyire széttagolták is azt olykor az évszázadok alatt a különböző nagyhatalmak, birodalmak, világuralomra törő bódult elmék az őrült háborúikkal – „soha magyar íróegyesületet nem lehetett létrehozni”, s akárhányszor próbálkoztak is vele, komolyabb, így tehát értékelhető sikert senki sem ért el. Éppen ezért sokan úgy gondolják – és úgy gondolták már a 20. század végén is, amikor megindultak, elkezdődtek az ilyen célzatú kezdeményezések –, hogy „meg se próbáljuk, mert ez még itt sose sikerült”. Mivel a királyi Jugoszlávia hatóságai a baloldali szervezkedésekben való aktív szerepvállalása és részvétele miatt 1929-ben utasították ki az országból Fekete Lajos költőt (erről is bőven lesz szó az alábbiakban…), a Yuhar kronológiájában mai…

  • 1928,  Irodalom

    A vajdasági magyar irodalom ott van „a porban, sárban, füstös kávéházak feketekávé löttyei mellett”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (15. rész)

    Talán túlzottan is kiszélesítették a szervezők a meghívottak körét, amikor 1928-ban Becsére, az első Becsei Helikonra invitálták a korabeli vajdasági magyar írókat, így hát ott volt „minden faluesze poéta és városi újságíró-mesterember”, s közülük bizony egynémelyek „frakkal, röhejtverő szójátékokkal, undorkeltő vigyorokkal, fintorokkal meghiúsítottak minden közeledést a komolyabb íróemberek között” – fogalmazott később, az eseményre visszaemlékezve Laták István író, költő. Hat és fél évtized alatt persze jelentősen megváltozott a helyzet, átalakultak a bennünket körülvevő, az életünket és annak minőségét (sőt, a biztonságát…) meghatározó társadalmi tényezők, mégis, az 1993-ban megtartott azonos nevű, immár tehát második találkozón a vajdasági magyar irodalomnak gyakorlatilag ugyanazokkal az önszerveződését gátló tényezőkkel kellett szembesülnie, még ha azok esetleg…

  • 1936,  Irodalom

    Egy „magyarrábódult tótparaszt” nyomában

    „Ő rajongott a földért, én is szerelmes vagyok a rögbe”, avagy a „Bábel, ahol én születtem öszvérnek” – A régi Híd sajátságos, mondhatni igencsak személyes ébresztgetése – Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (14. rész)

    Nem volt elégedett a Híd című folyóirat első évfolyamainak anyagából készült, évtizedekkel később, szerb fordításban megjelent válogatással Laták István író, költő, ezért feljegyzéseiben hosszasan elemezte, hogy mi mindent mulasztottak el felmutatni a korabeli szerkesztők, milyen színekről nem kaphat semmiféle benyomást a délszláv olvasóközönség: „…a most megjelent gyűjteményben csak vajdasági magyar irodalmi alkotásokból adtunk válogatást. De nem hoztunk semmit a jugoszláviai, az akkor kortársi és klasszikus magyarországi, valamint külföldi emigráns magyar irodalomból; sem a világirodalomból közölt írásművekből. Pedig csak azok összevetése, együttismertetése mutathatna rá, hogy milyen irodalompolitikát követtünk, csak a teljes irodalmi anyag ismeretében mutathatnánk meg a HÍD gazdag szempontú irodalmi válogatását és tanítását” – fogalmazott akkor. Ma már nyugodtan hozzátehetjük,…

  • 1939,  Irodalom

    Az „új szentszövetség megint vad Metternich-ek lába alá tiporná a pár évtizede megéledt kelet-európai kisnemzeteket…”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (13. rész)

    „Vojvodina szellemi életében, irodalmában, kulturális harcaiban akaratlan élcsapat vagyunk; nyitottszemű állásfoglalásunktól sok minden függ” – vallatta az író a múlt század harmincas éveinek végén. Mivel a Kanadai Magyar Munkás című lap 1939. február 11-i lapszámában vette át Laták Istvánnak a Híd című folyóirat ötéves jubileumára készült alkalmi írását, ezért a Yuhar kronológiájában most ehhez az évszámhoz igazítjuk mai bejegyzésünk datálását. Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink: A kín, a vágy és a hit hármas egysége Miután a királyi Jugoszlávia hatóságai kiutasították az országból, és Ausztriába zsúpolták át, a korabeli Vajdaságban sokáig halottnak hitték Somogyi Pált, a költőt és kommunista/bolsevik aktivistát. Olyan híresztelések érkeztek felőle, amelyek szerint…

  • 1917,  Irodalom

    „Nem akarok többé katonát látni!”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (11. rész)

    Augusztus volt, 1919-ben, amikor százharminchárom véres és kegyetlen nap után Magyarországon elbukott a Tanácsköztársaság. Ekkor kezdődött el az a nagyjából egy évtizedre tehető időszak, amelyben a legtöbben, a legnagyobb számban tartózkodtak Vajdaságban olyan magyar – az anyaország fogalmával ekkor még barátkozni, ismerkedni kellett, annak valós, reális keretei csak jóval később alakultak ki és fogalmazódtak meg – értelmiségiek, akiknek menekülniük kellett a statárium elől. Mint mondták: „Ha nem harcoltuk ki a bolsevizmust Magyarországon, kiharcoljuk az SZHSZ Királyságban!” Ebben az időszakban Mannheim-féle szabóműhely volt a korabeli szuboticán az alkotó magyar művészemberek egyik kedvelt találkozóhelye. Itt tűntek fel olyan alakok is, akikről a későbbiekben, már jóval a második világháború után, Laták István író, költő,…

  • 1942,  Irodalom

    „Sírnak, sírnak a távíróhuzalok”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (10. rész)

    „Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget” – így írt Laták István (1910–1970) író, költő a Sóhaj című tárcanovellájában amelyet a Breviárium-sorozat tizedik részéhez mellékeltem a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írásai közül. Mivel az alábbi összeállításunkban a szerzőt a harmincéves költői jubileuma alkalmából köszöntő pályatársa, Majtényi Mihály (1901–1974) publikációjában Latáknak egy 1942-re datált versét idézgette, a mai anyagunkat a Yuhar kronológiájában ehhez az évszámhoz igazítjuk. Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink:   A…

  • 1938,  Irodalom

    A pillanat, amikor vigyázó szemünket önkéntelenül is Kanadára vetettük

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (8. rész)

    A szerző tervez, a szerkesztő végez – másodszor is! Vagyis a Laták-breviárium sorozatának nyolcadik részével, még ha valamivel rövidebb, tehát elviselhetőbb idősíkban is, de lényegében megismétlődött az előző epizód kényszerű hányattatása. A szerző ugyanis tervezett: ahogy a korábbi cikkeket, úgy ezt is egységes anyagként képzeltem el, viszont mégis két részre tagolva jelent meg – ezúttal (a megelőző egy hónapos késleltetés után…) már csak egyhetes eltéréssel. De jól van, nem is ez a fontos most… Sokkal fontosabb, hogy gondoljunk csak bele, valamikor a múlt század elején, a húszas-harmincas években mennyi ideig utazhattak a mindenféle küldemények, levelek, könyvek a postán a kontinensek között, az óceánon át. Meddig tartott egy csomag útja Szabadkáról…

  • 1947,  Irodalom

    „Sírós torkán a mult csuklik / Fölmordul a folyó medre / Hamuszürke hajó bődül / Az erdőket megrengetve”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (7. rész)

    A szerző tervez, a szerkesztő végez – akár ebben a formában is torzíthatnánk a régi, közismert, és már a közhelyszerűségig elcsépelt népi bölcselkedést. Már csak azért is, mert az alább leporolt, reciklált összeállításunkkal is valami ilyesmi történt. Hét évvel ezelőtt a Laták-breviárium sorozatának hetedik részét – akárcsak a korábbi epizódokat is – én ugyanis egységes egészként készítettem és küldtem el az Üveggolyó című, hétfőnként megjelenő melléklet akkori szerkesztőjének, az anyag azonban mégis (vélhetően terjedelmi okok miatt…) két részben, s ráadásul nagyjából egy hónapos különbséggel jelent meg. Talán elnézik nekem olvasóink, ha most mégis az eredeti szerzői elképzelést követve, egy, vagyis egyetlenegy és egységes egészként, összeállításként dolgozom fel az említett anyagot.…

  • 1944,  Irodalom

    A börtönhistóriáktól a Károlyka utáni leselkedésig – és vissza

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (6. rész)

    Novella- és elbeszéléstémák az alkotó műhelyéből: ma már csak a elvéltári anyag őrzi azoknak az ötleteknek az emlékét, amelyeket a szerzőnek életében nem volt ideje, alkalma, lehetősége megvalósítani. A lapszéli jegyzeteibe, gondosan őrizgetett újságkivágásaiba pillantva azonban értesülhetünk arról, hogy milyen történetek foglalkoztatták, milyen témák keltették fel az érdeklődését… Mivel Laták István alább illusztrációként látható véradókönyvecskéjében a legkorábbi bejegyzés 1944. november 17-i, ezért a Yuhar kronológiájában most ehhez az évszámhoz igazítjuk mai bejegyzésünket. Az író abban az esztendőben még egyszer adott vért: december 18-án. A következő évben pedig hasonló rendszerességgel folytatta ezt a tevékenységét: 1945. február 4-én, április 17-én, május 18-án, június 21-én és augusztus 11-én is ezzel segítette a rászorulókat.…